11.3 C
Budapest

Az első 5 év – nagyszabású születésnapi rendezvényt tartott a Legends Hungary ME (+VIDEÓ)

Nemrég ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját a Legends Hungary. A Betyársereg motoros egyesülete a klubházában rendezett egy rendkívül jó hangulatú ünnepséget. A rengeteg étel, ital és kitűnő élőzene mellett a nagyszámú prominens résztvevő tette felejthetetlenné a remek hangulatú estét.

Az eddig megtett út

A Legends Hungary ME, noha évei számát tekintve viszonylag fiatal egyesület, máris számtalan alkalommal mutatta meg, hogy egyaránt elkötelezett a motoros kultúra, a hazafias helytállás és a jótékonyság mellett. Az egyesület tagjai rendszeres látogatói a hazai és külföldi motoros klubok és egyesületek rendezvényeinek, saját rendezvényeiken pedig vendégszerető házigazdákként állnak helyt paksi klubházukban. A Legends Hungary karitatív tevékenysége során segítette többek között a kárpátaljai Munkácsi Megyei Gyermekklinika működését,  segítettek már idősek otthona rászoruló lakóinak, egy dunakömlődi gyermekvédő alapítványnak, a 2021-es horvátországi földrengés áldozatainak, és komoly összegű adományt gyűjtöttek a tavaly év eleji törökországi tragédia áldozatai részére.
Az egyesület tagjai rendszeres résztvevői a nemzeti megemlékezéseknek, ünnepeknek és a hazafias rendezvényeknek. A látványos, nemzeti színekben pompázó colorral díszített mellények azonban ott is megjelennek – karöltve a többi motoros klubbal és egyesülettel -, ahol a körülmények határozott fellépést és rendet követelnek.

Barátok és bajtársak között

Az aktív működésnek köszönhetően a Legends Hungary számtalan hazai és nemzetközi barátságot és szövetséget tudhat maga mellett, melyet jól mutatott az 5. születésnapi rendezvény nagy sikere is. Az évfordulós ünnepségen bajtársi és baráti jókívánságát fejezte ki a magyar motoros társadalom színe-java. Jelen volt a Hells Angels MC budapesti, tatai és nomád chaptere, a Pirates Family MC foktői, pécsi és szekszárdi chaptere, a Devils MC, az Alba Regalis MC, a Medieval MC, a Vajdaságból pedig a Brothers MC. Tiszteletüket tették a motoros egyesületek, baráti társaságok is, így a teljesség igénye nélkül a Konok Kunok, a Gárdamotorosok, a Trogers Brotherhood, a Soldiers Of Faith, a Gój Motorosok, a DragStar Klub, valamint a Sörsámánok. A Betyársereg klánjai is köszöntötték vaslovas testvéreiket, ugyanígy tett a Bóly-i Cápák küzdősport egyesület is.

Öt év megünneplése

A kellő hangulathoz a magas színvonalú élőzenét a Voice televízióműsor egyik sztárja, Kovács Alíz és zenekara, az Electric Soul szolgáltatta a mulatni, táncolni kész közönségnek. Az est során a Legends Hungary létszáma tovább bővült. Egy új tagot és két prospectet, azaz jelöltet avatott az egyesület elnöke, Janecska Zoltán, akivel korábban az egyik legnagyobb motoros magazin is készített interjút. Az est díszvendége nem volt más, mint Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője, aki beszédében az ünnepelt motoros egyesület eddig megtett útját és hazafias szellemiségét méltatta.

 Boldog Születésnapot, Legends Hungary ME!

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink