„Öregezés” Mezőkövesden is – a cigány rablóturizmus (+videó)
július 31, 2014 a Hírmondó
Az év eleji rablógyilkosságot követően most a szomszédos településről, Bogácsról érkezett a 16 éves betörő. A romló közbiztonság miatt a hasonló estek számának növekedése várható. A BorsVezér.info beszámolója.
2014. június 22-én fényes nappal, vasárnap délben szorgosan kutatott a 86 éves idős asszony – a rendőrségtől pár száz méterre fekvő – házában fellelhető értéktárgyak után, amikor a ház tulajdonosa tetten érte őt. Csak a néni erős lélekjelenlétén múlott, hogy a lebukott tolvaj az előrántott kését nem használta. Helyette inkább beérte egy jól irányzott ütéssel, majd futásnak eredt, ahogy az a rendőrséghez került biztonsági kamera felvételén is látszik.
Az egyre szaporodó idősek ellen elkövetett bűncselekményeket egyre fiatalabb bűnözők követik el. Ez a tovagyűrűző folyamat az előző kormányok, az MSZP és a Fidesz bűnpártoló „felzárkóztató” politikájának a következménye. Sok esetben a mélyigénytelen bűnözői rétegek kialakulását elősegíti, hogy egyes társadalmi rétegeket hozzászoktattak ahhoz, hogy a tetteiknek nincs következménye. Ha az állami és önkormányzati hatóságok következetesen érvényt szereztek volna az elmúlt években a jogszabályoknak – többek között a gyermekvédelmi törvénynek – ez a fiatalkorú sem bűnözővé, hanem adófizetővé vált volna. A Fidesz és az MSZP azonban a törvények betartatása helyett pozitív diszkriminációval és az újabb milliókat felemésztő fejsimogató bűnmegelőző programmal kedveskedik a jogsértőknek. Számos kiilleszkedett családban apáról fiúra száll a „betörő szakma”, mert a gyermekkorú elkövetők vétőképtelenek, bűncselekményekre történő felhasználásukkal a szülők ki tudnak bújni a felelősségre vonás alól, a felnőttek ezért előszeretettel alkalmazzák őket. Ebből kifolyólag a fiatalkorú bűnelkövetők száma is folyamatosan nő. Kezdetben „piti” cselekmények elkövetését, korosodásukat követve már komolyabb bűnök véghezvitele követi. Az eltérő „kultúrát” jól mutatja, hogy a szabaduló első bűncselekményest otthon nem megvetés, hanem „szabaduló buli”, a szűkebb társadalom elismerése várja.
A vasárnap délben elkövetett rablás azt jelzi, hogy a mindenkori kormányzat nem képes garantálni a lakosság békés mindennapjait.
Jámbor Márk, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alelnöke
Az utóbbi időkben megtörtént bűnesetek közül ez a legfrissebb, amely csak a szerencsének köszönhető módon nem végződött halállal. A romló közbiztonság miatt a hasonló estek számának növekedése várható. Vajon kinek a szülője lesz a következő áldozat?
(Borsvezér.info nyomán)