„Menj, az úton menj tovább” – hangzik a P. Mobil régi slágere, és bevallom, valamiért ezek a sorok jutottak eszembe, amikor a tegnapi nap folyamán megpillantottam a Kuruc.info címlapján a Pax Hungarica Mozgalom közleményét – az utolsót.
Bár nyilván nem állítanék igazat, ha azt mondanám, ott értesültem róla először, hiszen számomra, számunkra ez már hónapokkal ezelőtt tudomásul vett dolog volt, de csak most jutottunk el odáig, ezt megfogalmazzuk.
„Ne nézz, ne nézz vissza már” – énekli tovább Schuster Lóránt a fent említett dalban. Azonban én nem tudtam ezt ott, abban a pillanatban megtenni. Bevallom, mély fájdalommal meredtem a monitorra, és végigpörgettem emlékeimben az elmúlt 9 esztendőt. Számos remek bajtársat ismertem meg, akik közül néhánnyal – reményeim szerint – életre szóló barátságot kötöttem. Soha nem fogom elfelejteni a Corvin közben tartott ünnepi rendezvényeket, azok szellemiségéből és hangulatából a mai napig tudok, s fogok is erőt meríteni a jövőben.
A PHM nélkül én nem lennék az az ember, aki most vagyok.
Azonban, amennyire van helye és létjogosultsága ezekben a pillanatokban teret engedni az érzelmeknek, legalább ennyire követeli helyét a reális, objektív helyzetértékelés is. Meggyőződésem, a jövő nem az ideológiák harcáról fog szólni, hanem kultúrák és civilizációk összecsapásáról. Az ideológia, mint olyan, mint szabályozó és rendező elv a jövőben is meg fog maradni, ahogyan az emberi természet sem változik soha, azonban tudomásul kell vennünk, nekem is, 2017-et írunk.
A nemzeti, a jobboldali, ha úgy tetszik, a szélsőjobboldali nézeteknek égetően szüksége van arra, hogy hozzáigazítsuk a 21. század miliőéhez. Ez a folyamat már jó pár éve tart, azonban még most sem lehet teljesen kristályos irányvonalakat megkülönböztetni. A hatás-ellenhatás képlete folytán én azt látom, Európa-szerte egyik végletből a másik végletbe esnek át a jobboldali csoportosulások. Néhány évtizede elképzelhetetlen lett volna, hogy egy valódi radikális jobboldali mozgalom – kisebb vagy nagyobb mértékben – ne tegyen utalásokat, eszmei visszakapcsolásokat a két világháború közötti időszakra.
Azonban egyre inkább kezdték belátni, azt a korszakot a maga formájában nem lehet, de nem is kell újra realizálni. S, hogy erre mi volt válaszlépésük? Azt látjuk, a különböző szélsőjobboldali pártok és mozgalmak önként is dalolva tagadják meg identitásuk legalapvetőbb elemeit. Ezzel lényegében, ahogy mondani szokták, kiöntik a fürdővízzel a gyereket is…
A helyes út, ahogy az más számtalanszor bebizonyosodott, itt is az arany középút. Se nem egy múltban élő, attól elszakadni nem tudó szélsőjobboldaliságot kell építeni, de nem is egy elveit feladó, az ellenség előtt hajbókoló társulatot. Meggyőződésem, a kettő között létezik egy, bár igen keskeny, de mégiscsak járható és igaz út. Üdítő, hogy Európa-szerte vannak már mozgalmak, akik ezt felismerték.
Én ebben a reményben és ezzel a tervvel vagyok most ott, ahol vagyok, tehát az újonnan megalakult Erő és Elszántság mozgalom elnökségében. Hogy értékrendemet képviselhessem, ami, félreértés ne essék, ugyanaz, mint ami sok évvel ezelőtt is volt, tehát az ember három legalapvetőbb kérdéseire, az Abszolútomhoz való viszonyra (kereszténység), a természetes egoizmusra (patriotizmus) és a közösségben való integrálódás vágyára (szociális gondolat) adott magyar érdekű válaszok összessége. Ezt azt az értékrendet kívánom egy új, ha úgy tetszik, „új jobboldali” perspektívába helyezni. Hogy harcomat, amit a PHM-ben megkezdtem, tovább tudjam folytatni, melynek vezérlő elve nem más, minthogy a magyar nemzetnek örökké élnie kell, és a magyar nemzet örökké élni is fog!
Megyek tovább az úton.
Lantos János
(Betyársereg)
