A belső ellenség a migránsáradat megindulása óta egyre aktívabban érezteti, hogy Magyarország bizony már az övék. Hírportáljaikon okádják a hazugságokat és dezinformálják a célközönséget, a magyar embereket. A Párbeszéd Magyarországért nevű belterjes, Soros-pénzen kitartott szerveződés kedden, a Pest megyei Tök nevű település melletti erdőben található Kitörés emlékművet döntötte le, majd ismeretlen helyre szállította. A NemzetiArcvonal.net írása.
A taknyos orrú, raccsoló anarchisták állítólag az erdőben ásták el, a szerintük önkényuralmi jelképeket is tartalmazó emlékkövet. Valószínűleg az éj leple alatt osontak az erdőbe, hiszen ezek napközben nem ilyen bátrak, hacsak kábítószerekkel nem győzik le félelemérzetüket. Hiszen ők mindannyian rettegnek. Ahogy ők mondják: a náciktól. Ezek szerint még egy emlékkőtől is rettegnek ezek az emberi jelzővel nem illethető trógerek.
Miért nem látogatnak el egy hivatalos Becsület napi rendezvényre? Hiszen az országban több ilyen megemlékezést is tartanak a nacionalista fiatalok. Miért utólag óbégatnak a székesfehérvári rendezvény kapcsán, ahol Tyirityán Zsoltot jelölik meg csúcsellenségnek, és az ott megjelenteket pedig feljelentik csoportosan elkövetett, közösség elleni izgatás címszóval. Kit izgattak ők? Rajtatok kívül még kiket?
Mert az ott megjelentek mind egy szálig kötelességtudó emberek voltak, akik megemlékeztek a Becsület és Hűség egyik legnagyszerűbb történelmi pillanatára. Azokra a hősökre emlékeztek, akiknek a nevei ott kellene, hogy gránitba vésve díszelegjenek a Budai Várban, a Kapisztrán téren.
Hősök. Nem pedig fasiszták és nácik!
Emberek, akik szembenéztek a halállal és életüket sem kímélve tartották a budai erődöt. Nem érdemelnek emlékművet és kopjafát? Kitartottak a halálos gyűrűben, hogy megmutassák milyen az igazi férfi. Ellentétben azokkal, akik a történelem folyamán mindenhol és mindenkor bujkáltak, akár a patkányok, hogy megmentsék teljesen értéktelen életüket. Gyáva férgek mind egy szálig. Antifáknak nevezik magukat, de az anti-ember címke fedi tökéletesen tevékenységüket.
A nemzeti szervezeteket jelölték meg ellenségnek, azokat a fiatalokat, akik vész esetén a vérüket is készen állnak adni Magyarországért. Mert egy igazi hazafi nem túlélő, hanem harcos. A Kitörés hősei mind ilyenek voltak: harcosok. Mégpedig olyanok, akik egy nemes célért készen álltak a legnagyobb áldozathozatalra is. Ezért emlékezni rájuk kötelesség! Emlékkővel vagy anélkül, teljesen mindegy. Hiszen elpusztíthatatlan emlékmű hirdeti a hősök példáját, amit szíveinkben emeltünk.
A PM gyalázatos tettére nincsen bocsánat, ezt majd a korfordulón számon kéri rajtuk egy valóban magyar bíróság. Tudhatnák ők is jól: eljön az igazság pillanata. A magyar igazságé! Az anarchista patkányok igazsága pedig üldözve lesz, mégpedig törvényesen. A csatornatöltelékek vélt igazsága nekünk, magyaroknak csak vért és kínt jelent. Kaptunk már tőlük eleget, mégsem elég nekik semmi. Még a halottainkra sem emlékezhetünk. Gyűlölnek bennünket, a gyűlöletet pedig intézményesítették.
Úgy érzik, mindent megtehetnek, hataloméhes paraziták, akik szélsőséges szervezeteikkel gyalázzák a gazdanépet. Reméljük, hogy már nem sokáig! Nincsen semmiféle párbeszéd azokkal, akik annyira sem tisztelik a magyar népet, hogy meggyalázzák a halottainkat!
(Balassa Viktor — NemzetiArcvonal.net)
