Új és jobb Radical – interjú a zenekar frontemberével

június 5, 2013 a Programok

A zenekar dobosát „Baktert” a fővárosi Trianon felvonuláson sikerült elkapnunk egy interjú erejéig. Az új albumról és annak hátteréről érdeklődtünk.

A Magyar Szigeten fog debütálni az új albumotok. Mi volt a mérvadó a számok témáinál?

Szerintem nagyon jó lett az új album és ezt erősítik a visszajelzések is, amiket zenekarunk kapott eddig. A témaválasztás pedig nekünk mindig adott volt. A közönség számára talán a Sturmführer című nóta feldolgozása a legnépszerűbb, de vannak itt más számok is. Ha megveszik a fiatalok a lemezt, akkor van ott még 1-2 slágergyanús szerzemény. A Sturmführer adott volt, ugyanis nekünk szerencsénk van, mert a közönséggel folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, járjuk az országot és közben, vagy jobbnál-jobb ötleteket kapunk, vagy csak egyszerűen jól választunk. Eddig minden feldolgozásunk óriási siker volt.

Az album címe is okot ad a kérdésekre.

Igen! Ez adta magát a legjobban. Két évig nem csináltunk új lemezt, gondolkoztunk mi legyen a címe. Minden egyes zenekartag kiválaszt egy dalcímet és az lesz. Ettől azért jobbat, újabbat akartunk mutatni. Ettől lett az album címe „Új Radical lemez.” Ez azért is alakult így, mert a zenekar is új! Ez az oka a szokatlan címnek, ugyanis talán ez jelképezi a legjobban azt, hogy megújultunk. A zenekar is új felállásban játszik és két év szünet után ez az új album.

De a dobos a régi 🙂

Igen, de ne arról beszéljünk ki a régi, hanem, hogy ki az új. A Kárpátia zenekarból jött hozzánk Csajszi (Bíró Tomi), illetve megérkezett Czukor Andris is, akit a Vér Kötelez-ből a Tar Had-ből, az Árpád Vére zenekarból ismerhettek meg a rajongók. Tehát az új tagok többé-kevésbé ismert zenészek. Azt pedig mindenki hallani fogja, illetve hallja már most is, hogy a színvonalunkon ezek a változtatások óriásit emeltek.

Milyen dalok fogják az új Radicalt még sikeresebbé tenni?

A már ismert Sturmführer feldolgozás mellett megtalálható lesz majd a beszédes nevű „Cefre” című nóta, de a „Kívánság”. Amúgy én munkacímeket tudok inkább, a Kívánság például „Kommunista paraszt” de nem akartunk senkit megbántani, esetleg még valaki félreérti. Van még a mindet megtehetsz, az is egy nagyon jól sikerült szám. Annak az az érdekessége, hogy a zenekar másik alapítója, basszusgitárosa Győző írta hozzá az alapokat, aki már nem a banda tagja, de a kapcsolat még megmaradt vele is. Ő is írt szövegeket és ezt a dalt nem lehetett kihagyni, annyira jól sikerült szöveg. Kicsit kozmetikáztunk rajta és fel is került az új albumra, meg tisztelet is a Győzőnek, aki attól, hogy már nem a zenekar tagja, barátunk marad.

Ha jól tudom a Magyar Szigeten mutatjátok be teljes egészében az új albumot.

Így van. Mi nem szoktunk vállalni nyáron semmilyen koncertet, csak a Magyar Szigetet. Ez egyetlen megfelelő helyszín, rendezvény ahhoz, hogy egy lemezbemutató koncertet csináljunk.

Akkor ott már kapható lesz az „Új Radical album”?

Nem áruljuk a lemezünket, aki azonban támogatja ezer forinttal a zenekart az ajándékba fog kapni egy CD-t.

(Betyársereg)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment