Kevés olyan témakör létezik napjainkban, amely a természet- és állatvédelemhez hasonló széleskörű társadalmi érdeklődést tudhat magáénak. Sajnálatos módon azonban az utóbbi évtizedek tendenciáit figyelembe véve mindenki, aki egy kis mértékben is érdeklődik az aktuálpolitika iránt észlelhette, hogy ezt a rendkívül fontos és értékes fundamentumot a balliberális erők kisajátították, és saját képmásukra kezdték el átformálni.
Ahogyan az már-már evidenciává válhatott, a paradoxonok, és az önmaguknak ellentmondó frázisok nem állnak távol a baloldali ideológiáktól, így szinte magától értetődő is lehet, hogy a természet- és állatvédelem baloldali köntösben való feltűntetése is ebbe a kategóriába sorolható. Ahhoz, hogy ezt a kijelentést több szempontból is racionális érvekkel tudjuk alátámasztani, érdemes néhány kulcsfontosságú motívumot kiemelni, amelyek világossá tehetik a laikus érdeklődő számára is az összefüggéseket. Mivel létfontosságú, hogy a jobboldal a XXI. század aktualitásaihoz igazodjon, előnyös a liberális/neomarxista erők korunkat érintő tevékenységeit és ideológiáit összevetni azokkal az alapmotívumokkal, amelyekre a jobboldali ember, valamint a természet-és állatvédelem rendszere támaszkodik.
Az ember a természet szerves része. A természet diktálta törvények ugyanúgy vonatkoznak ránk, mint akármelyik egyéb élőlényre mérettől, életmódtól, fejlettségi szinttől, vagy bármely egyéb paramétertől függetlenül. Az ember intellektusának és intelligenciájának köszönhetően az élőlények fejlettségi hierarchiájának lépcsőfokain felsőbb szinteken helyezkedik el, azonban ez a fajta magasabbrendűség minden előnye mellett hatalmas felelősségvállalással jár. Azáltal, hogy lehetőségünk nyílik egyfajta másik, szélesebb spektrumú szemszögből tekinteni a világra, átláthatjuk annak bizonyos összefüggéseit, és – nem utolsósorban véve – minőségi tényezőit. Mindezek során rádöbbenhetünk arra, hogy a fenti kijelentés – amely szerint a természet szerves részei vagyunk – többrétegűvé is válik; ahogyan a természet törvényei fokozatosan csiszolják, alakítják, tökéletesítik minden élő teremtmény attribútumait, olyan módon törekszik a minőségében nagyratörő, és a földi léte során a lehető legtöbbet fejlődni akaró ember is ugyanerre. Történelmünk minden grandiózus eleme, minden szellemi és fizikai alkotás, minden áldozat és egyben minden maradandó eredője ebben a felhajtóerőben keresendő. A minőségi ember ismérve az esztétikumra, az arányosságra, és a tökéletességre törekvés, és ennek okán ezek csodálata; mi más lehetne e fogalmak egyik legékesebb példája, mint a természet, és az azt benépesítő élőlények.
Mindezen értékeket a korunk szellemiségét formáló erők módszeresen próbálják elértékteleníteni, ellehetetleníteni, vagy épp olyan módon besározni és rossz színben feltüntetni, hogy ha a szükség úgy diktálja, új generációk – egyébként nyitott, és ezáltal önkéntelenül is sebezhető – tudatát legyenek képesek saját akaratuknak megfelelően manipulálni. A XXI. század polkorrekt világában a szépség, az arányosság, és a tisztaság olyan fogalmakká váltak, amelyeket a relativizálásnak köszönhetően tesznek súlytalanná, vagy még elvadultabb esetekben kiforgatják jelentését, így negatív köntösben tálalják. Ennek következtében a baloldal által zömével a profitszerzés és a népszerűség érdekében hangoztatott zöldpártiság hiteltelenné válik, hiszen hogyan képviselhetné a természet értékeit egy olyan ideológia, amely tagadja annak alapjait képező építőköveit.
Az intellektusában fejlett, minőségi ember szükségszerűen hordozza magában a törekvést, hogy a körülötte fellelhető élőlényeket megismerje, és a helyzethez igazodva gondoskodjon róluk, kapcsolatot építsen ki velük, segítse, vagy épp szabályozza azok működését, tevékenységit. Mindez szervesen összekapcsolható a már korábban említett felelősségvállalás fogalomkörével, amelynek keretein belül az egyén ráébred arra, hogy fejlettsége amellett, hogy hatalmas ajándék, egyben kötelességeket ráruházó tétel is. Amennyiben ez a felismerés megtörténik, és megfelelő szándékkal párosul, az emberi lény kooperációra és kölcsönösen – mind fizikai, mind szellemi szinten – hasznos viszonyt igyekszik kialakítani a természettel.
A minőségi ember ellenpólusa a balliberális tömb által hosszú évtizedek óta dédelgetve védelmezett massza: a destruktív embertípus. A destruktív ember szellemi, és sok esetben fizikai attribútumai révén nem képes és – ami talán még fontosabb – nem is mutat hajlandóságot az értékek felismerésére, megbecsülésére. Helyette az értelem nélküli pusztítás, a károkozás nyújt számára örömöt, amely a jelen írás témájának szemszögéből a természetkárosítás és az állatkínzás formájában ölt alakot, de nyilvánvaló módon az ilyen irányú, motivációjú tevékenységek átterjednek az emberi társadalmat közvetlenül érintő szegmensekre is. A polkorrekt világ által diktált „értékek” azonban ezt a fajta dekadenciát nem eltörölni, büntetni, és visszaszorítani igyekeznek, hanem épp ellenkezőleg: megmagyarázni. A barbár, embertelen, undort keltő tettek – amennyiben ezekre fény derül – elkövetői mögött felbukkannak a szakemberek, akik a szociokulturális tényezőkre és bizonyos pszichológiai elméletekre hivatkoznak. Kétes értékű és célú sajátos kísérleteikkel és kutatásaikkal felvértezve állnak a nyilvánosság elé; számukra minden indokolható, ez a fajta indirekt legitimizálás pedig közvetlen szerepet játszik a bűnösök tragikomikus mentegetésében. Nem nehéz észrevenni azt a hasonlóságot, amelyet ezek a tendenciák mutatnak az emberek ellen elkövetett bűncselekmények kapcsán hasonlóan abszurd nézeteket hangoztató kinyilatkoztatásokkal – hajszál híján legalizált pedofília, nemi erőszakká fajuló esetek, amelyeknek mozgatórugói az ún.„szociokulturális különbözőségekből” fakadó „félreértések”, és még tovább sorolhatnánk. Egy torz ideológia más és más, de ugyanazon tőről fakadó, és ugyanazon célt kitűző megnyilvánulásai.
A fel nem ismert ellentmondások, a XXI. századi jobboldal eddigi tétlensége, és a baloldali véleményformáló erők manipulációja sajnálatos módon egy meglehetősen kellemetlen helyzetet idézett elő, amelynek jóval komolyabb hatásai is lehetnek a jövőre nézve. A laikus, jó szándékú, de nem kellően tájékozott embertömegek számára ugyanis rendkívüli húzóerővel bírhat a baloldali zöldpárti politika hangoztatása – annak érdekmotivált háttere ellenére. Bármennyire is paradox jelenségről (a balliberális értékrend és a természetvédelem színlelt kapcsolata) van szó, számos egyén belülről fakadó, helyes igényét kihasználva igyekszik egy káros ideológia maga mellé állítani embertömegeket olyan módon, hogy közben egy nemes cél álarca mögé rejtőzik.
A konklúziók és tények tekintetében sürgetően elengedhetetlenné válik, hogy a modern, XXI. századi jobboldali értékrend – mintegy megújulva, az ősit az előrehaladottal ötvözve – szerves részét képezze az állat- és természetvédelem témája; hozzájárulva ezzel saját, és környezetünk minden értelemben véve vett épüléséhez, és nem utolsó sorban – életben maradásához.
– M. Á. –
