Aki ismeri a politikai természetet, tudja, hogy a lehető legkevésbé sem gyakori, hogy nyílt színen, egyszerű és egyenes mondatok formájában cselekszenek politikusaink – sajnos. Sokkal inkább zajlik kommunikációs trükkökkel, de leginkább szimbolikus cselekmények által. A mai napon is ilyen dolog történt, amely után le kell vonnunk a konzekvenciákat. Már csak azért is, mert amit látunk, abból viszont visszavonhatatlan tény rajzolódik ki előttünk.
A Jobbik ma közösen demonstrált az Együttel, az LMP-vel és a Momentummal, és a jó ég tudja még, milyen balliberális prominensek jelentek meg ott, Pride főszervező és társai. Vona Gábor ezt úgy nevezi, „az emberek kimásztak a lövészárkokból”, mi pedig azt a végérvényes következtetést vonjuk le:
a Jobbik nemhogy nem tudja már képviselni a radikális jobboldalt, de félreérthetetlen üzenetet küldött felénk, erre nem is tart igényt. Pont került tehát az i-re végérvényesen.
A füttyögős Juhász Péter és hazug csapata
A mai magyarországi belpolitikai helyzet tehát úgy fest, létezik egy jobboldali néppárt (nem, ezek nem Vonáék…), egy centrumban lévő Jobbik, amely erősen balliberális oldalra kacsintgat. Akárhogy is nézzük, ezek közül egyik sem alkalmas arra, hogy azt a több százezer jobboldali radikálist képviselje, akik igen erősen hallatni szeretnék a hangjukat a társadalomban. Ez lesz a mi feladatunk.
Ahogy Tyirityán Zsolt fogalmazott nemrégiben:
“Van egy réteg, akik úgy jönnek oda hozzám, hogy alapvetően várnak valamit, ami keményebb, mint a Fidesz és hitelesebb, mint a Jobbik.”
Vona Gábor a „nagy ellenzéki” tüntetésen arról beszélt, hogy hátra kell hagyni a 20. századot, legyünk hát 21. századiak. Hát legyünk! Vizsgáljuk csak meg ezt a gondolatmenetet.
Ha Vona Gábor azt állítja, meg kell haladni a 20. század által generált problémákat, és azokat a jelenkorba nem szabad behozni, ezek nem verhetnek éket a társadalom tagjai közé, úgy azt mondjuk, igaza van!
Ha Vona Gábor azt állítja, ma már nem létező ellentétpár például a náci/kommunista, vagy a náci/zsidó szembenállás, ezekkel dobálózni kiüresedett és értelmetlen, úgy azt mondjuk, igaza van!
Ha Vona Gábor azt állítja, a 20. század sebeit nem szabad felednünk, de azokat nem tanácsos aktualizálnunk, mert azok elveszik figyelmünket a lényeges kérdésekről, úgy azt mondjuk, igaza van!
Hoppá! Az ott egy árpádsávos zászló, csak meg ne lássa Gulyás Márton…
Akkor mégis mi a problémánk vele, tehetnék fel sokan a kérdést.
Vona Gábor alapvetően abból indul ki, hogy a hagyományos jobb- és baloldali felosztást – amit ő kifejezetten csak a 20. századnak tulajdonít – már érvényét vesztette, itt az ideje egy új politikai koordináta-rendszer kidolgozásának. Én azt mondom, még ezt a felvetést sem söpörném le az asztalról csuklóból. Hiszen például politikai felfogásomnak elválaszthatatlan elemét képezi a szociális igazságosság, a szociális állam ideája, s való igaz, „steril” jobb- bal felosztásban ez inkább utóbbiba tartozik, azonban magamat ezzel együtt sem tartom baloldalinak.
Azonban azt akkor is látni kell, hogy ezek a kategóriák teljes mértékben mégsem veszítették érvényüket, amennyiben ezek egy-egy egyetemes értékrendet takarnak.
Hol téved akkor Vona Gábor?
Ott követi el a hibát, hogy az alapvetően helyes, de legalábbis megfontolásra érdemes megállapításaiból totálisan hibás következtetéseket von le. Mert ugyan hol következik a fentiekből az, hogy egy zászló alá kell állnunk olyanokkal, akik nagyon is 21. századi problémákban a mi értékrendünkkel szembehelyezkednek?
A hagyományos családmodell lassankénti kriminalizálása Nyugaton, ezzel párhuzamosan az áltudományos genderizmus hirdetése vajon hol 20. századi töréspont? Nagyon is 21. századi! A tömeges bevándorlás erőltetése, Európa etnikai és kulturális arculatának megváltoztatása, az erre irányuló törekvések vajon hol 20. századi problémák? Ez szintén 21. századi feladat. Az agresszív homoszexuális propaganda térnyerése a kultúrában, a közéletben vajon mitől volna csak 20. századi probléma? Ez is szintén olyan súlyos kortünet, amivel szembe kell néznünk.
Ezen folyamatok hazai kiszolgálóival parolázik „a nép nevében” Vona Gábor.
Azonban nem néz szembe ezekkel, hanem holmi 21. századi köntössel eltakarva csinálja azt, amit már több százezer csalódott magyar ember tud. Hogy ez nem a lövészárkok betemetése, ez közönséges elvfeladás.
A képlet – legkésőbb – mára totálisan letisztult. A Jobbik végérvényesen lemondott azon emberek képviseletéről, akiket az Erő és Elszántság képviselni akar a jövőben. Vissza akarjuk nektek adni a hitet, hogy a korszerű radikális jobboldali érdekképviselet nem aljas, gyáva önfeladást jelent, hanem örök értékrendünk megalkuvást nem tűrő megjelenítését a politika világában.
Lantos János, elnökségi tag Erő és Elszántság
