12 C
Budapest

Magyar színekben az első Leopard 2-es harckocsik

Felkerült a Magyar Honvédségnek szállítandó első Leopard 2 A4HU harckocsikra az ék alakú felségjel. A Krauss-Maffei Wegmann (KMW) müncheni gyárában a már végleges rejtőszínekre festett járművekre a felségjelet és a tatai alakulat címerét Lőrincz Gábor dandártábornok helyezte el.

Még a nyár folyamán megérkeznek Magyarországra az első lízingelt Leopard 2 A4HU harckocsik – hangzott el azon a sajtóeseményen, amelyet a KMW müncheni gyárában tartottak tegnap. A tankok Tatán, az MH 25. Klapka György Lövészdandárnál kezdik magyarországi szolgálatukat. A tizenkét darab páncélos a később érkező, új gyártású Leopard 2 A7HU tankokra való kiképzést segíti majd. Az első magyar felségjelzést, a tatai alakulat, valamint az ott működő 11. Harckocsizászlóalj címereit Lőrincz Gábor dandártábornok helyezte el a már elkészült harckocsik egyikén. A különleges alkalmon a magyar harckocsizó alakulat több tagja és a honvédség németországi összekötője, valamint a program magyar felelőse is részt vett. A bajorországi üzemben jelenleg két darab, már a magyar rejtőszíneket viselő harckocsi, valamint egy még festés alatt álló páncélos volt látható.

A harckocsigyár történetéről és jelenéről szóló előadáson a KMW vezetőitől és a magyar programért felelős menedzserektől elhangzott, hogy az első 12 Leopard 2-es harckocsi az év végéig megérkezik Tatára. A jelenleg alkalmazott, még szovjet gyártású T–72-es harckocsiktól merőben eltérő üzemeltetésű német tankokhoz 27 hónapos logisztikai és kiképzési támogatást vásárolt a magyar fél. Az új gyártású Leopard 2 A7HU harckocsikat – amelyekből 44 darabot rendelt meg Magyarország – 2023 harmadik negyedéve és 2025 harmadik negyedéve között szállítja le a német gyártó. A csomag részeként egy darab vezetési gyakorlásra, oktatásra alkalmas jármű (a torony helyén egy panorámás, üvegezett fülke van), öt darab Wisent 2 műszaki mentő jármű és három darab Leguan hídvető harckocsi is érkezik. Mindegyik jármű a Leopard 2-es alvázára épül, a nagyfokú egyezés megkönnyíti az üzemeltetést. A beszerzéssel a Magyar Honvédség rendelkezni fog Európa legmodernebb harckocsijaival.

Az előadáson szó volt még a KMW portfóliójába tartozó, a tankokkal együtt szintén megrendelt PzH 2000 önjáró tarackágyúról is. A 24 darab önjáró tüzérségi eszköz gyártása megkezdődött, a KMW beszállítójánál az első páncélteknő már készül.

Az előadások után lehetőség nyílt arra, hogy a honvédségi küldöttség és a sajtó meghívott képviselői megtekintsék a gyártósorokat. A bejáráson mindenki megbizonyosodhatott róla, hogy a használt, lízingelt Leopard 2 A4HU harckocsikat az utolsó csavarig szétbontják, az alkatrészeket felújítják vagy pedig újakra cserélik.

A látogatás a gyárudvaron statikus és dinamikus bemutatóval ért véget, ahol mozgásban is lehetett látni a Leopard 2 A4HU és A7 tankokat. Az A7-es egy már kész katari jármű volt. Bemutatkozott a Leguan hídvető is, amely akár 24 méteres árkot is képes áthidalni harci körülmények között, hogy a hatvan tonnát meghaladó súlyú tankok is át tudjanak kelni az akadályokon.

Mint azt korábban már megírtuk: a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési programban folyamatos az új eszközök beszerzése. Év végén érkeznek meg Törökországból a nagy számban megrendelt, 4×4-es terepjáró harcjárművek első példányai. Folytatódik az Airbus H–145M könnyű, többcélú helikopterek leszállítása is. Folyamatos a Magyarországon összeszerelt fegyverek átadása is az érintett szervezeteknek. Ezen túlmenően a katonák egyéni felszerelését is modernizálják a Digitális katona program részeként. Idén ősszel a Magyar Honvédséghez a már meglévő négy mellé újabb négy Zlin 242-es kiképző repülőgép érkezik, mivel az egyre bővülő számú repülőeszközökhöz kiképzett pilótákra van szükség.

Magyar Nemzet

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink