„Magyarok! Meg fogtok dögleni!” – hazafiakra támadtak Hernádkakon (+videó)

március 23, 2014 a Hírmondó

Az Érpataki Modell Országos Hálózatának áramlekötési akciójának során Hernádkakon támadtak hazafiakra a felbőszült cigányok. A hírről a  HVIM közösségi oldala számolt be.

1904002_368976693244926_1472632260_n

A HVIM Közép-Magyarország Régió Facebook oldalán a  következőkről írtak: „Tegnap régiónk vármegyései is részt vettek az Érpataki Modell Országos Hálózatának (ÉMOH) áramlekötési akciójában, Hernádkakon. A település cigánysorán 300 megvadult cigány fogadott minket, akik közölték, hogy az ő engedélyük nélkül mentünk be az utcájukba, ezért most mind „meg fogunk dögleni”.

Már a legkisebbeket is a magyarok utálatára tanítják

A helyszínre érkező rendőrök, és a település polgármestere is csak nehezen tudta megnyugtatni a félállat módjára őrjöngő cigányokat. Tulajdonképpen a négy éves kislánytól, a hetven éves öregemberig mindenki azon a véleményen volt, hogy nekünk meg kell halnunk, mert „magyarok ebbe az utcába nem jöhetnek be”.

Élünk, és virulunk, az ilyen akciókat pedig a jövőben is folytatni fogjuk, az ÉMOH csapatkötelékében, mert mi nem az ilyen szituációktól félünk, hanem attól, hogy pár év múlva az egész ország olyan lesz, mint ennek a borsodi falunak a cigánysora.”

Érpataki Modell Országos Hálózatának egy korábbi akciója

Az ÉMOH más szervezetek tagjaival kiegészülve már több településen is megjelent, ahol illegális áramlopásokat számoltak fel. Eddig egyik helyen sem volt ilyen kemény a helyzet.

Incze Béla a HVIM alelnöke Facebook oldalán, a helyzet komolyságát bemutatva a következőket írta:”40 perce Hernádkakkon 300 cigány üvöltötte bele az arcunkba, hogy megdöglünk. Ha a rendőrök 5 percet késnek csatában halunk meg…”

„A liberális cigány-fajvédők jöjjenek el velünk a következő ilyen bejárásra”

Incze Béla a HVIM alelnöke a következőket írta Facebook oldalán:

„Sokan felhívtak, és érdeklődtek, hogy mi történt velünk. Gyakori kérdés volt, hogy nem féltünk-e. Természetesen a pulzusom ‘kicsit’ megugrott, de szerintem az a legfélelmetesebb, hogy ha az ilyen akciókat nem csináljuk gőzerővel, akkor az én gyerekeimnek már nem kell Hernádkakra menni, ha egy izgalmas szombati programot szeretnének, mert mindenhol ilyen állapotok fognak uralkodni.

A liberális cigány-fajvédőknek pedig csak annyit tudok mondani, hogy jöjjenek el velünk a következő ilyen bejárásra inkognitóban, és utána mondják el, hogy szerintük mennyi pénzre és toleranciára van még szükség a felzárkóztatáshoz…”

Videó a szombati hernádkaki akcióról

A Betyársereg csak annyit tenne hozzá: örüljünk annak, hogy rend és biztonság van hazánkban és minden náció, az összetartozás jegyében, békében él egymással. Mert Magyarország jobban teljesít! A magyargyűlölet pedig csak a nácik és egyéb szélsőségesek képzeletében él…

(Deres.tv nyomán Betyársereg) 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment