Előre a mi hazánkért – interjú Lantos Jánossal

november 23, 2018 a Szellemiség

Lantos Jánossal beszélgettünk, aki az Erő és Elszántság egyik elnökségi tagja volt, most pedig a Mi Hazánk Mozgalom keretein belül

Újra a fronton: László Balázs visszatért! – interjú

november 6, 2018 a Szellemiség

László Balázs talán az utóbbi évek egyik legenergikusabb és legkarizmatikusabb ifjú harcosa, aki mára a hazafias fiatal értelmiség zászlóvivőjévé lépett

A Pillangó Park és az ATV valóságérzékelése

augusztus 22, 2018 a Hírmondó

Mint ismeretes – és mint honlapjainkon is hírt adtunk róla – az elmúlt időszakban kiemelten foglalkozott az Erő és Elszántság

Szolidaritás a megtámadottakkal – az Erő és Elszántság közleménye

július 30, 2018 a Hírmondó

Az Erő és Elszántság nyíregyházi alapszervezete megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy cigánybűnözés újra tombolt. Ezúttal Gergelyiugornya volt a helyszín. Azért kell

Rendet a Pillangó Parkban – példamutató összefogás a drog elleni harc jegyében

július 27, 2018 a Akcióink

Az Erő és Elszántság, Magyar Önvédelmi Mozgalom (MÖM) és a Betyársereg a Pillangó Park lakóival összefogva példát mutatott valódi civil

Tüntetésre hívunk: Egy biztonságosabb Pillangó Parkért

július 21, 2018 a Programok

A Magyar Erő és Elszántság Mozgalom a Betyársereggel közösen, az ott lakókkal összefogva demonstrációt hirdet a Pillangó Park biztonságáért. A

„Ha leszáll az éj, előjönnek a zombik” (+videó)

július 14, 2018 a Akcióink

Azt az információt kapta az Erő és Elszántság néhány tagja, hogy mintegy 3-4 hete gondok akadtak Zuglóban, mégpedig a Pillangó

Sikeres volt hagtámadásunk – Az Erő és Elszántság közleménye

július 8, 2018 a Hírmondó

A 2018-as Pride, magyarul a természetellenes fajtalankodók menete ugyan lezajlott, de a nemzeti ellenállás szervezetei példás összefogásról tettek tanúbizonyságot, kiválóan

“Rendőrkordonok közé szorítva” – A 2018-as pride margójára

július 8, 2018 a Akcióink, Motoros Klán

Az idén már 1 hónaposra duzzasztott, úgynevezett “Pride Hónap” megkoronázása volt az a homoszexuális menet, amely évről-évre provokálja a többségi

Összefogás: A normalitás védelméért!

július 2, 2018 a Gondolatok

Az Erő és Elszántság közleménye a július 7-ei tüntetéssel kapcsolatban. Hazafiak, magyarok! Amint arról hírt adtunk, fel fogjuk emelni szavunkat

“Hangtámadás a normalitás védelmében” – július 7-én

július 1, 2018 a Akcióink

“Hangtámadás a normalitás védelmében” címmel július 7-én, szombaton kerül megrendezésre, a Nemzeti Ellenállás szervezeteinek széleskörű összefogásának eredményeképp, a „budapest pride”

Ellentüntetéssel, istentisztelettel és koncerttel tiltakoznak a hazafias szervezetek a Pride ellen

június 28, 2018 a Akcióink

Felhívás mindenkihez a hagyományos családmodell és gyermekeink egészséges fejlődésének védelmében – a „pride” ellen címmel felhívást tettek közzé a Magyar

Az ásotthalmi zászlóbontással kapcsolatban…

június 21, 2018 a Hírmondó

Sokan kérdezték az elmúlt időszakban, hogy mi a véleményünk a június 23-ai, Toroczkai László fémjelezte mozgalom zászlóbontásáról. Ugyan mi más

Erő és Elszántság: a normalitás védelmében!

június 8, 2018 a Hírmondó

Amint azt megígértük, nem fogjuk szó nélkül hagyni, hogy hazánk fővárosában propagálják a természetellenes devianciákat. Július 7-én a homokos felvonulás

Erő és Elszántság: Pakson sem felejtik Trianont

június 5, 2018 a Hírmondó

A paksi Erő és Elszántság alapszervezet is megemlékezett a Trianoni Békediktátum aláírásának évfordulóján. A helyi mozgalom beszámolója.   Jelentős létszámmal

Az Iszlám Államnál is veszélyesebb: itt a betiltott Erő és Elszántság videó!

június 1, 2018 a Hírmondó

Azon már meg sem lepődünk, hogy a Facebook folyamatosan cenzúráz minket, de ebbe az aljas folyamatba most bekapcsolódott a Youtube

Videós beszámoló az Erő és Elszántság sólyi látogatásáról

május 28, 2018 a Akcióink

Amint arról hírt adtunk, a múlt héten Sólyon járt az Erő és Elszántság, ahol egy nyolc éves kislányt gyilkoltak meg.

“Most mi jövünk!” – Erővel és elszántsággal Pakson is

május 26, 2018 a Szellemiség

Amint azt ígértük, bemutatjuk az Erő és Elszántság alapszervezeteit, melynek keretében elnököket és tagokat fogunk megszólaltatni. Erővel és elszántsággal a

Gyorshír: Sólyon járt az Erő és Elszántság

május 24, 2018 a Hírmondó

Sóly a csendes Veszprém megyei kistelepülés, eddig a nyugalom szigete volt. Mióta a 16 éves cigány kölyök megölte a 8

Kövessétek az Erő és Elszántság hivatalos oldalát

május 20, 2018 a Hírmondó

Felhívjuk kedves szimpatizánsaink, barátaink figyelmét, hogy a Betyársereg honlapján kívül kövessétek, ajánljátok az Erő és Elszántság honlapját is. Természetesen a

Az Erő és Elszántság az olasz médiában

május 17, 2018 a Hírmondó

A La7 olasz televízió kereste fel az Erő és Elszántságot. A mozgalom képviseletében Lantos János nyilatkozott. Szóba kerültek a mozgalom

A hónap összecsapása: Lantos vs. Puzsér

május 13, 2018 a Programok

Mint korábban írtunk róla Puzsér Róbert “A tíz legmérgezőbb magyarországi szekta” témáját vette gorcső alá a HírTv Sznobjektív című műsorában.

Előmásztak a csatornapatkányok

május 11, 2018 a Gondolatok

Sajnos hazánk fővárosában, a Kossuth téren a napokban csatornapatkányok bűze áradt szét. Összetapadt, büdös és ragacsos szőrükkel és tappancsaikkal összemászkálták a

Új interjú-sorozat indul: Most mi jövünk!

május 8, 2018 a Hírmondó

A következő hetekben országszerte meg fogjuk szólaltatni az Erő és Elszántság alapszervezeti elnökeit. Tesszük ezt azért, hogy megismerjetek minket, gondolatainkat,

A Betyársereg és az Erő és Elszántság rendkívüli közleménye

április 13, 2018 a Hírmondó

A Betyársereg és az Erő és Elszántság mozgalmak NEM CSATLAKOZTAK a MIÉP elnöksége által honlapjukon megjelentetett, a 2018-as országgyűlési választásokról szóló

A tisztánlátás végett: Belesétál végső csapdájába a liberalizmus

április 13, 2018 a Akcióink

Az alábbi, a Hídfő hírportálom megjelent remek írást tekintheti mindenki a Betyársereg és az Erő és Elszántság Mozgalmak hivatalos állásfoglalásaként

Az Erő és Elszántság üzenete: Radikálisok, munkára fel! (videó)

április 12, 2018 a Hírmondó

A 2018-as országgyűlési választások végeztével az Erő és Elszántság Mozgalom elérkezettnek látta az időt, hogy megszólítsa azokat a radikális hazafiakat,

Lantos János: objektív szempont a Sznobjektív számára

március 20, 2018 a Gondolatok

A Puzsér Róbert által vezetett Sznobjektív legutóbbi műsorában a “A tíz legmérgezőbb magyarországi szekta” témáját vették gorcső alá. Meglepő módon a

