Újra Rákóczi-emlékmenet Budapesten – betyár toborzóval! (+videó)

június 12, 2014 a Programok

A Rákóczi Öröksége Mozgalom és a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület idén is megrendezi II. Rákóczi Ferenc emlékére tartott felvonulását, amelyet idén betyárok vezetnek fel! Alább az egyesület közleménye.

rakemlmen14plak_01

Tisztelt Barátaink, Nemzettestvéreink!

Példaképünk és eszményképünk iránti tiszteletünk jeléül most ismét Hozzátok fordulunk a Rákóczi Öröksége Mozgalom és a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület nevében.

Az Úr Istennek 2014. esztendejében most ismét meggyújtanánk az emlékezés szent lángját, hadd lobogjon mindannyiunk előtt a tűz, mely bevilágítja a nagy magyar szíveket.

Köztudott dolog, hogy édes szülőföldünkön már lassan mindenről és mindenkiről megemlékezünk, azonban nemzetünknek egyik legjelentősebb eseményét máig megmagyarázhatatlanul minduntalan félresöprik, s ehelyett olyan eseményekre emlékeznek, melyek emlékét többszörösen fölülmúlja a magyar történelem leghosszabb ideig tartó dicső szabadságharca.

Ezért közösségeink tagsága az elmúlt évi emlékmenethez hasonlóan idén ismét méltóképpen szeretne megemlékezni II. Rákóczi Ferenc szabadságharca kezdetének 311. évfordulójára Budapesten, 2014. június 15-én, vasárnap.

Rákóczi a hazáért, a szabadságért és a függetlenségért harcolt. Ezek az eszmék kell, hogy uralkodjanak a mai magyar életben is. Ha Rákóczinak nem is sikerült elérnie a nemzet teljes egységét, mi az említett gondolatok köré csoportosulva, szilárdan és elszántan törekszünk ezek elérésére!

Felkérésünket meghallgatva neves szervezetek csatlakoztak rendezvényünkhöz.

Az emlékmenet útvonala: Oktogon – Andrássy út – Kossuth tér.
Indulás: 2014. június 15-e, vasárnap 14 óra.

A megemlékezők népes seregét a kuruc lovas hagyományőrzők vezetik a magyar Országház elé.

Hisszük, hogy ebben az évben is több ezren vesznek majd részt a megemlékezésen!

Rákóczi fejedelem emléke állócsillagként tündököl a Hadak Útján, örök világosságot és példát sugároz minden árva, szenvedő, sötétben botorkáló magyarnak. Csak fel kell emelni csüggedő fejünket, hogy szembenézzünk vele!

Kedves barátaink, nemzettestvéreink!

Ehhez kérnénk a segítségetek, mivel egyszerű magyarok vagyunk, és nem áll mögöttünk pénzes tőke, csak nemzeti szívünk.

A támogató szervezetek mellett szeretnénk a felmerülő kiadásokra (lovak szállítási költsége, plakátok, szórólapok, lovas hintó, ásványvíz, üdítő a meghívottaknak) további adományokat vagy tárgyi segítséget kérni.

Kérünk minden magyart, kinek anyagi helyzete megengedi, álljon mellénk, és támogasson bennünket! A legkisebb adományt is szeretettel fogadjuk!

Számlaszám: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nemzetőr Egyesület
Unicredit Bank: 10918001-00000086-89570003
A megjegyzés rovatba kérjük írják be, hogy RÁKÓCZI EMLÉKMENET

Tisztelettel:
Rákóczi Öröksége Mozgalom és a Rákóczi Lovasai Hagyományőrző Egyesület

10386300_231053090438639_7612015498193668093_n (1)

BETYÁR SZABADCSAPAT TOBORZÓ!  – a szervezők felhívása

Kérek minden hagyományőrző betyárt ,egyesületet hogy ha teheti lehetőségeihez mérten vegyen részt a rendezvényen . Kossuth tér közelében kellene leparkolni és onnan időben átmennénk az Oktogonra, hogy az emlékmeneten részt tudjunk venni. A Kossuth téren találkoznánk és együtt átmennénk az Oktogonra . Kérek mindenkit aki jön hogy 13:00 ra jöjjön a Kossuth térre . Az emlékmenet 14:00-kor indul és mi fogunk az elején menni és az Oktogonról vissza a Kossuth térre . Számítanak a részvételünkre ! Előre is köszönöm mindenkinek!

További információk az esemény Facebook oldalán érhetők el.

(Betyársereg)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment