Vármegyés harcosok látogatták meg a papnak öltözött buzeránst (+videó)

július 9, 2014 a Hírmondó

Az idei buzi vonulás egyik legprovokatívabb senkiházijának munkahelyére mentek látogatóba testvérszervezetünk a HVIM tagjai, amelyről természetese videófelvétel is készült.

Zagyva György Gyula a szervezet társvezetője arrogáns viselkedéséért cserébe megígérte neki, hogy ő és cége a Kuruc.infón fog szerepelni, amit készséggel el is fogadott, így nyilván nem zavarja, hogy a vármegyések be is tartják a szavukat. A Betyársereg honlapja is csatlakozik ehhez a „programhoz” így mi is bemutatjuk ezt a multikulturális céget.

A Deres.tv szerkesztősége utána járt ennek az Unisys Kft.-nek. Kiderült, hogy csak angol nyelvű web-oldallal rendelkeznek (elképzelhető, hogy nem is tartanak igényt magyar ügyfelekre…), melyből az derül ki, hogy a cég egy információtechnológiát szolgáltató nagyvállalat (magyarul semmi tényleges haszna nincs létezésüknek, de ebből nyilván remekül megélnek) amely több kontinensen működik, és arra a legbüszkébb, hogy multikulturális alapon toborozzák munkatársaikat. Többek közt dél-amerikai és afrikai alkalmazottakkal is büszkélkedhetnek Magyarország Fővárosában. Hazai központjuk a WestEnd II. számú irodaházában található, ahol lelkesen várják a magyar hazafiakat.

A vármegyés delegáció egy képet is küldött nekünk, mely a várakozóban lévő prospektusokat ábrázolja. A képen az „Őrtorony” magazin két száma látható. Aki nem lenne vele tisztában ez a kiadvány a „Jehova tanúi” nevezetű szekta nevéhez kötődik. Hiába kerestünk, eddig nem találtunk kapcsolatot az Unisys és a Jehova tanúi közt, így olvasóink segítségét is kérjük az ügyben.

10550405_788175604549575_1978141081_o

A vármegyések arról számoltak be, hogy miután elhagyták az Unisys irodaházát fél percen belül hat rendőr vette őket körbe, és igazoltatás alá vonták őket. A személyi adatok lekérése alatt az egyik rendőr bebizonyította, hogy van alapja a gyenge képességeikre utaló viccek tömkelegének, ugyanis elszólta magát, hogy jóval korábban értesítve lettek a csoport érkezéséről, minthogy azok egyáltalán bementek volna a cég irodájába. A hazafiak ezúton is üdvözlik az őket sorozatosan törvénytelen módon lehallgató titkosszolgákat.

(Deres.tv nyomán)

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Komment