8 C
Budapest

Rovás helységnévtábla avatás a Betyársereggel

A helyi Jobbik rendezésében, és a Betyársereg biztosításával, szeptember 26-án, pénteken helységnévtáblát avatnak  Szekszárdon. A rendezvény főszónoka Sneider Tamás lesz.

407b_Puspokszilagy
Képünk csak illusztráció!

Az esemény biztosítására a szervezők a Betyársereget kérték föl. A helyszínen megjelenik majd Fenyvesi Csaba Zsolt a nemzeti párt polgármester-jelöltje is. Bővebben róla és programjáról IDE KATTINTVA olvashatnak.

Az avatás helyszíne: a Bonyhád felőli bevezető út

Időpontja: Szeptember 26. péntek 18 óra

Sneider Tamással az országgyűlés jelenlegi alelnökével és a Jobbik frakcióvezető helyettesével honlapunkon már olvashattak egy beszélgetést, amelyet IDE KATTINTVA érhetnek el, azok, akik lemaradtak volna róla.

A Betyársereg még egy helyen megtalálható lesz majd Szekszárdon október 11-én a Román-Magyar meccs közvetítésénél. A helyi Jobbik a város központjába tervez egy élő meccsnézést, hogy együtt szurkoljon mindenki a Magyar Válogatottnak és ennek a biztosításában vesz majd részt mozgalmunk.

Szekszárdon tehát többször is fellelhetőek lesznek majd harcosaink! Érdemes lesz tehát kilátogatni ezekre az eseményekre!

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink