1.5 C
Budapest

Nincs új a nap alatt – Fordulat az érdi Molotov-koktélos támadás ügyében

Illegális házfoglalás, önmerénylet, kirabolt lakhatatlan ház, ez maradt a horda után. Egy éve kísérjük figyelemmel az ügy alakulását. Egy Betyársereghez közeli barátunk közbenjárásával segítjük Erikát. Barátunkat kihallgatták az ügyben, ezzel közvetve pedig megvádolták mozgalmunkat. Természetesen sem barátunk sem pedig a Betyársereg tagok nem követtek el bűncselekményt. Sem akkor sem máskor. Ez nem mondható el a hazánk lakosságát sok esetben rettegésben tartó antiszociális elemekről.

2016. október közepén ismeretlen tettes dobott gyúlékony anyagot egy érdi családi házba. Az ingatlanban a bűncselekmény elkövetésének időpontjában több személy tartózkodott, közülük nem sérült meg senki. Az épület előtt parkoló személyautót ugyancsak felgyújtották. A rendőrség emberölés kísérlete miatt indított nyomozást az ügyben, amelyet a közelmúltban megszüntetett. Váratlan fordulat történt az ügyben.

Korábban írtuk: 2016. augusztus végén foglalta el a Rostás-család az Érd kertvárosban található házat, egy csereszerződésre hivatkozva, amit a ház egyik tulajdonosával, az elvált házaspár férfi tagjával kötöttek. A házfoglalást követően a férfi volt felesége többször is kihívta a rendőröket, állítása szerint többször megfenyegették, zaklatták, végül menekülnie kellett a saját ingatlanából, ahová később visszatért.

A Nemzeti Televízió helyszíni riportja

2016. október közepén ismeretlen tettes Molotov-koktélt dobott a házba, amelyben az elkövetés időpontjában a Rostás-família több tagja tartózkodott, és felgyújtotta az udvarban parkoló személygépkocsit is.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete bűntett gyanújával rendelt el nyomozást az ügyben.

Rostás Krisztián, akinek a családja a támadás idején a házban tartózkodott, a kereskedelmi televíziók hírműsorainak, valamint a lapoknak adott nyilatkozataiban rasszista, cigányellenes cselekménynek állította be a gyújtogatást, és az ingatlan 50 százalékos tulajdonosát, T. Erikát gyanúsította a bűntett elkövetésével.

A Privatkopo.hu értesülése szerint a rendőrség a nyomozást a közelmúltban megszűntette, ugyanis a büntetőeljárás során fény derült arra, hogy a bűncselekményt az akkor a házban tartózkodó család feje, Rostás Krisztián követte el, azt a látszatot keltve, mintha az ingatlan másik tulajdonosa állt volna a Molotov-koktélos támadás hátterében, így akarta az asszonyt eltávolíttatni a házból.

A bűnügyi portál úgy tudja, Rostás Krisztián ellen hatóság félrevezetése miatt javasolt vádemelést a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

(Privát Kopó nyomán Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink