14.3 C
Budapest

„Mindig is felnéztem a betyárok elképesztő erejére” – interjú a Betyársereg ju-jitsu mesterével

Ju-jitsu mester és edző, de kipróbálta már magát thai-bokszban és MMA-ban is. Az Országos Bajnokságot is nyert testvérünk jelenleg a versenyzés mellett az utánpótlás neveléssel foglalkozik. Interjú Cseh István ju-jitsu mesterrel.

11705715_681724481962220_4991009877729355362_o

Mivel kezdted a küzdősportokat és honnan jött a sport szeretete?

6 évesen kezdtem Thai Boksszal a sportolást, amit több mint nyolc évig csináltam. A sport szeretete már kiskorom óta megvan, és igazából a szüleimnek köszönhetem, hogy elindítottak ezen az úton. Szerintem egy gyermek sportolónak nagyon fontos a szülői támogatás, de semmiképpen nem szabad ráerőszakolni egy gyermekre egy adott sportágat.

Mi vezetett a thai boksz után a ju-jitsu felé?

Ezalatt a 8 év alatt több versenyen is indultam, kisebb nagyobb sikerekkel. Egy komolyabb sérülés miatt ki kellett hagynom másfél évet a küzdősportból. Ez idő alatt az akkori klubom, ahova jártam megszűnt, és rátaláltam a ju-jitsura.

12442824_1024250464304998_1566049801_n

Mivel lakhelyemtől elég messze voltak az edzések ritkán jutottam le csoportos edzésre, de a Dojoban tanultakat mindig gyakorolgattam és folyamatosan edzettem, fejlesztettem magam egyedül is. Nagyjából öt éven keresztül csak heti egyszer tudtam lejutni a távoli edzésekre, mígnem a lakhelyemen is nyílt egy klub. Egyből beiratkoztam és újra csoportos edzéseken tudtam részt venni, aminek nagyon örültem.

Ekkor már sűrűbben jártam versenyezni különböző ju-jitsu versenyszámokban, mint például a földharc bajnokságok, vagy a fegyveres illetve pusztakezes támadások elleni védekezések, amiben 2012-ben Országos Magyar Bajnokságot is nyertem. Ekkor már több Jitsu irányzatból is magasabb övfokozattal rendelkeztem. Folytatva ezt az utat 2013-ban kipróbáltam a Grappling szabályrendszert is, amiben szintén több bajnokságot nyertem. (A földharc vagy grappling egyfajta hibrid küzdősport, mely nem alkalmaz ütéseket. A stílust a hagyományos birkózás, a dzsúdzsucu, a szambó és más, alávetéses fogásokat alkalmazó küzdősportokból alakították ki. a szerk.)

Hogy léptél az edzői pályára?

Klubunk vezetője más utat választott így nem sok választásom maradt. Vagy viszem tovább a Dojonkat a tanítványokkal, vagy csak régi emlék lesz az egész. Így, mint a klubunk legmagasabb övfokozatú mester jelöltje, átvettem a vezetést és minden erőmmel azon dolgoztam, hogy magamat és tanítványaimat tovább tudjam képezni és edzeni a jövőben is.

12459546_1024250467638331_1458563008_n

Ez így ment még pár évig, már az általam vezetett edzéseken ahol több ju jitsu irányzatból is vizsgáztattunk jitsukákat a későbbiekben.

12434234_1024245847638793_290575213_n

Végül el kellett hagynod a klubot. Hogyan folytattad pályafutásod?

Mint minden embernek, nekem is meg kellett küzdenem a saját gondjaimmal. Munkám miatt el kellett költöznöm, így én is továbbadtam a vezetést az arra jogosult mestertársamnak.

Pár hónap kihagyás után csatlakoztam egy kiváló csapathoz Wrestling Team MMA-hoz, ahol edzőként elkezdtem újra tanítani és versenyezni is MMA Grappling szabályrendszerben. Ezt a kis csapatot egy jó edzőtársammal sikerült versenyértékűvé tennünk és szép sikereket elérnünk ebben a vegyes sportágban.

12442819_1024247764305268_1623659121_n

Mesélnél pár szót az utánpótlásról? Milyen céljaid vannak edzőként?

Most már igazából tapasztalt sportolókkal foglalkozom, de fontosnak tartom a már meglévőkben is megtartani a mozgás iránti szeretetet, hogy minél tovább aktívan eddzék magukat. Edzőként tevékenykedni nagy felelősség, így igyekszem a versenyzőim számára legjobb lehetőségeket felkutatni, ahol megmérettethetik magukat, illetve legjobb tudásommal fejleszteni a technikájukat sikereik érdekében.

Úgy tudom, van egy kisfiad. Milyen módon áll a gyermekneveléshez egy igazi harcművész?

A képen a kisfiammal vagyok. A ketrec előtt, a Szegedi MMA bajnokságon. Felelős apaként igyekszem minden általam megszerzett tapasztalatot és ismeretet átadni a kisfiamnak, akiből reményeim és a jelek szerint, egy újabb harcos lesz! És egy kiváló Magyar ember!

10411275_1018794591517252_6118141783694074644_n

Mit gondolsz a Betyárseregről és mióta erősíted családunkat?

2013 óta vagyok a család része, ez előtt támogatóként, majd próbaidőskén voltam a sereg környezetében. Mindig is felnéztem a Betyársereg tagjaira, eredményeikre és elképesztő erejükre, amit a nemzeti oldalon és az országban képviselnek. Példaértékű minta a jövő és jelen generációi számára!

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink