Bár általában évértékelő beszédeket vagy írásos összegzéseket szokás készíteni, a „hónapértékelő” kategória nem igazán létezik a politika világában, azonban én mégis hasonlóra szánom el magam. Az is igaz, amikor az idei év szeptemberéről jegyzek le pár gondolatot, kicsit azért az elmúlt három hónapról is írok – ugyanis a július 8-i vecsési zászlóbontás óta közel három hónap telt el.
Azonban ezerszer elcsépelt frázis, nyáron, mint minden másban, a politikában is uborkaszezon van, ezért vártam, hogy eljöjjön az ősz első hónapja, a szeptember. Gondoltam, az már sok minden kérdésemre választ fog adni. Persze, aki minden kérdésére választ akar kapni, s nem tudja elfogadni, hogy egy adott kérdésére abszolút mértékű választ nem kap, hanem majd a jövő történéseinek függvényében fogja megérteni, az ne fogjon politikába. Türelem.
Mindazonáltal az Erő és Elszántság mozgalom igencsak belevetette magát az őszi szezonba. Kezdődött egy viharos előzményekkel (betiltás majd mégis engedélyezés) ellátott várbéli rendezvénnyel, ahol a török kiűzésére, Budavár felszabadítására emlékeztünk. Néhány nappal később tüntetést szerveztünk a migránskvóta ellen, amiért az Európai Bíróság elutasította azt a magyar-szlovák kérelmet, hogy ne kelljen bevándorlókat befogadnunk. Hangot adtunk, hogy ezt soha nem fogjuk elfogadni.
Személyes érintettségem ebben a történetben annyi, én is felszólaltam a rendezvényen, egyik gondolatmenetem pedig igencsak kiverte a biztosítékot liberális „barátainknál”, a „lángoló migránstáboroktól” volt hangos a sajtó. Valójában annyi történt, felvázoltam, ha lesznek égő migránstáborok – mint Németországban több ezer – az éppen, hogy a neoliberálisok közakarattal szembenő erőlködésének lesz köszönhető. Nem nekünk. A másik megmosolyogtató momentuma az volt a rendezvénynek, hogy annak végeztével készült velem egy videós interjú, ahol elmondtam, hogy a menekült nőket és gyermekeket én is megsajnáltam. Mert ugyan, miért, mit vártak? Hogy minden reggelire kettőt eszem belőlük? A két dolog egyáltalán nem zárja ki egymást, mert az, hogy ellenzem a migrációt, a saját nemzetem és kultúrám iránt érzett szeretetből, s nem pedig az ellenük táplált gyűlöletből fakad. Nyilván, gyanús lenne, ha a liberális média dicsérne minket, de az eset tanulsága mindenesetre ez;
ha van rajtam kalap az a baj, ha nincs, az is baj.
Ami viszont ennél sokkal fontosabb, gyakorlatilag töretlen a jelentkezések száma, számos új alapszervezet alapult szeptemberben. Nem túlzok, az új alapszervezetek megalakulásának csak az szab gátat, milyen gyorsasággal tud elutazni hozzájuk az arra kijelölt illetékes koordinátor. A szeptemberben indult országjárásunk szintén ezt az állítást húzza alá; telt ház fogadott minket több alkalommal.
Bevallom, bennem volt egy kis félsz, mivel ez a tábor már sok csalódást megélt, és minden bizonnyal az is elképzelhető, hogy nagyon sokan még nem hallottak rólunk, nem ismerik a nevünket. Tehát hűvös realizmussal vártam, milyen érdeklődés fog minket fogadni. Őszinte örömmel mondhatom, pozitív csalódásban volt részem.
Az ősz hátralévő része is ennek jegyében fog eltelni, persze e mellett számos köztéri rendezvényt is fogunk tartani. Minden lehetséges eszközzel fel akarjuk venni az emberekkel a kapcsolatot. Az már most világos, a kérdések keresztmetszetét az a kérdés adja; akkor ti valójában a Jobbik helyét akarjátok átvenni?
A válasz az, igen is, de nem is. A Jobbik számunkra se nem szövetséges, de nem is ellenség. A Jobbik szellemisége akár most, de akár az évekkel ezelőtt, nem feltétlenül, és sok pontban kifejezetten nem feleltethető meg az általunk képviselt új jobboldali gondolatiságnak. Azt kell látni – és ezt egyre többen látják is már -, hogy Európában ma egy hatalmas törésvonal tapasztalható. Mivel hazánk is szerves része Európának, szűklátókörűség volna azt hinni, minket ez nem érint. Ebből a törésvonalból csak egy paradigmaváltás billenthet ki minket.
Az Erő és Elszántság tiszteli történelmünket, abból táplálkozik, de bízik saját generációjának erejében, miszerint fel tudunk építeni egy sajátot, ezért a negatív értelemben vett „bús nemzeti romantikát” elutasítjuk. A korszerűsítésből, arculatunk 21. századivá formálásából semmi esetre sem következhet az, hogy megadjuk magunkat alapvető elveink tekintetében a ma – még – uralkodó, de egyre hanyatló neoliberális véleménydiktatúrának. Az igazság kendőzetlen hirdetését az ő kedvükért és a nekik való megfelelés „oltárán” sem fogjuk feláldozni.
Hiszem, hogy a mai magyar társadalomban erre az újszerű, de mégis, a korszellemmel nem alkudozó politikai képletnek van helye. Ebben a hitben folytatjuk tovább munkánkat, erővel és elszántsággal. E sorok olvasóinak pedig üzenem, remélem, lesz alkalmam találkozni veletek egy-egy lakossági fórumunkon vagy rendezvényünkön. Építsük fel együtt az új jobboldalt!
Lantos János, elnökségi tag
