Szolidaritás a megtámadottakkal – az Erő és Elszántság közleménye
július 30, 2018 a Hírmondó
Az Erő és Elszántság nyíregyházi alapszervezete megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy cigánybűnözés újra tombolt. Ezúttal Gergelyiugornya volt a helyszín.
Azért kell a cigánybűnözés szót használnunk, mert az etnikai indíték egyértelmű. Ugyanis egy nagyjából 15 fős cigányokból álló társaság “köcsög magyarok” jelzővel illetett egy 4 fős társaságot – jegyezzük meg, 2 hölgy volt közöttük. Az esetről az N1Tv is beszámolt.
A társaság egyik férfi tagját leütötték, s miután az egyik lány arra szólította fel őket, hagyják abba, őt is tettleg bántalmazták. Túlerejüket kihasználva esélye sem volt a 4 fős társaságnak, egyiküket például teljes erőből, mikor a földön feküdt, s próbált felkelni, fejberúgták.
Ezután távoztak. A társaság egyik tagja nagyon súlyos sérülésekkel került kórházba, koponyarepedés, arccsonttörés, hallás károsodás és két kitört fog volt a mérleg. Mivel tagjaink évek óta ismerik az áldozatot, ezért szívügyünknek éreztük, hogy meglátogassuk őt a kórházban, és támogatásunkról biztosítsuk. Elmondta, hogy több nemzeti szervezet is felkereste őt, segítséget kínálva.
Nem fogjuk hagyni, élhetetlenné tegyék bizonyos bűnöző elemek az életünket, az ügynek lesz folytatása.
Erő és Elszántság – Nyíregyháza