Radnóti László – a gyulai betyáré az abszolút bajnoki cím (+videók)

december 28, 2013 a Harcosok klubja

Radnóti László, akit korábban már láthattak honlapunkon, ismét megmutatta tehetségét. Most azonban nem a tőle megszokott MMA-ban, hanem fekvenyomásban bizonyított.

foto 5

Szombaton  rendezték meg a temesvári fekvenyomó bajnokságot, amin A Betyársereget, a gyulai Body Fit versenyzője, Radnóti László képviselte. A 105 kg-osok között 6-an próbáltak szerencsét.

foto 3

Radnóti Laci, aki a mozgalom oszlopos tagjaként is tevékenykedik, 230 kg-al kezdett majd teljesítette a 240, és harmadik fogásra a 245 kg-ot is. Radnóti László ezzel elnyerte az abszolút bajnoki címet is a nagyon jól megszervezett viadalon. A gyulaiak háromszoros junior magyar bajnoka, junior világbajnoki ezüstérmese meghívást kapott a februári nagyváradi GP fekvenyomó versenyre.

foto 1

Aki figyelemmel kíséri harcosaink valóban kiemelkedő sportsikereit annak talán nem újdonság Radnóti Laci szereplése, azonban eddig ő elsősorban az MMA-ban nyújtott teljesítményével tűnt ki. A meccsei általában gyorsan véget érnek, hiszen elsöprő energiával gyűri le ellenfeleit a ringben. Jó példa erre a tavaszi gyulai „Küzdelem Napja” elnevezésű küzdősport gála, ahol elsöprő győzelmet aratott Laci.

Testvére Radnóti Dániel szintén jeleskedik és szép eredményekkel büszkélkedik a ketrecharcosok között. A testvérpár jól példázza a kitartó harcos mentalitást, hogy minden nehézségek közt el kell érni a célt. Radnóti Dániel Magyar Szigeten nyújtott teljesítménye, úgy hogy meg is sérült a mérkőzés során, hozzáállásbeli példa lehet az ifjú harcosok számára. „Ha nem a szélvész gyorsaság, akkor a szív viszi tovább a Radnóti Testvéreket.” – így nyilatkozott a Magyar Sziget küzdősport gálája után a Radnóti testvérekről Tyirityán Zsolt.

A Betyársereg ezúton gratulál oszlopos tagjának és sok erőt kíván neki, és persze testvérének, a jövő esztendőre is! Csak így tovább Laci!

(Betyársereg)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment