9.4 C
Budapest

A háború dögevői, a szenvedés vámszedői (videók)

Az elmúlt két napban a Betyársereg, valamint olyan, bajtársi, baráti szervezetek és személyek, mint a Légió Hungária és a Magyar Önvédelmi Mozgalom, illetve Toroczkai László és Apáti István a Mi Hazánk részéről a határra utaztak, hogy tájékozódjanak, tájékoztassanak, és természetesen, hogy adományokat vigyenek a valódi menekülteknek.

A Légió Hungária videója, amiben további információkat hallhattok arról, hogy mire van a legnagyobb szükség, mivel lehet a leginkább segíteni, illetve sajnos rossz hírekret is kapunk az élősködőkről, a háború vámszedőiről.

Sajnos azonban megjelentek a hiénák és hullarablók is a helyszínen, akik mások szenvedéséből hasznot akarnak húzni, egy olyan helyzetben, amikor minden tisztességes ember azon fáradozik, hogy segítsen a bajbajutottakon.

A határon túli menekültek megsegítésére szánt adományokat máris megpróbálták megkaparintani a „kétlábú hiénák”, a szerencsétleneket, akik sokszor csak egy kis szegényes holmival érkeznek, megpróbálják lehúzni, olyan módon többek között, hogy súlyos összegekért ajánlgatnak számukra kétes fuvart. Persze meglepődni nemigen lehet, ugyanez volt tapasztalható például a kétezres évek nagy árvízei idején is, amikor a homokzsákot pakolók soraiban elvétve lehetett találni egy-egy „sziauramot” – bezzeg az elárasztott porták fosztogatói közt annál többet…

De mit is várhatnánk azoktól, akik képesek temetőkből, sírokról virágot, mentőautóból navigációs készüléket lopni, a gyermekben, idős, magatehetetlen emberben pedig csak prédát látnak. Hiába ismételgetik unos untalan, hogy „mi is ugyanolyan magyarok vagyunk, mint ti”, végül mindig felszínre tör a valódi természetük. Mert senki sem adhat mást, csak azt, ami a lényege.

A hazafias, jobboldali szervezetek természetesen folytatják az adományok gyűjtését és célba juttatását, valamint részt vesznek, segítenek a menekültek elszállásolásának megszervezésében és lebonyolításában is. Amennyiben szükségesnek látszik, annak érdekében is megteszik a megfelelő lépéseket, hogy a dögevők, hiénák eltakarodjanak, és ne árthassanak az amúgyis borzasztó nehéz helyzetben lévő határon túli nemzettestvéreinknek, akik minden vagyonukat, az otthonukat voltak kénytelenek hátrahagyni, egy olyan háború elől menekülve, melyhez nekik semmi közük nincsen.

Betyársereg

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink