Mi lesz Zagyva Gyulával? – a politika harcos katonájának története

szeptember 11, 2013 a Szellemiség

Zagyva György Gyula a HVIM alelnöke a Jobbik parlamenti frakciójának tagjaként a harcos mentalitást vitte be a mindennapok elkényelmesedett politikai világába. A Deres.tv hírportál írásán keresztül most az őt történetét ismerhetjük meg.

Közelednek a választások, ezzel együtt minden napra jutnak találgatások a különböző pártok listáit illetően. Nem maradhat ki a fikciók közül a Jobbik sem, a nemzeti párt háza táján jelenleg a keményebb vonalat képviselő Zagyva György Gyula jövője ad találgatásokra okot.

Vona Gábor Facebook oldalán tett közzé egy írást, melyből kiderül, hogy a HVIM vezér a 2014-ben kezdődő ciklus idején is szerepet kap-e a Jobbik parlamenti frakciójában.

„Mi lesz Zagyva Gyulával?

A mai napon az egyik balliberális hírportálon megjelent, hogy Zagyva Gyula távozik a politikából, nem indul sem egyéni, sem listás képviselőként 2014-ben. A cikk magyarázata szerint a képviselő maga döntött így, de ez a döntése találkozott a párt vezetőségének elképzeléseivel is. Idézem őket: „Vona Gábor pártelnök ugyanis úgy látja, hogy Zagyvát nehezen lehet kezelni.”

Azóta a sajtó ezen a témán rugózik, úgyhogy adok nekik egy kis eligazítást. Egyrészt, hogy ki lesz 2014-ben képviselő az sem egyéni, sem lista tekintetében nem dőlt el. Vagyis a felvetés egyáltalán nem aktuális. Az ilyen hírek általában vagy puszta találgatások, vagy valamilyen rossz szándékú ékverési kísérletek. 

Másrészt Zagyva Gyula, aki a HVIM vezetője, a két szervezet közötti választási megállapodás értelmében került a Jobbik frakciójába. Valóban a radikálisabb árnyalathoz tartozik, de a munkáját mindig a frakcióvezetéssel egyeztetve, fegyelmezetten és a HVIM-mel való megállapodásunk szellemében végzi. Mivel a két szervezet közötti kapcsolat kikezdhetetlen, így minden ilyen megosztási kísérlet teljesen értelmetlen és nevetséges. 

Harmadrészt nekem személy szerint is kitűnő, baráti a kapcsolatom Gyulával, akit a sajtó természetesen kezdetektől fogva démonizál, de csupán azért, mert nem ismerik, és nem is akarják megismerni, ő pedig nem kíván nekik megfelelni. Soha sem mondtam olyat, amit a cikk a számba ad, sőt, több – korábban a frakciónkból kizárt vagy távozott – képviselő példát vehetne Zagyva Gyuláról, arról, hogy valaki hogyan tudja a különféle árnyalatbeli különbségeket elfogadva egy egész közösség ügyét szolgálni.”

Így szól tehát a hivatalosnak tekinthető közlemény, amely egyértelműsíti, hogy a Jobbik egy karakán, a megalkuvás szót csak hírből ismerő harcossal lesz kevesebb a következő parlamenti ciklusban.

Bár még van hátra pár hónap a választásokig, de azért nem árt egy kicsit felidézni Zagyva parlamenti munkásságát. A videók alapján ki-ki eldöntheti, hogy ilyen emberekre is szükség volna-e a törvényhozásban, vagy csak kizárólag öltönyös politikusokra?

Első emlékezetes interjúját a mélyliberális Index-nek adta, miután a Jobbik frakciója letette esküjét a Szent Korona előtt. Ezt tekinthetjük a HVIM vezér bemutatkozójának, innentől kezdve az ellenséges médiumok gőzerővel igyekeztek nevét és személyét bemocskolni. A libsik szerint Zagyva Gyula az első országgyűlési képviselő, aki Dr. Martens lábbelit húzott parlamenti munkássága során.

Nem sokkal később talán a máig legemlékezetesebb felszólalása következett, amikor is egy gőgös fideszest a folyosóra invitált, hogy a felszólalások alatt kialakult nézeteltéréseket megvitassák. A teljes magyarországi média egyből harapott, elferdítve a valóságot fenyegetésről, fizikai támadás lehetőségéről hülyítette a magyar lakosságot. A felszólalás után az ismert idézettel pólók gyártásába kezdtek a szimpatizánsok.

Még mindig 2010-et írunk, amikor Zagyva Gyula képviselőségi munkája során először belefojtották a szót, a levezető elnök, Ujhelyi István ugyanis kikapcsoltatta a mikrofonját. Az interpelláció témája elég fajsúlyos ügy volt, a börtönben sínylődő temerini fiúkról kérdezett az államtitkártól Zagyva.

Ebben az időben Budaházy György szabadságharcos még mindig a börtön falai között volt kénytelen élni az ellene folytatott koncepciós eljárás folyományaként. 2010 őszén a nemzeti oldal Budaházy börtönénél három napos éhségsztrájkot tartott, amelyben Zagyva is részt vett, miközben teljesítette parlamenti kötelességeit is. Ekkorra időzítette felszólalását a Gyurcsány-rezsim óta még mindig posztjukat betöltő, a 2006-os eseményekben aktívan szerepet vállaló személyeket illetően, hogy mégis hogyan lehetséges az elszámoltatást ígérő Fidesz idejében ezeknek a patkányoknak ugyanazon pozíciójukat betölteni.

Zagyva Gyula tehát igen aktívan vetette bele magát a neki szokatlan feladatkörbe, a radikálisabb nézeteket valló és azt a jobbikos képviselőktől el is váró szavazók és szimpatizánsok nagy örömére. Ahogyan az várható volt, ez a hozzáállás a későbbiekben sem változott, így került sor a másik nagyon emlékezetes szereplésre, amikor is Zagyva egy szamurájkarddal tartott sajtótájékoztatót.

Zagyva Gyula nem csak az egyszerű állampolgárok mellett állt ki teljes mellszélességgel, hanem szinte fehér hollóként a fociszurkolók ügyét is a magáénak érezte. A fociszurkolókat megbélyegző, totális cenzúra alá helyező, ún. huligántörvény vitájában is volt egy emlékezetes megnyilatkozása egy „nímand” fideszessel.

És a sor folytatódik, Zagyva Gyula a bizottsági üléseken sem volt megalkudni. A Gyöngyöspatát vizsgáló bizottsági ülésen a Jobbik frakció legmagasabbra nőtt képviselője először kutyakomédiának nevezte a jelentést, mivel szerinte a jelentés tartalmáról kellene vitatkozni. A mondanóját nyomatékosítva falhoz vágta a semmitmondó, ferdítő papírhalmazt.

Emlékezetes képsorok tűnhetnek fel előttünk, amikor a liberális Sziget fesztivált említjük Zagyva Gyula nevével egy lapon. 2011-ben, amikor egy jogszerűen bejelentett tüntetést nem engedett megtartani a rendőrség és a zsidó In-Kal Security közösen, az utcai harcosok parlamenti képviselője ott termett és bátorságáról ismét tanúbizonyságot tett. Emlékezhetünk, Zagyvát több rendőr egyszerre, mint egy kiterített szőnyeget vittek a rabomobilba.

Nagyon röviden, és nagyon tömören próbáltuk bemutatni Zagyva Gyula parlamenti munkásságát, de természetesen az elmúlt valamivel több mint három év alatt sokkal több érdemi szerepvállalás és felszólalás fűződik a nevéhez. Parlamenti felszólalásait, interpellációit IDE KATTINTVA érheti el a kedves olvasó, de a legismertebb videómegosztó portálra beütve a „Zagyva Gyula Hetek” szóösszetételt is roppant érdekes videókra bukkanhatunk. Ezek tudatában talán feltehetjük magunknak a kérdést. Szükség van-e Zagyva Gyulára a Parlamentben?

 A Betyársereg ehhez csak annyit tenne hozzá, hogy még több ilyen ember a parlamentben véget vetne a polkorrektkedés időszakának és végre igazi harcos mentalitással kezelnék nemzetünk dolgait a politikus hazafiak, államférfiak!

(Deres.tv nyomán Betyársereg)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment