Vadai “miss röfi” Ágnes a vádlottak padján? (+videó)

március 17, 2014 a Hírmondó

A folyamatos nácizásáról, és a Betyárseregtől való rettegéséről, elhíresült Vadai ellen vádat emelt az ügyészség – közölte a honvédelmi miniszter. Azóta helyesbítettek és csupán ismeretlen tettes ellen tették a feljelentést. Tehát ez a kormány elszámoltatási politikája. Gratulálunk!

„Ikertornyok”

 

A Demokratikus Koalíció elnevezésű ultraliberális formáció állandóan nácizó, nyilasozó gyűlölködő politikusát hűtlen kezelés gyanúja miatt jelentette fel korábban Hende Csaba. Vadai Ágnes 2007 júliusától a 2010-es kormányváltásig volt a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.

Vadai Ágnes korábban honvédelmi államtitkárként milliókért bízott meg honlapszerkesztéssel és PR-feladatokkal két külsős vállalkozást, miközben ez a tárca belső szabályzata szerint a minisztérium kommunikációs főosztályának feladata lett volna.

A gyanú szerint a kifizetésekről megkérdőjelezhető teljesítési igazolások készültek, amelyeket Vadai Ágnes írt alá – hangzott el vasárnap este a Hír TV-ben.

Korábban Vadai már többször megnyilatkozott mozgalmunk ellen. Legutóbb az ATV-ben rettegett tőlünk köpködött egy kicsit, meg nácizott, majd riogatott terrorizmussal és zsidók legyilkolásával. Ehhez bizony tökéletesen ért. Maradjon is ebben a szerepkörben és soha többé ne kerüljön semmilyen honvédelmi témához döntéshozói pozícióba.

(Deres.tv, Hunhír nyomán Betyársereg)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment