Amint arról már hallhattunk, olvashattunk, Sztojka Iván újra rácsok mögött. Olyan triviális kérdéseket már ne is tegyünk fel, vajon ez meglep-e bárkit. Aligha. Marian Cozma egyik gyilkosa, a hírhedt enyingi cigánybűnöző, akit tavaly nyáron helyeztek feltételesen szabadlábra, nem mondanám, hogy eddig bírta, pontosabb, ha úgy fogalmazok: most bukott le.
Sztojka, aki egyébként nevet változtatott, ezúttal (még) nem gyilkosság vádjával került ezúttal látókörbe, de természetesen nem is egy csokit csent el a sarki közértből. Bűnözői szubkultúrájában népszerű tevékenység, a prostitúcióra való kényszerítés miatt nyomoznak az ügyében.
Három, a Napnál is világosabb tanulsága van az esetnek. Három totális csőd.
- Először is, ilyenkor újra felmerül a kérdés: a büntetésvégrehajtásnak mi volna a célja? A büntetés vagy a társadalomba való visszavezetés? Esetleg mindkettő egyszerre? Bármelyiket is jelöljük meg, Sztojka esetében egyik sem valósult meg, mint ahogyan a többi, sok ezer másik „sztojkánál” sem. Hosszan lehet azon lamentálni, mely modell a legcélravezetőbb, de ha végigtekintünk az „eredményeken”, az több mint lesújtó. Nem véletlen, hogy a legtöbb ember egy lyukas garast sem tett volna arra, hogy Sztojka nem fog újra bűnt elkövetni. Mert a cigánybűnözők számára a jelenlegi börtönviszonyok nem bírnak visszatartó erővel, ahogyan a társadalomba való normális beilleszkedésüket sem segítik elő. Ez tehát totális csőd.
- A liberális széplelkek utópisztikus elképzeléseit soha nem érinti jól, ha egy általuk „védett etnikai csoporthoz” tartozó gyilkol vagy követ el bűncselekményt. Nehéz helyzetbe hozza őket, hiszen a feketéről kell megmagyarázniuk, hogy fehér, az igenről, hogy nem, bár ehhez ők hozzá vannak szokva, tulajdonképpen teljes politikai tevékenységük erről szól. Ezért mondanak állandóan csődöt a valósággal szemben.
- De nem utolsó sorban csődként értékelhető egy első ránézésre absztraktabb fogalom leértékelődése, mert egy olyan alapvető érték, mint az igazságosság szenvedett óriási csorbát. Az ország közérzete szempontjából viszont talán ez a legfontosabb. Emlékszem, elemi felháborodás övezte, mikor tavaly nyáron feltételesen szabadlábra helyezték Sztojkát, és, bár többek azt mondhatják, jelen esetben éppen, hogy nem csorbult, de elégtételt érezhet maga az igazságosság elve, ám ez nem igaz. Csupán a tavaly nyári igazságtalanság tetőződött be, nem gondolom, hogy a „na ugye, mi megmondtuk előre” érzet bármit kiegyenesítene ezen a csorbán.
Marian Cozma édesapja – mint személyében az egyik leginkább érintett – is így nyilatkozott:
Azt kívánom, örökre maradjon a börtönben, hogy legalább másnak már ne tudjon akkora fájdalmat okozni, mint nekünk. Megérdemelné, hogy átélje ugyanazt, amit az én ártatlan fiamnak okozott a barátaival. A megítélt kártérítésből még mindig nem kapott semmit a család, de most már nem várok tovább, jogi útra terelem az ügyet!
Nem hagyok nyitva egyetlen kérdést sem, a dolgokat meg nem történté tenni nem lehet már, de a fenti három pontra a válasz egyértelmű.
A büntetésvégrehajtás legyen valóban büntetés, olyan hely, ahová például Sztojka Iván és társai még véletlenül sem akarnak visszakerülni, mert nem „bűnözőképző”, hanem olyan hely, ahonnan örül, ha élve kijön. A „jogvédőnek” csúfolt bűnpártoló neoliberális megmondóembereket minden lehetséges eszközzel ki kell szorítani a közéletből és a politikai térből, mert ezt kívánja meg az igazságosság elve.
Lantos János – Kuruc.info
