A Magyar Hüperiónban megjelent komoly hangvételű interjúban Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere beszél az Érpataki Modellről, annak szellemi hátteréről és megvalósítási lehetőségeiről. A beszélgetést, terjedelme miatt, két részben közöljük.
Polgármester úr, Érpatakra más települések, tájegységek és országok képviselői, szakemberei is ellátogatnak, hogy helyben tanulmányozzák az „érpataki modell” megvalósulását. Tervezi-e, hogy a mikroközösségben kialakított rendet megpróbálja megvalósítani makroközösségi szinten is? Amennyiben igen, milyen módokat, lehetőségeket lát erre? Keresi-e a kapcsolatot más településekkel, tájegységekkel, avagy megelégszik saját portájának „Tiszta udvar, rendes ház” voltával? Ha már kiépített ilyen kapcsolatokat, azok milyen jellegűek?
Mindenek előtt szeretnék egy nagyon fontos tévhitet eloszlatni: Az Érpataki Modell lényege szerint nem egy individuális találmány, nem egy személy kreációja-kitalációja, nem egy olyan „rendszer”, melyet „ki kellett találni”, mert lényege szerint annak a „munkának” és spirituális erőfeszítéseknek a gyümölcse, mely 1./ először is és mindenek előtt a metafizikai tradicionalitás által hordozott örök-érvényű és ezért mindig időszerű őstudásnak a megismerésére irányul, majd 2./ ezen megismert és elmélyített idea- és princípiumrendszernek a tér-idő szabta feltételeihez való hozzáigazításából és gyakorlati alkalmazásából ered. Ez nem egy individuális egoitás önkényes és regulálatlan kreativitásának terméke, hanem ellenkezőleg 3./ a lélekben a magasabb és egyetemes értékek nélkül regulálatlanul teret követelő egoisztikus burjánzási tendenciák radikális visszafogása által születő és 4./ az igazság mellett, mindig és minden körülmények között történő szisztematikus kiállás és hűség rítusa által kikristályosodó elvrendszer és módszertan, mely 5./ a spirituális felismeréseknek és a metafizikai értékrendek működésének igyekszik teret biztosítani az emberi lélekben is és az emberi közösségben is. Az Érpatakon ilyen értelemben kikristályosodott elvrendszer és jó gyümölcsöket hozó módszertan és gyakorlat szerinti rend a mikroközösségben már jól működik. Makroközösségi szinten is könnyen megvalósítható és a helyes elvek és a megértett összefüggések garanciális jellege miatt ott is meg tudja hozni a jó gyümölcsöket. Életem során mindig a helyes elvek meglátása-feltárása, mielőbbi adaptálása és gyakorlatba (életrituáléba) való átültetése vezet, ehhez képest nem mellékes, de másodlagos, hogy a gyakorlatban való működés horizontális szinten milyen hatósugarú. Természetesen ha megadatik az életben az a lehetőség és feladat, hogy makroszinten is megvalósíthassuk, akkor ezen feladatban szívesen részt veszek, természetesen feltételekkel, mert az összefüggések, az ok okozati kapcsolatok, az elvrendszer megismerése szükséges a csapattagok részéről, ugyanis ezek nélkül nem várhatók hatékony eredmények.
Ön a közösségbomlasztó elemeket választás elé állította: vagy felhagynak addigi tevékenységükkel és integrálódva a közösség dolgos, hasznos tagjaivá válnak, vagy elköltöznek, esetleg börtönbe kerülnek. Sokan a távozást választották. Mit gondol arról, hogy mindez csupán egy komolyabb probléma „szőnyeg alá söprése” volna, hiszen ezek a „vérbűnöző” elemek máshol fogják folytatni tevékenységüket az országban…
Az elsődleges cél természetesen a közösségromboló személyek maradandó erejű és tartós megváltoztatása. A vérbűnözők elűzése csak lokális szinten jelent megoldást, a puszta odébb állásuk nem megnyugtató eredmény, ez a legkevésbé kívánatos. Ennél sokkal jobb a megváltozni nem akarók esetében a börtönbe záratásuk.
„Érpataki modell” néven ismertté lett, működő példát állított az irányító pozícióban levő jelenlegi szakpolitikusok elé. Milyen javaslattal élne egy nagyobb lélekszámú, mondjuk 80 000 fős települést illetően, ahol az úgynevezett kisebbség önmagában is megosztott és egyes csoportjai egymás ellen is „háborút” folytatnak?
Az elvek és a módszerek nem változnának, a méretek miatt ilyen esetekben egy briliáns apparátust kell kiépíteni, a méretek kezelése érdekében. Az apparátusban a vezető pozíciókba közjogi frontharcosokat kell tenni és el kell várni, hogy ilyen emberekből szervezze meg a saját beosztottait, majd ezt a közjogi frontharcosokból álló csoportot csapatkötelékbe kell szervezni. Nagy létszám esetében is ugyanazok az elvek és a ugyanaz a módszertan, mert ahogyan Szunce mondta: a háborúban sohasem a hadsereg mérete a fontos hanem mindig a hangsúlyok és az arányok.
A polgármester úr módszere kétséget kizáróan hatékony és működőképes. Mit gondol, mi az oka annak, hogy ezek a típusú megoldások nem tudnak elterjedni az országban, még azokon a területeken sem, ahol létfontosságú lenne?
Az ok az, hogy a hatékony alkalmazáshoz, szükség van a spirituális erők világában bizonyos fontos ok-okozati összefüggések megértésére, szükséges a megfélemlíthetetlenül bátor harcos lovagi attitűdjének megléte is, valamint előre haladott ismeretek kellenek egy metafizikai meghatározottságú és a spirituális megvalósítással erősen összefüggő elvrendszer vonatkozásában is, de szükség van bizonyos általános jogi-közjogi és közigazgatási ismeretekre mely az állami szervek dolgozni nem akarása és bűnpártolása láttán és annak ellenére társul egy olyan elkeseríthetetlen kitartással, mely a visszaélések és aljasságok, a mindennapos hazaárulások láttán nem, hogy elveszi, hanem fokozza a harci kedvet.
Számot vetett azzal, hogy a jelenkori, sötétség uralta és – láthatóan/láthatatlanul – irányította „Való Világban” teljesen egyedi eset marad a modellje, afféle „rezervátum”, Önt pedig elszigetelik és Don Quijote-i szélmalomharcot kell folytatnia?
Ez is előfordulhatott volna a modellnek a külső világban való megnyilvánulása vonatkozásában, de ez engem nem tántorított volna el a modell működtetésétől. Egyébként az Érpataki Modell Országos Hálózatának dinamikus fejlődése, kiváló közjogi harcosai és gyümölcsöző eredményei, a balliberális média lejáratási kísérletei, az általános politikai elhallgatás ellenére a módszereinek országos ismertsége arra utal, hogy pozitív kovászként tudja szerepét betölteni a Magyarországi közéletben. A napokban kezdték német újságírók a filmjüket készíteni az Érpataki Modellről, melyben azt akarják kimutatni, hogy jelentősége messze túlnőtt a helyi problémák sikeres megoldásán, és a helyi eredményein túl a politikai közéletben betöltött szerepét és hatását akarják minél alaposabban kivizsgálni.
A modellnek a külső világban való megnyilvánulása-átvétele elterjedtsége sem mellékes, de ez a benső spirituális és metafizikai realizáció szempontjából másodlagos, a lényeg, hogy ez a modell egy spirituális realizáció külső megnyilvánulása és rituáléja.
Egy interjújában a következőket mondta: „A lovagi út lényege a harc útja, a bátorság vállalásának és a félelem legyőzésének speciális és szisztematikus életrituáléja, egy olyan rituális életforma, mely a próbatételek és határhelyzetek tudatos keresésén és az azokban való helytálláson keresztül a harciasságnak mint alapkvalitásnak egy transzcendens erővé való transzmutálása által a lélek megtisztulását és benső felszabadulását igyekszik megvalósítani a […] a halálra való méltó felkészülés céljából.” Milyen lehetőségeket kínál a mindennapi politika a határhelyzetekben való helytállásra? Mondana néhány konkrét és személyes példát?
Nem tartom helyesnek a valóságtól, a realitás világától elszakított, de az igazi tudás világba viszont behatolni nem tudó, puszta politikai síkon való mozgást, a (párt)politikusok felületes, durván általánosító, demagóg módon populisztikus, szemfényvesztő, népszerűség-növelésre beállított szavazat-koldus szemléletmódja szerinti gondolkozást, helyette úgy tekintek a mindennapokra, mint kihívásokra, próbatételekre, amelyekben az igazságot, a fényt, a törvényt és a szabadságot kell képviselni és minél teljesebben megvalósítani, fenntartani és továbbadni, úgy,hogy mindeközben a mindennapi létezés szövetébe kitörölhetetlenül bele kell írni. A mindennapok szituációi is a fény és a sötétség harca, a rend és a káosz erőinek küzdelme, az építés és a rombolás erőinek párbaja, a megváltás és a kárhozat erőinek játéka, végül is mindig a tradícionalitás és az antitradícionalitás erőinek összecsapása. Ebben a harcban, küzdelemben, párbajban, játékban mindig az igazság oldalára kell állni. A „fény” győzelmét kell diadalra segíteni úgy, hogy közben egy benső szakrális rend szerinti spirituális megvalósítás útján az emberi lét igazi célja, az Isten rendelése szerinti égi üdvösség megvalósításában kell napról napra előrébb jutni.
Polgármesterként egy település felelős vezetőjeként nem vagyok közömbös a település élete és tagjainak lelki fejlődése iránt. Jelenlétem és szellemiségem mindig egy speciális értékduál szerinti megközelítést képvisel: épít vagy rombol. Az adott szituációban, a jelenben az adott megnyilvánulás az építés avagy a rombolás jegyében áll-e? Ez az értékduál önmagam számára befelé és felfelé megfogalmazva természetesen másként artikulálódik, mert ekkor pontosítva már azt jelenti, hogy üdvrend szerinti vagy üdvrend ellenes, mindent mindig döntően akcionalitásában és hatóereje vonatkozásában vizsgálva.
Milyen elveket, eszméket, ideákat tett magáévá és képvisel az említetteken kívül? Hogyan alkalmazza azokat a napi tevékenysége során? (Hogyan adaptálhatók ezek az elvek a jelenkori végtelenül sötét politikai/ideológiai berendezkedés minden szinten jelentkező támadásai közepette?)
Életem döntő és kardinálisan meghatározó komplex eszmerendszere az örökérvényű szellemi hagyományokra vagyis a metafizikai tradicionalitás létszemléletére épül. Ennek számomra hangsúlyos eleme a heroikus életszemlélet, valamint az ezzel szoros összefüggést mutató a lovagok és harcosok ideája. Ennek van néhány fontos tétele, amelyek alapvetően különböznek a mai (nyárs)polgári etikától. Nevezetesen, hogy a legnagyobb bűn, a gyilkosságot is meghaladóan, az árulás. Valamint az, hogy az ellenséggel nincs megalkuvás, nincs meghátrálás, csak harc. Harc a végső győzelemig, és a legreménytelenebb helyzetben sincs megadás, hanem a legveszélyesebb megoldás vagyis az életet kockára tevő kitörés, és ha kell akkor inkább a hősi halál.
(Betyársereg)
