5.9 C
Budapest

A harcos kereszténység beköltözött a Csíksomlyóba is – beszámoló erdélyi túránkról

A nagykanizsai betyárok székelyföldi túrájáról már írtunk honlapunkon. Akkor megígértük, hogy egy részlletes beszámolóval is jelentkezünk, egyenesen a harcosoktól. Most kiderül, hogy, hogyan fogadták a harcos kereszténység képviselőit a Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben.

IMG_4643

Miért mentetek Erdélybe-Székelyföldre?

Elsődleges úti célunk a Búcsú volt, de mivel több naposra terveztük az utazást, más helyeket is szerettünk volna felkeresni.

Merre jártatok utatok során?

Előre megbeszéltük a srácokkal, hogy miket nézzünk meg. A kanizsai indulás után Szamosújvárt vettük célba, ahol halhatatlan vezérünk, Rózsa Sándor sírját kerestük fel. Itt elhelyeztünk egy nemzeti színű szalagot, majd par perces néma főhajtás után indultunk tovább. Amikor elhagytuk a temetőt, több anyaországi fiatallal is találkoztunk, akik hozzánk hasonlóan a Betyárvezér sírjához érkeztek tisztelegni.

Ezután Szentegyházára mentünk a vendéglátóinkhoz, akikhez több mint 10 éve visszajárunk. Szokásos, szeretetteljes fogadtatásban volt részünk, de nem időzhettünk sokat, mert indultunk Csíkszeredába, ahol az Ismerős Arcok zenekar koncertezett. Az egész csapat nevében mondhatom: hatalmas élménnyel gazdagodtunk. Nemzeti rock zenekar koncertje Székelyföldön! Leírhatatlan….

IMG_4483

Gyorsan szombat reggel lett, a búcsú napja. Talán ezt a napot vártuk a legjobban. Gyönyörű napsütés volt, az égiek megszántak minket. 9 óra körül érkeztünk Csíkszeredába, ahonnét a több 100 ezer zarándokkal együtt gyalog mentünk fel a nyeregbe. A pár kilométeres séta jó hangulatban telt, öröm volt látni a sok népviseletbe öltözött embert. A misét mi a Kálvária felől közelítettük meg. A látvány, ami fent vart minket… hát nem lehet szavakkal elmondani. Az oltár mögötti dombon szoktunk mindig lenni, innen belátni az egész nyerget. Innen a legszebb a látvány… ezt mindenkinek látnia kell legálabb egyszer az életben. A nap fénypontja számunkra a Magyar és a Székely Himnusz eléneklése volt, a mise után. Sok 100 ezer Magyar Testvérrel együtt… Ez volt az a pillanat, amikor azt éreztük, hogy igen, van miért harcolni…

A nap hátralevő részét a szentegyházi nevezetességek látogatásával töltöttük.

A program vasárnap is adott volt. A Gyimesbe mentünk, az ezer éves határhoz, ahova ezen a napon szokott jönni a Csíksomlyó Express. Délelőtt felkerestük a bátor katona, Sebő Ödön szobrát és itt is elhelyeztünk egy piros-fehér-zöld szalagot. Itt találkoztunk Orosz Mihály Zoltánnal, akivel par percet beszélgettünk. A vonat érkezését követően visszatértünk a szállásra.

Annyit jegyeznék meg, ezzel a nappal kapcsolatban, hogy egy román újságíró hölgy is készített rólunk fotót a vonat előtt, ami meg is jelent a román sajtóban.

IMG_4776

Hétfőn egy rövid túrát tettünk a Madarasi Hargitára, a kopjafákhoz. Majd délután Székelyudvarhely nevezetességeit néztük meg. Többek között a Szoborparkot es a Vasszékelyt.

Milyen fogadtatásban volt részetek, mint a Betyársereg tagjai? Tudták az emberek, hogy mi az a Betyársereg?

Hatalmas szeretet fogadott minket mindenhol. Tudtak az emberek, hogy kik vagyunk. Rengetegen jöttek oda hozzánk gratulálni és erőt kívánni a munkánkhoz, vagy csak egy kézfogás erejéig. Sok közös fotót készítettek velünk. Jóleső érzés volt és büszkeséggel töltött el minket. Ezek az elismerő szavak, tekintetek még jobban megerősítettek minket abban a hitünkben, hogy jó ügyért harcolunk.

A képen is látszik, hogy mindenütt a Betyársereg zászlajával vonultok. Nem volt gondotok ebből a román hatósággal?

A rendőrökkel különösebb gondunk nem volt. Leszámítva egy 1 órás kolozsvári pihenőt, amit egy félreértett üdvözlésnek köszönhettünk. Amúgy rengeteg rendőr volt mindenhol. Méregettek is néhányan minket, de atrocitás nem történt.

IMG_4607

Terveztek még hasonló kirándulást?

Többen közülünk rendszeresen járnak Székelyföldre. Természetesen, ha tehetjük, újból visszatérünk. Ha előbb nem is, a 2016-os búcsú alkalmával biztosan.

További képeket a kanizsai harcosok túrájáról IDE KATTINTVA érhetnek el.

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink