Idén szeptember 24-én kerül megrendezésre az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra, amit a nemzeti oldal aktív szervezetei együtt szerveznek meg, tisztelegve a második világháborús hősök előtt. Természetesen a támogatók, segítők között most is ott lesz a Betyársereg.
A RENDEZVÉNY CÉLJA
Az Attila-védvonal teljesítménytúra sport rendezvény és történelmi megemlékezés. Aktuálpolitikai célja nincs.
Különlegességét az adja, hogy több ellenőrző ponton is katonai hagyományőrző csapatok mutatják be a korabeli magyar katonai egyenruhákat, felszereléseket, és együttesen, a nemzeti oldal egésze tiszteleg a Budapestet védő hősök emléke előtt. Az egyenruhákon, pecséteken alkalmanként felbukkanó tiltott önkényuralmi jelképek kizárólag a történeti hűség kedvéért, történelmi érdekességként, bemutató jelleggel szerepelnek. A hagyományőrző szereplőknél látható “fegyverek” vagy makettek, vagy hatástalanított darabok, vagy engedély nélkül tartható airsoft játék másolatok (üzemképtelen állapotban).
A szervezők és az ellenőrző pontokon résztvevő szereplők a hatályos jogszabályokat minden tekintetben betartják!
Aktualitások az idei, 2016-ös Attila Védvonal Túra kapcsán:
- Bizonyos szervezetek cserélődtek. Van, amelyik inaktivitása miatt nem jön idén, van azonban olyan is, aki eddig még nem volt…
- Lesz idén is kisbusz, ami a célból (Maglód) a rajtig visszaviszi a sofőröket. 700 Ft/fő lesz ennek az ára. Kb. 45-60 főig van kapacitásunk.
- A célban lesz lehetőség több időt eltölteni, ott lesz a vármegyés dalárda, illetve lehet majd mindenféle nedűt vásárolni a mulatozáshoz.
- A célban kiállításra kerülnek azok a tárgyak, amiket az Attila Védvonalon találtunk.
- Idén nem lesz sajnos sütemény Mogyoródon
- A túra minden időjárási körülmény között megtartásra kerül! Esőkabáttal mindenki készüljön!
Egy kis ízelítő a tavalyi túráról:
(Betyársereg, attilavedvonal.hu)