Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetője: „Barcsa-Turner Gábor barátom remek írása. Tessék elolvasni!”
Mint egy vírus terjed a hazafias közegben az a naiv gondolat, hogy a társadalomban meglévő “lövészárkokat” be kell temetni és nyitnunk kell mindenki felé, mondván, hogy nem élhetünk a saját véleménybuborékunkban bezárkózva. Sajnos nagyon súlyos következményei lettek ennek a gondolatnak, elég csak megnézni, hogy mivé lett a Jobbik és a jobb napokat is látott Vona Gábor. Teljes eltévelyedést hozott magával ez a békegalamb lázálom. Ezt a kérdéskört járjuk körbe, hogy orvosságot adjunk a liberális áfium ellen a magukat még valódi radikálisnak tartóknak.
Való igaz, hogy vannak lövészárkok a társadalomban, amit hívhatunk akár törésvonalaknak is. Az is igaz, hogy egy szétszabdalt, szétrepedezett társadalom nem lehet egészséges és erős. Jobb lenne, ha nem lennének jelen ezek a törésvonalak és együttes erővel tudnánk dolgozni a szebb jövő felépítésében – de ez egy olyan demagóg, utópisztikus gondolat, amit józanul gondolkodó, értelmes ember nem vehet komolyan; ezt nem hirdetheti teljes mellszélességgel anélkül, hogy ne válna vicc tárgyává. Ugyanis ez a kérdéskör jóval bonyolultabb, minthogy ehhez az óvódás retorikához nyúljunk.
Onnan kellene kezdeni, hogy a törésvonalak megléte leginkább csak a tünet, nem az igazi problémát jelenti. Az igazi probléma az, hogy megszűnt a valóságos igazodási pont, elvágtak minket a gyökértől, és a legtöbbek élete egy céltalan bolyongás. Valóban kialakulnak ezért olyan “véleménybuborékok”, amik a szektásodás jelenségét hozzák. Látszólag épelméjű emberek képesek részleges igazságokat felmagasztalni abszolúttá és egyeduralkodóvá: szélsőséges példaként említhetjük, hogy van már a szoptatós kismamáknak is “gyülekezete”, akik szerint már a kisbaba megszoptatásával jobbá válik a világ. Említhetjük a néptáncosokat, rovásírás-imádókat, harcművészeket és körülbelül mindenkit, aki nem tompult el véglegesen, hogy kialakított maga számára egy, az elfoglaltságára jellemző nézetrendszert, ami lehet, hogy még értéket is képvisel, de önmagában még nem gyógyír a társadalom egészére. A probléma ott kezdődik, amikor ezeket rá akarják erőltetni mindenkire, térítenek, mondván, hogy csak ez az út vezet el az üdvözülésig. Jobb esetben, csak lenézik, negligálják azt, aki nem tartozik az ő “szektájukhoz”. (Maga a szekta szó is részt jelent.) Ez a jelenség is azért van, mert mindenki keresi a helyét, a társadalom eleve szétzizált (részekre szabdalt) állapotban van, hiányzik a felfelé mutató tengely, ami elhozhatná az egységet.
És mi erre a liberalizmus válasza? Még több liberalizmust! Az általuk elhozott modern világ betegségeire hivatkoznak, hogy azokat nem lehet nemzetállami keretek között kezelni, és ezért a nemzeti öntudatot is fel kellene adni. Sikeresen felszámolták a vallási, rasszbeli és egyéb identitásokat, lerombolták a tradicionális világot, a nemzeti azonosságtudatot is elvennék a klímaváltozás és robotizáció problémái miatt. Nem veszik észre, hogy ezek a modern világ materialista, ateista individualizmusából, a vegytiszta liberalizmusból fakadnak. És még van pofájuk az állítani, hogy micsoda eredményeket ért el az emberiség a liberálisoknak köszönhetően a modern korban, mert nincsenek éhínségek és háborúk… Hol nincsenek!? Az általuk megszállt területeken talán. Bővebben lásd Yuval Noal Harari zsidó áltekintéllyel készült legújabb interjút.
A politikai nézetrendszer is hasonlóan épül fel, azzal a különbséggel, hogy míg a rovásírást, néptáncot, vagy éppen a szoptatást abszolúttá tevőknél ott van a részigazság, addig vannak olyan (meta)politikai elképzelések, amiket tűzzel-vassal irtani kellene, harcot kell hirdetni ellenük, mert nemhogy részigazságot nem képviselnek, hanem brutálisan károsak. Aki nem hiszi, az kapcsolja be valamelyik kereskedelmi csatorna valóságshowját, vagy olvasson Ripostot, esetlegesen hallgassa Gyurcsány, Fekete-Győr András és egyéb elvetemült politikus beszédeit (vagy csak olvassa el a fenti interjút).
A liberálisok, a modernek, a baloldaliak tábora és a köztünk lévő lövészárkokat legfeljebb a hulláikkal lehetne betemetni, hogy aztán rohamot indíthassunk velük szembe. Arról persze beszélhetünk, hogy rossz helyen vannak a lövészárkok és valójában nem abban van nézeteltérés, amit a tömegmédia próbál velünk elhitetni. Illetve arról is lehet vitákat folytatni, hogy valójában a jobb- és baloldaliság mit is jelent, mert nem a pártpolitikai paletta alapján kellene ezt sem elképzelni. A valódi törésvonal mindig, minden egyes szituációban a tradíció és az antitradíció, a hagyományokat követők és a hagyományellenesek, a valóban konzervatívok és a liberálisok, a modernek között vannak. Az igazság a hazugsággal és a valóságot relativizálókkal szemben. Ez még egy átlagosnak tűnő vitában is így van, sőt, a belső vívódásokban is ezt éljük át, ami megfigyelhető, ha az önismeretünk eléggé fejlett. (A lövészárkok betemetéséhez hasonlóan blődség az a felfogás, miszerint, ami XX. századi azt meg kell haladni, ami XXI. századi, az szükségképpen jó és üdvözlendő…)
Az igazság relativizálása is a liberálisok bűne, amiben sajnos a “lövészárok-temetők” is cinkosok, hiszen a véleménybuborék-elméletet elfogadva azt is kimondjuk, hogy minden egyes álláspont csak egy véleménybuborék és könnyen rá tudjuk mondani, hogy “ez is egy álláspont”. Így lesz a modern világgal szembeni teljességet felmutató álláspontunk, a hagyományhű konzervativizmus, a tradicionális létszemlélet és világnézet is csak egy “véleménybuborék”. Így kell lerántani a magasrendűséget az aljasságok közé.
Egyedül a tisztázásról lehet szó, de arról nem, hogy úgy barátkozunk az ellenséggel, hogy a lövészárkokat átlépve átállunk. Akik a lövészárkok feleslegességéről beszélnek és ezt a témát erőltetik, azok gyakorlatilag nem betemették az árkokat, nem a törésvonalakat számolták fel, hanem cserbenhagyva a valódi bajtársaikat egyszerűen átálltak. Láttunk már baloldali liberálist meghatódni ezen a békegalamb retorikán? Láttunk tőlük viszontgesztusokat olyanformán, hogy azt mondták volna, igazatok van ebben és ebben? Ők maradtak szilárdan a saját álláspontjukon és eszük ágában sincs semmit sem temetni, csak megerősödnek abbéli hitükben, hogy nekik van igazuk. Cserébe láttunk addig becsületes hazafiakat kutyává válva meghunyászkodni a baloldali véleményterror előtt, és elhatárolódni mindentől, még saját maguktól is. Ha elég lelkes és hiteles ez az önmegtagadás, akkor persze “orrukat befogva” adnak valamicske alamizsnát, ami csak addig tart, ameddig a liberális-modern szerep.
Természetesen lehet olyan párbeszédet kezdeményezni, ahol az általunk képviselt igazságot lefordítva mondjuk el a liberálisok, modernek nyelvén, de ez nem jelentheti azt, hogy bármiért bocsánatot kellene kérnünk és egyszerűen át kellene állnunk, mert ott szimpatikusabb, értelmesebb emberek vannak, vagy valamiféle esély nyílik egy magasabb pozíció elérésére (amit a saját térfelén nem tudott elérni). Egy őszinte párbeszéd legalább pontosan megmutatná a határokat is és lehet, hogy az áltörésvonalakat fel is számolná, de egyúttal a valódiakat lefekteti, tehát a törésvonalak (lövészárkok) eltűntetéséről beszélni képtelenség, hiszen azok valóságosak.
Vizsgáljuk meg, hogy miért is vannak ezek az árulások? Joggal tehetjük fel a kérdést, már csak azért is, hogy magunkat megóvjuk még csak a látszatától is. Akinek van egy szilárd hite, van egy kiforrott eszméje, az nem fog átkacsintgatni és a túloldal kegyeit keresni. Akinek viszont nincs, az hamar kifárad, és amikor nem jönnek a földi, világi eredmények, akkor gyorsan “vált”. Egyszerű pragmatizmus is meghúzódhat a háttérben: nem sikerült nyerni az igazság zászlajával, ezért egyszerűen bevonjuk azt a lobogót, elnézést kérünk annak felmutatásáért és felhúzzuk azt a zászlót, ami éppen jobban megfelel a korszellemnek.
Olyan harcosokra van szüksége hazánknak, akik képesek magasra emelni a zászlót, képesek világosan látni az ellenséget és harcba vezetni a változtatni akarókat. A sötétséggel nem lehet békét kötni. Nincs addig béke, ameddig nem az igazság van hatalmon. Olyanokra nincs szükség, akik az ellenség kegyeit keresve megtagadják a hitüket, elárulják az örökérvényű hagyományokat, majd ezt erényként, példaként próbálják bemutatni. A nemzeti radikalizmusnak új utat kell találnia magának, ahol önállóan, mintegy a légpróbát kiállva kell tudnia megerősödnie. Az építkezés idejét éljük, használjuk ki okosan és erősödjünk meg mind testileg, lelkileg, de főleg hozzuk létre magunkban a rendíthetetlen szellemet!
(Barcsa-Turner Gábor – Egy harcos gondolatai)
