A Légió Hungária vezetőségi tagjával a mozgalom megalakulása után nem sokkal készítettünk interjút még 2018-ban. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, a Légió Hungária pedig egyre csak bővült és mára a szélsőjobb oldal egyik legaktívabb és legradikálisabb mozgalmává léptek elő. Szereztek sok ellenséget (innen látszik, hogy valamit jól csinálnak) a balliberális oldalon és értékes szövetségeseket, a sovinizmus mentes nacionalista Európát hirdetve. 2020 első interjújában Incze Bélával a Légió Hungária vezetőségi tagjával beszélgettünk.
– A Légió Hungária kicsit több mint egy éve alakult meg, de már sikerült kivernetek a liberális oldalnál a biztosítékot. Minek köszönhető ez az átütő siker?
– Úgy gondolom, hogy ez egy összetett képlet eredménye. Egyrészt a liberális tábor biztosítékát nem nehéz kiverni, hiszen bármilyen kezdeményezés, ami csak nyomokban tartalmaz normalitást, számukra már jobboldali extrémizmus, esetünkben pedig gyakran keresniük kell a számukra megfelelő mértékben pejoratív jelzőt. Másrészt a Légió Hungáriával valóban sikerült már a kezdeti szakaszban egy olyan utcai kiállást megvalósítani, amitől görcsbe rándul a gyomruk. Október 23-i felvonulásunk után baloldalról a legmarkánsabban megfogalmazott kritika az volt, hogy túl fegyelmezett, és túl egységes volt egy létszámát tekintve nagy tömeg. Számukra értelemszerűen az a kényelmes, ha az ellenségeikből könnyedén hülyét tudnak csinálni, de esetünkben nem találják a fogást, ezért egy régebbi recepthez nyúltak vissza, és a „félelemkeltő szélsőjobbosok” bélyegét igyekeznek ránk ütni.
Ha számukra a rend, a fegyelem és a szervezettség félelemkeltő, akkor valóban azok vagyunk, azonban ezek egy egészséges társadalom alapvető megnyilvánulásaiként kéne, hogy megjelenjenek. Tudathasadásos, és bízunk benne, hogy történelmi viszonylatban pillanatnyi állapot, hogy azok képviselik a hétköznapi álláspontot, akik a fentiek ellenében határozzák meg önmagukat.
– Persze nem csak a liberális oldalon váltottatok ki kemény reakciókat. Még a magukat radikálisnak vallók is felkapták a fejüket például az ungvári vonulásotokkal kapcsolatban, amikor a Kárpáti Szics szervezettel vonultatok.
– Az ungvári látogatásunkat megelőzte egy interjú a KS-el, melynek a Nacionalista Zóna biztosított felületet. Szerencsére rengetegen elolvasták azt a beszélgetést, így tisztában voltak vele, hogy távolról sem igazak azok a vádak, amik magyarellenes sovinizmussal gyanúsították a szervezetet, sőt éppen ellenkezőleg. Természetesen mindig akadnak olyanok, akikre semmilyen tény és érv nem hat, de nem kívánunk mindenkinek megfelelni. Mi jártunk ezeknél a kiváló fiatalembereknél Kárpátalján, mi néztünk a szemükbe, és mi láttuk ugyanazt az őszinte elhivatottságot, ami bennünket is motivál. A kritikusaink nagy részéről sajnos nem mondhatjuk el ugyanezt, hiszen a kommentszekció nem az a közeg, ahol az őszinte bajtársi kötelékek születnek.
Azt természetesen mi sem állítjuk, hogy a KS-el kialakított kapcsolatunk magától értetődő, és nem szorul magyarázatra. A fentebb említett interjúban minden kényes kérdés tisztázásra került. Aki ezek után azzal vádol minket, hogy számunkra már nem fontos az elszakított területeken élő magyarság, az álljon oda pártiumi, székelyföldi vagy felvidéki bajtársaink elé, és mondja a szemükbe, hogy ők egy ilyen megalkuvó társasághoz szeretnének csatlakozni. Ha ehhez nincs meg a kellő bátorsága, akkor elég, ha azt gondolja végig, hogy egy magyarellenes szervezet miért hív meg egy magyar nacionalista szervezetet a rendezvényére, és ha erre sikerül választ adni, akkor már csak azt kell megfejteni, hogy ezek a magyar nacionalisták miért fogadják el a meghívást…
A leglényegesebb azonban kárpátaljai utunkkal kapcsolatban, hogy az Európa Kardja konferencia, és a Radikális Szövetség felvonulás, melyeken részt vettünk, egy új időszak kezdetét vetítik előre. Közép- és Kelet-Európa nacionalista erőinek élcsapata gyűlt össze az ungvári várban, hogy első lépésként kimondjuk: Véget kell vetni annak a soviniszta gyűlölethullámnak, ami éket ver a térség szervezetei közé. Azok a mozgalmak, melyek világnézetükben és tetteikben egyaránt elkötelezték magukat az összefogás mellett, irányt mutatnak.
Nem elhanyagolható, hogy az összejövetelnek már komoly eredménye volt, ugyanis az úzvölgyi temetőgyalázás után Mozgalmunk nemzetközi közlemény formájában kérte a bajtársi szervezeteket, hogy egyrészt foglaljanak állást, másrészt tekintsenek az események társszervezőjeként fellépő Noua Dreaptă-ra deklaráltan soviniszta szervezetként, akikkel kizárt az együttműködés. Néhány órával közleményünk kiadása után beindultak a folyamatok, napokkal később pedig nemhogy a térségből, de Európa majd’ minden szegletéből egyaránt a mi álláspontunkkal azonosuló nacionalisták biztosították a magyarságot támogatásukról. Ennek azért van jelentősége, mert a temetőgyalázás tényleges elkövetőinek megkezdődött a politikai karanténba zárása. Ez intő példa lesz mindenkinek, hiszen a modernkori nacionalizmus történetében első alkalommal követik tettek az anti-sovinizmus hangzatos fogalmának zászlóra tűzését.
– Tevékenységetekből és az eddig hallottakból elmondható, hogy rendkívül fontosnak tartjátok az európai radikális nemzeti erők összetartását. Az ukránokon kívül kikkel sikerült eddig megtalálni a közös hangot?
– Két nemzetközi szövetségi rendszerben vállalunk aktív szerepet. Az első a Radikális Szövetség, ami kifejezetten a közép- és kelet-európai nacionalista mozgalmakat tömöríti. Elsődleges célja, hogy a fentebb már említett soviniszta indulatoknak útját állja azáltal, hogy bármely országban történik problémás esemény, a szervezetek egy információs hálón keresztül tisztázhatják a történteket. Ez rendkívül fontos, hiszen a közösségi média gyakran hazugságokkal terhelt, a mainstream sajtóról nem is beszélve. A hálózatban ukrán, orosz, cseh, lengyel, szerb és általunk magyar szervezetek képviselői tevékenykednek, de bízunk benne, hogy a közeljövőben közreműködésünkkel Bulgária is csatlakozik, a szerbeken keresztül pedig Horvátország.
Az Európa Erőd pedig egy pán-európai szövetségi rendszer, ami tevékenységünk nemzetközi szintű megszervezését tűzte ki célul. Jelen pillanatban német, bolgár, francia, cseh, lengyel és magyar szervezeteket tömörít, de bízunk benne, hogy közreműködésünkkel rövidesen orosz és ukrán bajtársaink is csatlakoznak.
Ezeken túl jó kapcsolatot ápolunk az északi nemzetek fiait egyesítő Nordic Resistance Movement-el, és számos olyan szervezetfüggetlen aktivistával, akik azonosulnak a Nemzetek Európája ideával.
Azért tartjuk fontosnak a kapcsolattartást, mert kontinens szinten hasonló problémákkal kell szembesülnie a nacionalista erőknek, így logikus, hogy a megoldást is közösen kell megtalálni. Természetesen nem szenvedünk önértékelési zavarban, tisztában vagyunk korlátainkkal, amiknek szélsőjobboldali attitűdünk, és a mozgalmi forma még inkább határokat szab. Kicsi a valószínűsége annak, hogy valaha országaink vezetői legyünk, de nem is erre törekszünk. Hosszú távú célunk, hogy saját országainkban szervezett nacionalista táborok működjenek, melyek metapolitikai hatást gyakorolva nemzeti sorskérdések tekintetében társadalomformáló erőként lépjenek fel.
– Az idén nyáron zajlott le a „Rasszvédők Konferenciája” elnevezésű rendezvény. Mi volt a célotok ezzel a programmal és lesz-e folytatás 2020-ban?
– Úgy elegáns, ha megemlítem, hogy nem a mi kezdeményezésünk volt a konferencia. Szerencsére akadnak még olyanok a hazai szélsőjobb palettáján, akik érzik az igényét annak, hogy aktualizáljuk üzenetünket. Ilyen többek közt Tyirityán Zsolt és a Betyársereg, és olyan szervezetfüggetlen fiatalok, akik meghívtak minket az eseményre.
A rassztudat egy rendkívül fontos kérdés, pláne egy olyan világban, ahol már nemhogy a nemzeti öntudat, de még a nemi identitás kérdésköre is brutális ostrom alatt áll bizonyos deviáns csoportok részéről. Nem is olyan régen a hétköznapi politikai közbeszéd részét képezte a fajvédelem, de manapság a PC ezt a kérdéskört olyan szintig tabusította, hogy a faj szó használata is felér egy közéleti öngyilkossággal. Mi azonban, akik erre a küzdelemre tettük fel az életünket, és a nevünket, arcunkat vállalva ki merünk állni, és beszélni merünk a meggyőződésünkről, úgy rendeztük be a privát szféránkat, hogy semmilyen nyomásgyakorlás ne téríthessen le a kijelölt útról.
Személy szerint én az evolai megközelítést ismertettem a konferencián, mely fontos szempontnak tartja a genetikai származást, de bevezeti a lelki és a szellemi rassz fogalmát is. Erre azért van szükség, mert mindannyian tapasztaljuk, hogy az európai fehér ember általánosságban távolról sem hordoz már semmiféle magasrendűséget, pedig ha csak a vérségi származás lenne döntő, akkor a rasszok közti hierarchiának konstansnak kéne lennie.
Ha minden a tervek szerint halad, akkor tavasszal kerül sor a következő összejövetelre, és egy a korábbihoz hasonló, tabusított kérdéskört készülünk górcső alá venni.
– Egy egészen aktuális kérdés: Mi történt a budapesti Auróra közösségi háznál?
– Jelen pillanatban is zajlik a nyomozás. Amíg jogerős ítélet nem születik az ügyben, addig csak annyit tudunk mondani, hogy antikommunista szabadságharcunk évfordulóján a pesti srácok szellemi örökösei szembe kívántak nézni a vörösök szellemi örököseivel.
Sokkal fontosabbnak tartom az ott történteknél látogatásunk utóéletét. A fentebb már hivatkozott Nacionalista Zónán jelent meg egy elemzés, ami meglehetősen érzékletesen világít rá arra, hogy az LMBTQ távolról sem egy elnyomott társadalmi csoport. Olyan lobbierővel bírnak, hogy percek alatt mozgósították a kerületi rendőrkapitányt és a polgármestert, majd kiállt mellettük USA és Izrael nagykövetsége, de számomra a legelképesztőbb, hogy felszólalt az érdekükben két kongresszusi képviselő az Egyesült Államokban. Az sem elhanyagolható, hogy mint egy kutyát, úgy rángatták pórázon a teljes hazai sajtót, és a budapesti színészvilág meghatározó szereplőit. A baloldali sajtóban fel sem merült, hogy esetleg minket is meg kéne kérdezni a történtekről. Az önmagát jobboldaliként meghatározó orgánumok közül egyetlen olyan akadt, aki interjút kért tőlünk, de a főszerkesztő letiltotta megjelenés előtt, mert úgy érezte, hogy túlzottan pozitív képet festene rólunk. Ez egyébként már a múltban is előfordult egyszer. Körülbelül egy évvel ezelőtt egy konzervatív lap újságírója szeretett volna beszámolni az egyik utcai megemlékezésünkről, de abban az esetben is a főszerkesztő avatkozott közbe, mondván: „
A Légió Hungáriáról sem jót, sem rosszat nem írunk. Ők nincsenek.” Az Aurórában tett látogatásunkkal, és az esti vonulással ezt a falat áttörtük. Országos figyelem irányult felénk, és hiába hazudoznak rólunk, hiába torzítják a valóságot, innentől kezdve minden leírt sor propaganda a szolgálatunkban. Régi igazság, hogy a negatív reklám is reklám, „mindössze” rendelkezni kell azzal a szilárdsággal, ami garantálja, hogy egy karaktergyilkossági kísérlet nem térít le a helyes útról, illetve a terepasztalt hideg fejjel, felülről szemlélve kell eldönteni, hogy milyen formában, és milyen irányba kívánunk élni azokkal a hullámokkal, amiket a negatív hírek generáltak.
– Mintha a hatalom keményebben lépne fel tagságotok ellen az utóbbi hónapokban. Legutóbb házkutatásokról hallhattunk a Légió Hungária tagoknál. Mi történt pontosan és hogyan értékeled ezeket az ellenetek irányuló lépéseket?
– Országszerte kilenc főnél tartottak házkutatást, és gyanúsították meg őket az Auróránál történtekkel összefüggésben. Vegyesen mentek vezetőkhöz, tagokhoz, tagjelöltekhez, sőt még egy vidéki szimpatizánsunkat is belerángatták az ügybe. Telefonokat, adathordozókat és a Mozgalom szimbólumával ellátott ruhadarabokat, propagandaanyagokat foglaltak le. A gyanúsításban az szerepel, hogy ismeretlen elkövetők elégettek egy szivárványzászlót, illetve graffitiket fújtak a falra. Fontos kiemelni, hogy sem a gyújtogatáshoz, sem a fújkáláshoz kapcsolható bűnjelet nem foglaltak le egyetlen emberünktől sem. A nyomozás zajlik, van olyan személy, aki minden lefoglalt tárgyat visszakapta már, van aki részben, de a többség egyelőre semmit. Bízom benne, hogy az ügyészség és a bíróság higgadtabb lesz, mint az a személy, aki utasítást adott rá, hogy egy ilyen ügyben országosan összehangolt akciót hajtsanak végre hajnali órákban. Ezzel családok békéjét zavarták meg, embereket rángattak el a munkahelyükről, abszolút szükségtelenül. Ha a hatóságok bármelyik Légió Hungária taggal beszélni szeretnének, küldhetnek neki idézést, melynek nyomán meg fog jelenni. Nem bujkálunk, nem vagyunk terrorszervezet, tehát ennek fényében, ezzel arányosan viszonyuljanak hozzánk. Ez nem egy elkeseredett kérés, ez a minimum, ugyanis nem vagyunk másodrendű állampolgárok, akikkel szemben ilyesmit meg lehet tenni. Kiváló ügyvédek segítik küzdelmünket, az esetleges túlkapásokból következő kártérítések pedig az ügyünket fogják szolgálni.
– Az ideológiák tengerében nehéz megtalálni a helyes utat a nemzeti oldalon. Te személy szerint, mint az LH vezetőségi tagja, milyen irodalmat ajánlanál azoknak a fiatal elméknek, akik keresik az útjukat és csak abban biztosak, hogy tenni akarnak a hazájukért.
Nálam bölcsebb személyek szokták mondani, hogy mindent érdemes elolvasni, de természetesen rendelkezni kell egy olyan szilárd világnézeti háttérrel, aminek birtokában automatizmusként lép életbe a megkülönböztetés bölcsessége. A személyes könyvtáramban ennek szellemében ugyanúgy helyet kapott a Biblia, a Harcom, de hogy egy teljesen ellentétes művet is említsek Szrgya Popovics Útmutató a forradalomhoz című kézikönyve, ami ugyebár egy szélsőbaloldali politikai aktivista írása, de az aktivizmusnak nincs ideológiai önértéke. Ha egy eszköz morálisan elfogadható, akkor miért ne alkalmazhatnánk megfelelő világnézeti töltettel ellátva? De, hogy folyóiratot is említsek járatom a Kommentárt, mert kiválóan rávilágít arra, hogy a regnáló rendszernek minden hazafias színezete ellenére milyen mélységű a cionista átitatottsága.
Természetesen minden ember más irányultságokkal rendelkezik, melyek meg fogják határozni a könyvtára összetételét. Én gyerekként, és fiatal felnőttként rajongtam a hadinaplókért, a regényes formában alakot öltött háborús elbeszélésekért. Ma már kevesebb ilyen jellegű irodalomra jut időm, de alkalmanként kikapcsolódásnak beiktatom. Ezeket azért tartom fontosnak (pláne azelőtt, hogy egy szilárd világnézet kikristályosodna, tehát nagyjából 30 éves kort megelőzően), mert kaphatunk egy leheletet a régi korok kaszárnyáiból, egy repeszszilánkot a frontról, és érezhetjük, amit egy ember, aki emelt fővel sétál a bitó felé, mert tudja, hogy a szellemi és morális igazság az övé. Ezekből a könyvekből a fiatalok úgy szívhatják magukba a hősiesség iránti igényt, a hazafiságot, a tekintélytiszteletet, hogy a későbbiekben a részükké válik. Keresni fogják azokat a határhelyzeteket, amiken keresztül megnyílhat számukra egy magasabb rendű élet, aminek ténylegesen van értelme. Ezt a filozófia úgy fogalmazza meg, hogy „a felfelé élni” elve, latinul sursum vivere. Az esetek döntő többségében természetesen ez nem fogalmazódik meg ilyen kézzelfoghatóan, ”csak” megtörténik, és éppen erre van szükség.
Ezekkel párhuzamosan, illetve ezeket követően léptek be az életembe a létszemléleti és világnézeti művek, amik gyakran absztraktnak tűntek, de volt szerencsém olyan szellemi iránytűhöz jutni – fogalmazzunk úgy, hogy szellemi értelemben éber személyek jóvoltából – akik feloldották a zavarokat és ellentmondásokat. Az önképzést nélkülözhetetlenül fontosnak tartom, de könnyű eltévedni a nézetek ösvényein, ha senki nem mutatja meg a helyes irányt.
– Mit vársz a 2020-as esztendőtől és milyen programokkal készültök a következő időszakra?
– Fennállásunk első évében az volt a kijelölt célunk, hogy országos ismertségre tegyünk szert. Ezt a fentebb kifejtettek alapján teljesítettnek tekintjük. A 2020-as évnek két fő csapásiránnyal megyünk neki. Egyrészt további divíziókat szervezünk országszerte, a meglévőket pedig megerősítjük, arculatukat markánsabbá tesszük. Vezetőségünk nemrég egy fővel bővült, éppen azzal a céllal, hogy legyen egy ember, akinek kifejezetten az a feladata, hogy a vidéki terjeszkedést koordinálja. Nem elég persze jelen lenni az ország és a Kárpát-medence különböző régióiban, ha helyi szinten nem tudunk meghatározó erővé válni első lépésként önnön közegünkben. Azt az elvárást támasztjuk jelenlegi és jövendőbeli divízióvezetőink felé, hogy az országos horderejű ügyek mellett karoljanak fel speciálisan helyi témákat mind kulturális, mind akciómozgalmi tekintetben. Az a minimum, hogy a vidéki és fővárosi tagság egyaránt jelen van a kiemelt eseményeken, ezeket propagálja, aktív szerepet vállal a szervezésben és lebonyolításban, de a Mozgalom értelemszerűen nem lesz vonzó mondjuk egy nyíregyházi fiatalnak, ha azt látja, hogy a tevékenység elenyésző százaléka zajlik a szűk pátriájában. Ezt úgy szoktam megfogalmazni, hogy a megyei divíziónak mozgalomként kell működnie a mozgalomban, de természetesen nem a szeparatizmus, hanem az organicitás szellemében.
Budapesten pedig egy hatalmas fába vágjuk a fejszénket, melyre október 23-i rendezvényünkön már utaltam. A szélsőbal (többek közt) azért van lépéselőnyben hozzánk képest, mert pezsgő közösségi élet zajlik az általuk üzemeltetett klubokban, kocsmákban, közösségi terekben. Nekünk is szükségünk van egy olyan helyre, ami speciálisan a szélsőjobb igényeit szolgálja ki. Egy klubházat fogunk létrehozni, mely egyszerre lesz könyvtár, edzőterem és közösségi események helyszíne. Személy szerint nekem ez egy nagyon régi álmom. Először Olaszországban, majd Németországban találkoztam a mozgalmak által üzemeltetett klubház intézményével, és láttam, ahogy ezek az élettel teli helyek önmagukban hajtóerőként képesek fellépni a közösség számára. A klubház nem egy szórakozóhely, ahol havonta koncertet tartanak, és nem is egy edzőterem, ahol heti rendszerességgel súlyokat emelgetnek, de nem is egy könyvtár, ahonnan kölcsönözni lehet a tudást. A klubház mindezek összessége, és még ennél is sokkal több. Itt természetesen van egy nagyon komoly gát, mégpedig az anyagiak, és a hosszú távú fenntarthatóság kérdése. Az elméletünk szerint működtethető a dolog, a gyakorlat pedig majd bizonyítja, hogy túl idealisták voltunk-e.
– Zárásként, egy mondatban, üzenj valamit a nemzeti radikális embereknek!
– Az a szokás, hogy az ilyen záró kérdésekre egy rövid, de tartalmas üzenetet fogalmazzon meg az ember, nekem most azonban nem fog menni. Elsősorban azért, mert ahogy többször a nyilvánosság előtt is kifejtettem – például a legutóbbi nektek adott interjúmban – sem én, sem a Légió Hungária nem tudja öndefiníciójába beilleszteni a nemzeti radikalizmust. Ennek oka röviden, hogy ez a keretrendszer megszolgálta, amit meg kellett, de kifulladt, és képtelen volt aktualizálni az üzenetét. Aki bővebb magyarázatra vágyik, annak ajánlom korábbi a témával kapcsolatos írásaim bármelyikét.
Természetesen rendelkezünk alternatívával is, még ha az nem is szól mindenkinek. Eddig minimálisan engedtünk betekintést világnézeti műhelyünkbe külső szemlélőknek, és ez a jövőben sem változik érdemileg, mert ami ott zajlik, az elenyésző százalékban tartozik a nagyközönségre. Ottani eredményeink a tevékenységünkbe építve tapasztalhatóak, mert valljuk, hogy csak azon elméleteknek van létjogosultsága, melyek a gyakorlatban is működőképesek. Ha minden gondolat, ami „zárt ajtók mögött” megszületik, napvilágot látna, abból nem a hazafias közeg csodálatos megvilágosodása következne, hanem vérre menő viták, sokszor partikuláris kérdések mentén. Ezt sajnos saját kárunkon tapasztaltuk a múltban. Mindenesetre annyi több alkalommal is nyilvánosan említésre került, hogy militáns konzervativizmus munkacím alatt egy olyan világnézeti keretrendszer kidolgozása van folyamatban, ami nem csak a Légió Hungária tagjainak fog szólni, hanem a szélsőjobb minden olyan szereplőjének, akik hozzánk hasonlóan hallják az idők szavát, és érzik, hogy a régi elveket korszerű, aktuális formában kell alakba önteni.
De az eredeti felkérésnek eleget téve természetesen üzenhetek azoknak, akik 2020-ban is nemzeti radikálisként hivatkoznak önmagukra: Tegyetek kísérletet arra, hogy elvonatkoztattok azoktól az intenzív érzésektől, amik az elmúlt évtizedekhez kötnek bennetek, és tiszta fejjel, objektív módon vizsgáljátok meg a nemzeti radikalizmus jelenkori, és további létjogosultságát. A választ nem nekem kell megadni, hanem önmagatoknak.
(Betyársereg)
