14.2 C
Budapest

„A betyárok szelleme tovább él Ásotthalmon” – interjú Toroczkai Lászlóval

A HVIM és a Betyársereg alapítója, beszél a polgármesterségről, eddigi sikereiről és arról, hogy miképp éli meg a mozgalmár élete végét. 

toroczkai2_1

Milyen volt egy ifjúsági szervezet vezetéséből egy település vezetőjévé előlépni? Nem hiányzik a mozgalmi élet?

Bár nem volt tudatos, de mégis magától értetődő, hogy 35 évesen váltottam. Amikor a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat megalapítottam, úgy terveztem, hogy legfeljebb 35 éves koromig fogom vezetni, hiszen általában eddig terjed egy ifjúsági szervezet korhatára. Egy kicsit úgy érzem, hogy a Jóisten alakította így a dolgokat, mert véletlenek sorozata vezetett odáig, hogy éppen 35 évesen Ásotthalom polgármestere lettem, így véget ért az ifjúsági akciómozgalmi korszakom. Ettől függetlenül vármegyés leszek örökké, hiszen ez a mozgalom a gyermekem, az életem szerves része. A mozgalmi élet pedig mostanában nem tud hiányozni, mert reggeltől éjszakáig dolgozom.

Hogyan fogadtak a településen?

Az ásotthalmiak 71,5 százalékkal választottak polgármesterükké, ez kétharmadnál is nagyobb legitimáció. Tisztában vagyok vele, hogy az én esetem mennyire speciális, hiszen nem csupán a 4 ezer ásotthalmi figyeli a munkámat, hanem a nemzeti oldal, de persze az ellenség is. Óriási felelősség ez, igyekszem bizonyítani, ezért dolgozom a nap 24 órájában.

Milyen lépéseket sikerült véghezvinni eddigi munkád során Ásotthalmon?

A megválasztásom után néhány órával már a hivatalban voltam. Az első 2-3 hónapban olyan volt, mintha bekötött szemmel kellett volna zátonyok között kormányoznom egy süllyedő hajót. A volt polgármester és a titkárnője (aki vele együtt távozott) ugyanis saját kezükben tartottak mindent, ráadásul sem a gazdasági osztályvezetői, sem pedig a jegyzői állás nem volt betöltve, mert a korábbi években itt, aki nem tetszett a polgármesternek, annak mennie kellett. Szinte semmi információt nem kaptam tehát, a település kasszája pedig nemcsak üres volt, de 30 milliós kifizetetlen számla is hevert a fiókokban. Tavaly a költségvetést gyakorlatilag 123 milliós hiánnyal fogadták el. Belső ellenőrzésbe kezdtem, ennek köszönhetően számos előnytelen szerződésre bukkantam, sőt eszközök, például számítógépek tűntek el, úgyhogy rendőrségi feljelentést is kénytelen voltam tenni. Mindeközben a volt polgármester pofátlanul 10 milliót követel az önkormányzattól az állítólag ki nem vett szabadságaiért az elmúlt 15 évre visszamenőleg. Ilyen körülmények között a legnagyobb eredményemnek azt tartom, hogy sikerült olyan költségvetést elfogadnunk, amellyel 100 milliós hiányt faragtam le, miközben senkit sem kellett elbocsátani, nem kellett leépíteni. Sőt, van már hivatalosan jegyzője, titkárságvezetője és gazdasági osztályvezetője is a településnek. Néhány ráncfelvarrást már az első két hónapban a település külsején is végre tudtam hajtani. Új, színes, ingyenes havilapunk is van, amelynek a címe: Rózsa Sándor Népe.

“Ásotthalom ostroma” címmel készítettek beszámolót a HírTV Célpont című műsorának munkatársai.

Ásotthalmot talán nevezhetjük az egykori betyárvilág egyik központjának is. Hogyan tervezed a harcosok szellemét feléleszteni, illetve továbbvinni örökségüket a településen?

A szegedi betyárvilág jelentős részben a mi településünkhöz kötődik, hiszen a környék legnagyobb területű községe vagyunk, a történelem során Szeged szabad királyi város külterülete voltunk. Ásotthalom tulajdonképpen egy hatalmas erdőkkel, lápokkal, mocsarakkal teleszőtt homokpusztai tanyavilág, amely kiváló menedéket nyújtott a betyároknak és magának Rózsa Sándornak is. Nálunk található a fája is, amelyre felkapaszkodott, amikor a pandúrok üldözték.  Az igazság- és szabadságszerető betyárok szellemét itt nem kell feléleszteni, mert a mai napig jelen van ezen a tájon.

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink