Lantos János: Egy elmaradt tüntetés margójára

január 17, 2018 a Gondolatok

Mint ismeretes, a román miniszterelnök gyalázatos szavainak hatására civilek tüntetést jelentettek be a román nagykövetség elé. Mivel az Erő és Elszántság mozgalom is azonosulni tudott a tüntetés céljával, jeleztük, ránk is számíthatnak – mint ahogy örömmel vettük tudomásul, hogy számos másik nemzeti, jobboldali szervezet is fontosnak tartotta a székelyek melletti kiállást.

Azonban, mivel Mihai Tudose időközben lemondott, a rendezvény szervezői lefújták az eseményt. Szerintünk ez szükségtelen volt, hiszen Tudose kijelentése nem elszigetelt eset (még ha nem is mindig ilyen nyers formájában), ezért mozgalmunk nevében Lantos János fejtette ki álláspontunkat.

eroeselszantsag.net

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment