Idén került negyedjére megrendezésre az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra. A Pest megyei HVIM és Barcsa-Turner Gábor (a túra főszervezőjének) beszámolója.
Kiváló rendezvényen vagyunk túl – így tudnám összegezni az idei Attila Védvonal Túrát. Nagyon jó, kirándulós időjárás fogadott minket kegyeibe, így több mint 250 indulóval büszkélkedhettünk, ami nagyon szép szám. Amit kihangsúlyoztam az indításkor is, hogy ez egy emléktúra, így próbáljunk meg méltóságteljesen végigmenni a távon, tekintve, hogy sok helyen, gyakorlatilag sírokon lépünk, mert az egykori harcállások maradványai között megy a túra. Ennek megfelelően nem volt semmiféle rendbontás, vagy méltatlan magatartás, amit köszönök mindenkinek. Sajnálom, hogy az egyértelmű szalagozás, az itinerben lévő térkép, az indításkor elhangzó felhívás ellenére sem sikerült pár embernek megtalálni a Szár-hegyi pihenőt, pedig nagyon hangulatos pont volt ott az Identitesz jóvoltából. Köszönet a bajtársi szervezeteknek, szervezőknek, hogy ilyen jó kis túrát tudtunk összerakni: Betyársereg, Isaszegi, Maglódi és Kerepesi Jobbik, Magyar Önvédelmi Mozgalom, Magyar Nemzeti Gárda, Farkasok és Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (Pest megye és Pannónia Régió). Apróbb negatívumok ellenére örömteli az egész nap, köszönet a résztvevőknek is, hogy együtt tiszteleghettünk az elhunyt katonák emléke előtt. (Barcsa-Turner Gábor, AVT főszervező, Farkasok-HVIM)
Pest megyei vármegyések a védvonalon:
Idén már negyedik alkalommal került sor az Attila Védvonal emléktúrára, és bár rengeteg aljas és hazug támadás érte a rendezvényt az elmúlt hónapokban a Habony média által, ez nem hogy nem vetette vissza a részvételi szándékot, de soha nem vágott még neki ennyi túrázó az emlékező teljesítmény túrának.
Természetesen már hetekkel, hónapokkal ezelőtt elkezdődött a túra szervezése, hiszen nem egyszerű feladat összehangolni ennyi nemzeti szervezet munkáját. A minden túrán jelen lévő HVIM, Betyársereg és Jobbik mellett a Magyar Nemzeti Gárda és a Magyar Önvédelmi Mozgalom számít visszatérő résztvevőnek, és idén nem csak a „nemzeti oldal”, de a túra is új résztvevővel gazdagodott, hiszen az Identitesz nevű egyetemi szervezet is pontőri feladatokat látott el. Az előző napok már munkával teltek, nyomdai munkálatok, engedélyek, illetve az útvonal szalagozása is hozzátartozik az Attila Védvonal emléktúrához, melyen idén is két táv került megrendezésre. A 44 km-es útvonal Dunakesziről, a 33 km-es pedig Mogyoródról, a Szent László kilátótól indult.
A hosszabb távot teljesíteni akarók már reggel hétkor gyülekezni kezdtek Dunakeszi végében, a fél nyolcas indításnál már bőven száz fölötti volt a létszám.
A rövidebb távon indulókkal összesen 253-an vágtak neki a túrának, ami rekord a rendezvény történetében! A Pest megyei vármegyések jelentős része a szervezésben segédkezett, az indítást, az első pontot, és a beérkezésnél vállaltunk feladatokat. Magán a túrán így mindössze hárman tudtunk elindulni, közöttünk egy valódi ős vármegyéssel, aki lassan 15 éve aktív tagja a budapesti szervezetnek. Az elsők között indultunk el Dunakesziről, és szerencsére kiváló kora őszi időben róttuk azokat a bizonyos kilométereket. A terep nem egyszerű, folyamatosan emelkedőre fel, aztán le, de jó társaságban sikerült jó tempóban haladnunk. A Somlyón természetesen kötelező megállni néhány fénykép erejéig, elképesztően gyönyörű kilátás nyílik szó szerint egész Budapestre, illetve az előtte elterülő kisvárosokra, mint például Fót.
A jó hangulatú beszélgetések közben azért jut idő az elmélkedésre is. Gyönyörű a táj, kiváló az idő, de mégis, az embernek, ahogy elhalad egy-egy árok vagy mélyedés mellett, eszébe jut, hogy több, mint 70 évvel ezelőtt talán éppen ugyanott, ahol most sétálunk, a hazájukért, családjukért harcoló katonák lépdeltek fegyverrel a kezükben, hogy megvédjék mindazt, ami számukra fontos. Mi vajon megtesszük ma ugyanezt? Mi vajon valóban képesek lennénk erre? Ilyen gondolatok járhattak talán a legtöbb túrázó fejében, és ahogy fogytak a kilométerek, úgy lett talán egyre lassabb a tempó is. Az első ellenőrzőpontokon még igyekszik hamar túljutni az ember, pecsét, és már megyünk is tovább, persze ez nem mindig ilyen egyszerű, hiszen a bajtársi szervezetek tagjai között is sok a jó ismerős, akikkel szívesen váltottunk néhány jó szót. Aztán a közepe-vége felé már jól esne leülni, megpihenni kicsit, figyelve arra, nehogy elfogyjon a lendület. Szerencsére minden ponton megfelelő ellátmányt kaptak a túrázók, volt ahol almát és müzli szeletet kínáltak, de az isaszegi Jobbik például kávét, teát és zsíros kenyeret készített a résztvevőknek, míg a rengeteget támadott Farkasok egységénél fegyvereket is meg lehetett nézni, ki lehetett próbálni.
Sajnos egyikünk a táv háromnegyedénél lesérült, így innentől kicsit lassabban haladtunk, hiszen senkit nem hagyunk hátra, és becsületére legyen mondva, ha kínok között is, de nem adta fel, és az utolsó 10 kilométert vízhólyagokkal a lábán küzdötte végig. Nekünk végül fél hat körül sikerült beérkezni Maglódra, ahol emléklappal, kitűzővel lettünk gazdagabbak, és ahol minden résztvevő egy jó tányér lencsegulyást fogyaszthatott el a vármegyés dalárdának hála remek hangulatban, illetve egy II. világháborús egyenruha kiállítás is megtekinthető volt.
Immáron negyedik alkalommal végeztek összehangolt, szervezett munkát az Attila-védvonalon Magyarország különböző hazafias szervezetei, akik itt, a szovjet elleni harc egyik elfeledett, mégis ikonikus helyszínén bár eltérő név és zászló alatt, de ugyanazért a célért dolgoznak nem csak ezen a szombati napon, de az év minden napján. Az Attila Védvonal Emléktúra jelentősége pedig nem csak az ismeretterjesztés, vagy a legalább ennyire fontos emlékezés, hanem az a fajta hídépítés, melynek remélhetően a jövőbe mutatóan is lesznek valódi, kézzelfogható eredményei. Ha más nem, akkor legalább az, hogy tudjuk, kik azok, akikre lehet számítani, amikor valóban kell majd, és kik azok, akire nem. Ez borzasztóan fontos szempont, amikor egy végváron, vagy egy védvonalon állva kell majd harcolnunk.
<< TOVÁBBI KÉPEK A TÚRÁRÓL >>
(Szent Korona Rádió)
