Kisebb lökdösődés volt, amikor Budaházy Györgyék, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai Barcsa-Turner Gábor vezetésével, a Mi Hazánk Ifjai (Walter Pál Péter) és a Betyársereg tagjai próbáltak egy nyilvánosan meghirdetett előadásra bejutni, aminek a témája az iskolások LMBTQSTB megfertőzéséről szólt. Először a lépcsőházba sem engedték be őket…
Aztán sikerült bejutni a lépcsőházba, a rendezvénynek helyt adó “Háttér Társaság” által bérelt lakáshoz, ahol a deviánsok előadásukat, beszélgetésüket tartották volna… Barcsa-Turner Gábor illedelmesen csengetni próbált, mintegy 20 percen keresztül (míg le nem szerelték oda bent), illetve kopogott is. Budaházy György és a többiek pedig szintén illedelmesen jelezték, hogy szeretnének bejutni, de kevés sikerrel. A lépcsőház több lakója csak ekkor szembesült azzal, hogy milyen szervezettel is osztoznak a házukon. A főrendező szemüveges rendező a kiérkező rendőröknek is hiába mondta a fejben felállított jogszabályokat, azok nem tudtak érdemben intézkedni. Körülbelül 1 óra elteltével a hazafiakkal kiegyeztek a rendőrök, hogy nem zajonganak, ekkor egy molinó kihelyezésére került sor…
A Pesti Srácok videója az eseményről:
Végül az utcafrontról volt egy kis skandálás, sőt, az egyik ablakon kutyaürülék is berepült, mire a még forróbb hangulat kedvéért becsukták az ablakokat a kirekesztők…
A Mi Hazánk Ifjai beszámolója:
patriota.info