Az Erő és Elszántság és a Betyársereg Pakson a székely vértanúkra emlékezett

március 11, 2018 a Akcióink

Az Erő és Elszántság paksi alapszervezete és a helyi Betyársereg, a Székely Szabadság Napján a helyi városháza előtti kopjafánál emlékezett

Őszintén és kendőzetlenül: Interjú László Balázzsal (videó)

március 1, 2018 a Szellemiség

Beszéltünk a neoliberalizmus magyarországi következményeiről, az Erő és Elszántság alakulásáról és aktivitásairól, a neofeminizmusról, a Budapest Pride-ról, a homoszexuális propagandáról

Erővel és Elszántsággal az ukrán magyarellenes sovinizmus ellen (videó)

március 1, 2018 a Akcióink

Az Erő és Elszántság egy látványos akció keretében mutatott utat az ukrán sovinisztáknak és egyben tiltakozott is a magyarokat ért

Erő és Elszántság: lángoltak az MSZP és DK zászlók!

február 26, 2018 a Akcióink

Az Erő és Elszántság Mozgalom és a Betyársereg megemlékezést tartott a kommunizmus áldozatainak emléknapján. A rendezvényen felszólalt Ábrahám Barnabás, elnökségi tag,

Budapest nemzethű fiataljai görögtűzzel hívnak mindenkit a Szabadság térre!

február 22, 2018 a Hírmondó

A budapesti Szabadság Téren emlékezik február 25-én a kommunizmus áldozataira az Erő és Elszántság. Minden barátunkat várunk a Kommunizmus Áldozatainak

Lantos János meghívója a kommunizmus áldozatainak emléknapjára

február 21, 2018 a Akcióink

Lantos János meghívója a kommunizmus áldozatainak emléknapjára, az Erő és Elszántság szervezésében – 2018. február 25. – 16:00, Szabadság tér. A

Az Erő és Elszántság Maglódon is megemlékezik a kommunizmus áldozataira

február 20, 2018 a Programok

Február 25-én Budapest mellett Maglódon is emlékezik az Erő és Elszántság a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján. Aki esetleg nem tudna részt

Erő és Elszántság közlemény a genderizmus ellen

február 15, 2018 a Hírmondó

A Magyar Időkben volt olvasható, hogy a Soros György nevével fémjelzett Nyílt Társadalom Alapítvány támogatásával működő Emberség Erejével Alapítvány évek

Cegléden is megvetette lábát a realista jobboldal

február 3, 2018 a Hírmondó

Miközben zajlik az Erő és Elszántság országjárása, és időről-időre tartunk lakossági fórumokat, ezzel párhuzamosan zajlik egy háttérmunka is, ami –

Erő és Elszántság: az országjárás folytatódik

február 2, 2018 a Hírmondó

Az Erő és Elszántság ezúttal Kecskemétre hozta el a realista jobboldal üzenetét. Azt az üzenetet, melyet országszerte egyre nagyobb érdeklődés

Közlemény: Támadás alatt az Erő és Elszántság honlapja

január 29, 2018 a Akcióink

Az Erő és Elszántság honlapját, ahogy korábban a Betyárseregét is, megtámadták. Az arctalan és gerinctelen hackerek tevékenysége megbénította az új

Már Veszprém Megyében is dübörög az Erő és elszántság!

január 29, 2018 a Hírmondó

Ezúttal Veszprém megyében terjeszkedett tovább az Erő és Elszántság mozgalma. A folyamatosan erősödő és gyarapodó realista jobboldali szervezet szinte minden

Jön a szakállas ferde hajlamú – de mi is ott leszünk!

január 24, 2018 a Gondolatok

Az idei Budapest Pride sztárfellépője Conchita Wurst lesz – jelentették be a szervezők pénteken. A felvonulás pontos időpontja még nincs

Erő és Elszántság fórum Kecskeméten

január 23, 2018 a Programok

Az Erő és Elszántság Kecskemétre is megérkezett,ó. Folytatódik tehát az országjárás. Alább a mozgalom felhívása az Erő és Elszántság kecskeméti lakossági fórumára.

Csak tanulni ne kelljen!

január 20, 2018 a Gondolatok

Némely diák egy enyhe januári péntek este úgy döntött, hogy a hét fáradalmait az otthon melege helyett inkább a Kossuth

A péceli Erő és Elszántság is kiállt a székelyek mellett

január 18, 2018 a Akcióink

Van még remény – üzeni az Erő és Elszántság péceli alapszervezete. Január 14-én csatlakoztak egy civil kezdeményezéshez, hogy kifejezzék szolidaritásukat a

Az 1300 menekült kapcsán

január 18, 2018 a Hírmondó

1300. Ez a szám köszöntött ránk a minap. A hírekben azt lehetett hallani, hogy Magyarország befogadott 1300 menekültet. Az ellenzék

Lantos János: Egy elmaradt tüntetés margójára

január 17, 2018 a Gondolatok

Mint ismeretes, a román miniszterelnök gyalázatos szavainak hatására civilek tüntetést jelentettek be a román nagykövetség elé. Mivel az Erő és

Ha van kalapja az a baj, ha nincs, az is baj

január 14, 2018 a Gondolatok

ki a közösségi médiában, főként a Facebookon tölti mindennapjait, és különböző politikai témájú csoportokat látogat, minden bizonnyal találkozhatott már azzal

2018 elkezdődött: tovább épül a realista jobboldal

január 14, 2018 a Hírmondó

Az Erő és Elszántság számára is elkezdődött a 2018-as esztendő. Már előre meghirdettük tiszaújvárosi fórumunkat, ám arra nem számítottunk, hogy

Hatvan is az Erő és Elszántság pártján

január 13, 2018 a Hírmondó

Az Erő és Elszántság 2018-ban tovább folytatja országos körútját, hogy mindenhova eljuthasson az Új Jobboldal gondolata. Ezúttal Hatvanban jártunk és,

A Betyársereg üzenete: “Ne bántsd a székelyt, mert pórul jársz!”

január 12, 2018 a Hírmondó

Mint ismeretes Mihai Tudose román miniszterelnök a Realitatea TV-nek adott interjúban beszélt a romániai magyar pártok autonómiaelképzeléseinek összehangolásáról szóló találkozójáról. A

Kezdődjék 2018: irány Tiszaújváros!

január 4, 2018 a Programok

Az Erő és Elszántság történetében nagyon fontos esztendő lesz 2018, melyet január 13-án, Tiszaújvároson kezd meg, ahol lakossági fórumot tart.

Ábrahám Barnabás: Előre, 2018!

január 1, 2018 a Gondolatok

Az Erő és Elszántság „első szilvesztere” az idei, hiszen mozgalmunk idén július 8-án alakult, így nincs még fél éves sem.

Áldott Karácsonyi Ünnepeket kíván az Erő és Elszántság!

december 24, 2017 a Hírmondó

Az Erő és Elszántság ünnepi köszöntője. eroeselszantsag.net

Lantos János üzenete 2018-ra (videó)

december 23, 2017 a Szellemiség

Lantos János, az Erő és Elszántság elnökségi tagja videós üzenetben beszél az elmúlt esztendőről, a jövő lehetőségeiről, a karácsony szellemiségéről

László Balázs: A magyarságnak sem saríára, sem Talmudra nincsen szüksége!

december 21, 2017 a Gondolatok

“Ideje lesz már, hogy a szemita belharcokból kihagyják végre a kultúráját védelmező európai embert, mert sem az érdekeink, sem pedig

Feminizmusról, értékrendről: nőkről egy nőtől

december 19, 2017 a Gondolatok

“A liberalizmus egyik, ha nem a legveszélyesebb fegyvere a feminizmus. Mondom ezt nőként.” Egy 20 éves lány remek gondolatébresztő írása,

Tovább épül az új jobboldal – két újabb településen az Erő és Elszántság

december 18, 2017 a Hírmondó

Ábrahám Barnabás elnökségi tag jelenlétében Nyíregyházán és Pécelen folytatódott az Erő és Elszántság terjeszkedése. Szinte már nem telik el úgy

A képlet végleg letisztult – most mi jövünk!

december 15, 2017 a Hírmondó

Aki ismeri a politikai természetet, tudja, hogy a lehető legkevésbé sem gyakori, hogy nyílt színen, egyszerű és egyenes mondatok formájában

A demokrácia összehoz

december 13, 2017 a Gondolatok

Nem mondanék igazat akkor, ha azt mondanám, hogy mély megdöbbenéssel olvastam, hogy hamarosan együtt tüntet, együtt áll ki a demokráciáért

Újabb Erő és Elszántság alapszervezetek alakultak

december 13, 2017 a Hírmondó

Ábrahám Barnabás elnökségi tag jelenlétében újabb Erő és Elszántság alapszervezetek alakultak Komlón és Barcson. Büszkék vagyunk rá, hogy egyre népesebb

„Hittünk Vona Gáborban” – interjú egy volt Jobbik alapszervezeti vezetővel

december 8, 2017 a Szellemiség

Az Erő és Elszántság interjúja a mozgalom elnökségi tagjával Kalics Lászlóval, aki kendőzetlenül és őszintén beszél a néppártosodott Jobbikról. – Szervusz,

Az Erő és Elszántság közleménye: hazudik az Együtt!

december 3, 2017 a Gondolatok

Miként arról a hazugságról már az mno.hu és a 168ora.hu beszámolt, az Együtt egyik aktivistáját állítólag “szélsőjobboldali fiatalok verték meg”, akik a párt egyik

Radikális összefogás a láthatáron? (+videó)

december 3, 2017 a Hírmondó

Közeledne a MIÉP és az Erő és Elszántság mozgalom… A MIÉP szerdán tartotta Budapest-Pest-megyei értekezletét. A szünetben interjút adott az

OTP-ügy: sajtótájékoztatót tartott az Erő és Elszántság (+videó)

november 30, 2017 a Hírmondó

László Balázs, az Erő és Elszántság alelnöke tartott 2017. november 30-án sajtótájékoztatót Budapesten, ahol közvetítette a mozgalom világos állásfoglalását az

A Betyársereg és az Erő és Elszántság a lengyelek melletti szolidaritási tüntetésen

november 26, 2017 a Akcióink

Az ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), által a budapesti Bem-szobor elé szervezett demonstrációt, amellyel szolidaritásukat szerették volna kifejezni a lengyel testvéreink

Portugál hazafiak interjúra Lantos Jánossal

november 26, 2017 a Szellemiség

A portugál Nova Ordem Social kereste fel az Erő és Elszántságot, és készítettek egy interjút Lantos Jánossal, a mozgalom elnökségi

Üzenetünk: “Nincs kompromisszum!”

november 23, 2017 a Hírmondó

Az utóbbi időben a liberális közösségi média középpontjába az Erő és Elszántság, a Betyársereg és ezen szervezetek vezetői kerültek. Persze nem

Egységben Európáért: összefogás a német patriótákkal is!

november 20, 2017 a Hírmondó

Az elmúlt hétvége folyamán tovább folytatódott az Erő és Elszántság külpolitikai tevékenysége, amely során László Balázs, a mozgalom alelnöke, valamint

Az Erő és Elszántság küldöttsége Németországban

november 19, 2017 a Hírmondó

László Balázs az Erő és Elszántság alelnöke és a mozgalom küldöttsége Németországban a Der III. Weg hazafias szervezetnél járt. Nagy-Britannia után

Káoszban épül az EUSA

november 18, 2017 a Gondolatok

Jó pénzt a mások ostobaságán és mások nyomorán lehet keresni. A globalista janicsárképző CEU diákjai, a jövő globalista ügynökei nagyon ostobák.

Küldöttségi beszámoló Angliából: pusztuló városok, pusztuló kultúra

november 17, 2017 a Hírmondó

Miként arról már több cikkben is beszámoltunk (itt, itt és itt), egy mozgalmi küldöttség keretében az Egyesült Királyság területén jártunk az Erő és

László Balázs: hatalmas ellenszélben erősödünk (+videó)

november 16, 2017 a Hírmondó

Az alábbi videós üzenetben László Balázs, az Erő és Elszántság alelnöke reagál a mozgalom elleni folyamatos támadásokra. Közlemény a bankszámlánk

Gyorshír: lincshangulatba süllyesztette Kisvejkét a helyi cigányság

november 14, 2017 a Hírmondó

Életveszélyes fenyegetések, lincshangulat, fokozódó erőszak: az elmúlt egy hét során teljesen megváltozott az élet a Tolna megyei Kisvejke településén. A

Folyamatos belső építkezés az Erő és Elszántságnál

november 13, 2017 a Hírmondó

A tegnapi nap folyamán az Erő és Elszántság megannyi alapszervezetének elnöke gyűlt össze, hogy egyrészt felvázolják eddigi tevékenységüket, másrészt átadják

Budapesten is tarol az Erő és Elszántság

november 10, 2017 a Hírmondó

2017. november 9-én a mozgalom őszi országjárása keretében a fővárosban is megtartotta lakossági fórumát az Erő és Elszántság mozgalma. A

Londonból jelentjük: Erősödő európai összefogás!

november 6, 2017 a Hírmondó

Az Erő és Elszántság angliai utazásának előző beszámolójában olyan jelenségeket érintettünk, amelyek szembeötlően szimbolizálják London városában a nyugati kultúra hanyatlásának valóságát. Most

November 9-én az Erő és Elszántság Budapesten – gyere el te is!

november 5, 2017 a Programok

Az Erő és Elszántság országjárása keretében és a mozgalom helyi alapszervezetének szervezésében 2017. november 9-én lakossági fórumra kerül sor Budapesten.

A POLITIKAI KORREKTSÉGNEK VÉGE: MEGÁLLÍTHATATLANUL TERJESZKEDIK AZ ERŐ ÉS ELSZÁNTSÁG!

november 5, 2017 a Blog

Az Erő és Elszántság küldöttségi beszámolója Angliából: London

november 5, 2017 a Gondolatok

Az elmúlt hét során egy mozgalmi küldöttség keretében az Egyesült Királyságban járt az Erő és Elszántság, ahol egyrészt felkutatták és személyesen

A radikalizmus visszatér: Pécsen is sikeres fórum!

november 5, 2017 a Hírmondó

Miként az eddigi helyszíneken mindig, úgy november 3-án Pécsen is sikerrel zárult az Erő és Elszántság újabb lakossági fóruma. Az

Helyszínváltozás! November 3-án az Erő és Elszántság Pécsen!

november 3, 2017 a Programok

Az Erő és Elszántság országjárása keretében és a mozgalom helyi alapszervezetének szervezésében 2017. november 3-án lakossági fórumra kerül sor Pécsett.

Az Egyesült Királyságban járt az Erő és Elszántság küldöttsége

november 2, 2017 a Hírmondó

Az elmúlt napokban az Egyesült Királyságban járt az Erő és Elszántság küldöttsége, amely utazásban László Balázs, a mozgalom alelnöke is

Villámcsődület Székelyföldért

október 30, 2017 a Hírmondó

Az Erő és Elszántság is részt vett a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) vasárnapi akcióján, melyet a székely autonómiatörekvések támogatására

Erő és Elszántság – Már Győrben is!

október 29, 2017 a Hírmondó

Győrben is sikeresen megalakult az Erő és Elszántság helyi alapszervezete Ábrahám Barnabás elnökségi tag jelenlétében. Az új jobboldal folyamatosan, településről

„Ha valaki keresi a keresztény-nemzeti identitást, itt megtalálhatja”

október 27, 2017 a Gondolatok

Már ugyan négy napja volt nemzeti ünnepünk, október huszonharmadika, továbbra is a közbeszéd tárgya, hogy hétfőn a Corvin közben az

Építsük fel az új jobboldalt – Interjú Lantos Jánossal

október 27, 2017 a Szellemiség

Lantos János, az Erő és Elszántság elnökségi tagja nyilatkozott az új jobboldal felépítésének munkájáról, napjaink politikai közéletéről a jövőbeli elképzeléseikről.

Az Erő és Elszántság támogatja a halálbüntetést

október 25, 2017 a Hírmondó

Az Erő és Elszántság támogatja a halálbüntetés újra életbe lépését, mivel azt látjuk, a többszörösen visszaeső bűnözők nem képesek beilleszkedni

Részletes beszámoló az új jobboldal október 23-i rendezvényéről (+videó)

október 25, 2017 a Akcióink

Az Erő és Elszántság október 23-án a kultikus hellyé avanzsálódott Corvin közben tartotta meg ünnepi megemlékezését az 1956-os magyar antikommunista

Gyorshír: sikeres rendezvény a Corvin közben! (+videó)

október 24, 2017 a Hírmondó

Sikeresen és eredményesen lezajlott az Erő és Elszántság 1956-os megemlékezése. Örömteli, hogy az egész nap szakadó eső ellenére is szép

Nincs megállás: Miskolcon járt az Erő és Elszántság!

október 22, 2017 a Hírmondó

Szombaton folytatódott az Erő és Elszántság országjárása, most Miskolcra látogattunk el. A mozgalmat Tyirityán Zsolt elnök, László Balázs alelnök, valamit

Felkelés ’56 – Az Erő és Elszántság megemlékezése

október 22, 2017 a Programok

Az Erő és Elszántság október 23-án hétfőn megemlékezést tart az 1956-os antibolsevista felkelésről. Alább a mozgalom közleménye és részletek a

Az ellenséges sajtó tükrében: így írtok ti!

október 20, 2017 a Gondolatok

Bár az írás témájául szolgáló rendezvény nem most volt, hanem már hosszú hetekkel ezelőtt, most bukkantunk rá egy cikkre, amit

„Miért állok bíróság előtt?” – Egy barátunk megdöbbentő története

október 18, 2017 a Gondolatok

Bizonyára sokan hallottak annak idején a Tolvajkergetők kezdeményezésről, amelyet főként Tomcathez (Polgár Tamás) kötnek, de sok más, lelkes és jó

Megemlékezés 1956 hőseire – a felszólalók közt Tyirityán Zsolt

október 18, 2017 a Akcióink

Az Erő és Elszántság október 23-án hétfőn megemlékezést tart az 1956-os antibolsevista felkelésről. A felszólalók közt lesz Tyirityán Zsolt is.

A tudás fegyver: elindult a Patrióta Ismeretfejlesztési Program

október 17, 2017 a Hírmondó

Egy nap, öt előadás, négy előadó + több órás vitakultúra-fejlesztés: október 15-én elindult a Patrióta Ismeretfejlesztési Program! Az Erő és Elszántság

Őszi országjáráson az Erő és Elszántság: Október 21.: Miskolc

október 16, 2017 a Programok

Az Erő és Elszántság elnöksége 2017. október 21-én őszi országjárása keretében, Miskolcra látogat, hogy a mozgalom helyi alapszervezetével karöltve egy lakossági fórum

Új jobboldalt építünk – Munkában az Erő és Elszántság

október 15, 2017 a Hírmondó

Az Erő és Elszántság hétről-hétre egyre több és több településre látogat el, ahol a lakossági fórumain az emberek megismerhetik a

Miért törölték az Erő és Elszántság Facebook-oldalát? Megmondjuk!

október 13, 2017 a Gondolatok

Amint arról már beszámoltunk, újból törölték az Erő és Elszántság Facebook-oldalát. Most azt is megtudjuk, hogy miért. Lantos János  a mozgalom elnökségi tagja most

Cenzúra: Újból törölték az Erő és Elszántság Facebook-oldalát

október 11, 2017 a Hírmondó

Jól működik a Facebook-cenzúra, mivel ma reggel fél kilenckor ismét törölték az Erő és Elszántság Facebook oldalát, minden megelőző figyelmeztetés

Tovább dübörög az Erő és Elszántság: október 12-én Pakson lakossági fórum!

október 9, 2017 a Hírmondó

Az Erő és Elszántság országjárása keretében és a mozgalom helyi alapszervezetének szervezésében 2017. október 12-én lakossági fórumra kerül sor Pakson.