5.1 C
Budapest

Az 1300 menekült kapcsán

1300. Ez a szám köszöntött ránk a minap. A hírekben azt lehetett hallani, hogy Magyarország befogadott 1300 menekültet. Az ellenzék azonnal rácsapott, hogy a kormány becsapta az embereket, mert éveken át bevándorlás-ellenes politikát folytattak, és most titokban mégis beengedik őket. Bár hiteltelen, főleg az MSZP-től ez az aggódás, de ebbe most nem megyünk bele.  A kormány azt állítja, ezeknek a befogadásoknak semmi köze a kvótához, sőt, több, mint 100 ezer menedékkérelem érkezett évek alatt, és ebből  1300-an kapták meg a menekültstátuszt, nagy részük pedig távozott is.

London_Terrorist_Attack_Alleged_Terrorist_Killer_Murderer_Michael_Adebolajo_ITV_News_London_11-634x445

Bármi is legyen az igazság, mi egy valamit mindenképpen leszögezünk:

Magyarországnak nincs szüksége olyan bevándorlókra,  akik teljesen más életformát folytatnak, mint mi, magyarok. Nincs szükség olyanokra, akik semmilyen szinten nem beszélik a nyelvünket, nem ismerik a kultúránk, a történelmünk, és nem is szeretnék ezt megtenni!

(De ha nyitottak is lennének esetleg efelé, gondoljunk csak abba bele, hogy a dolgozni tudó magyar emberek számára sincs elég munkalehetőség, még akkor sem, ha a statisztika szerint folyamatosan mérséklődik ez a probléma. A KSH adatai szerint még tavaly ősszel is közel 200 ezer keresőképes ember volt bejelentett munka nélkül Magyarországon.)

Emlékezzünk csak az elmúlt évek eseményeire! A macsetás gyilkosra Németországban, vagy akár az idős osztrák házaspár esetére, akiket a saját házukban ölt meg egy tunéziai férfi. Ez csak két eset abból a millióból, amik történtek, amiket leadtak híradóban, amiről tudomást tudtunk szerezni, és persze ott vannak azok az ügyek is, amik nem kerültek napvilágra…

Mennyi ilyen esetet kell még elszenvednünk? Hány áldozatot fognak még követelni? Hány gyermek fog így árván maradni, hány férfi fogja siratni a kedvesét?

2016-ban egybehangzóan azt mondtuk, és népszavazás formájában ki is nyilvánítottuk, hogy nem akarjuk ezt. Nem akarjuk, hogy idegen emberekkel kelljen együtt élnünk a saját hazánkban. Nem akarjuk, hogy a saját hazánkban rettegnünk kelljen, hogy a gyerekeinket ne engedhessük ki nyugodt szívvel az utcára. Hogy a saját vallásunk ne tarthassuk meg, és vállalhassuk nyugodt szívvel fel. Hogy minden zokszó nélkül nőket erőszakoljanak meg, gyilkoljanak, lopjanak.

Nem, ezt nem lehet egy néppel megtenni, egy olyan néppel pedig pláne nem, akiben van akarat, erő, küzdeni akarás, és identitástudat.

Az Erő és Elszántság teljes mértékben elítéli a tömeges bevándorlást, és a kormánytól is azt várja el a jövőben, hogy ígéreteihez híven így cselekedjék.

Biró Laura – Erő és Elszántság

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink