15.1 C
Budapest

A Hunnia-ügy 10 éve zajlik: éppen bírósági tanúkihallgatások vannak soron

Megint több téma volt a tárgyalási nap folyamán. Délelőtt a Broadway jegyiroda 2008. áprilisi felgyújtása és a Magnum Szaunának a 2008 júliusi LMBTQI-felvonulás – az úgynevezett Pride – előtt történt megtámadása. Délután Ecsődi László volt MSZP-s parlamenti képviselőt, illetve a Szent Korona Rádió alapítóját, Barcsa-Turner Gábort hallgatta meg a bíróság – írja a Budaházy.org a május 8-i tárgyalási napról, alább a folytatás.

Mindezekkel szemben az ügyészség öt embert vádol a Hunnia-ügy vádlottjai közül, mint elkövetőket, akik közül az egyik ráadásul szerintük lefényképezte az égő irodát. Itt megjegyzendő még, hogy ez utóbbi vádlottnak a lakásán a házkutatás során semmilyen fényképezőgépet nem találtak, és a más vádlottaktól lefoglalt fényképezőgépek is mind más típusúak voltak, mint amilyennel a képfájl háttéradatai szerint az égő irodát ábrázoló fénykép készült. Ilyen gyártmányú fényképezőgéppel egyébként egyedül a rendőrségi helyszínelők dolgoztak a nyomozati adatok szerint.

A következő tanú a homoszexuális férfi vendégek találkahelyeként működő Bp., VIII. kerületi Magnum Szauna tulajdonosa volt. Ahogy a cselekmény estéjén dolgozó alkalmazott kihallgatása során, itt is előkerült az eltűnt biztonságikamera-felvétel ügye, és a bíró végül felhívta a tanút, hogy próbálja megnézni saját adatai, iratai között, hogy fellelhető-e még esetleg. A tulajdonos egyébként többek között azt nyilatkozta, hogy a homoszexuális közösséget annyira nem forgatta fel ez az esemény, mert hát ez úgymond “benne van a pakliban”, ráadásul közülük se mindenki – és személy szerint ő se – tartja szerencsésnek feltétlenül ennek a felvonulásnak az erőltetését. Délután az MSZP volt parlamenti képviselője, Ecsődi László volt megidézve elsőnek. Ő az, akinek a tervezett megtámadásának sztorijával Benkő György a médiában haknizott 2010 elején.

Benkő György Ecsődy László házánál haknizik

Ecsődi úr előadta, hogy már a 2000-es évek elejétől rendszeres zaklatásnak volt kitéve, levelek, fehér porok, megdobálták tojással, a házát meg Molotov-koktéllal. Elmondta, hogy 2009. április 8-án estétől reggel 6-ig (ekkor tartóztatták le az első embereket a Hunnia-ügyben) két rendőrautó állt a háza előtt, de nem mondták neki, hogy miért, csak később derült ez ki számára. A nap végén Barcsa-Turner Gábort, a HVIM vezetőjét és a Szent Korona Rádió egykori alapítóját hallgatta meg a bíróság. Az ügyben mindenkire terhelő vallomásokat tévő Soós Tibor róla azt állította, hogy “tizedesi” rangja volt a “terrorszervezetben”. Ennek ellenére a nyomozás során Barcsa-Turnert még csak tanúként se hallgatták meg.

Barcsa-Turner Gábor

A tanú a bíróságon rendre cáfolta, amiket Soós vele kapcsolatban állított. Kijelentette, hogy nem volt tagja semmiféle Magyarok Nyilainak és hogy a nemzeti oldalon leginkább az volt a vélemény erről, hogy az akkori hatalom provokációja.

A május 10-ei tárgyalás lényegében elmaradt, mert a délelőttre beidézett tanú, aki a VIII. rendű vádlott egykori élettársa volt, élni kívánt a mentességi jogával, és így nem tett semmilyen vallomást. Míg a délutánra beidézett Toroczkai László kimentette magát a bíróságnál, az EP-választással kapcsolatos sűrű programjára hivatkozva.

10 éve zajlik az ügy

A “Hunnia-ügy” 10 éve zajlik, ugyanis 2009 áprilisában tartóztatták le a mostani vádlottak nagy részét, Budaházy Györgyöt is 2009 tavaszán. Tehát 10 éve hurcolják meg a hazafiakat egy végeláthatatlanul húzódó jogi procedúrával. A másodfokú eljárás során kimondták, hogy meg kell ismételni az elsőfokú eljárást, így gyakorlatilag az összes tanú kihallgatása is újra megtörténik. Mind Toroczkai László, mind Barcsa-Turner Gábor, de az összes tanút is kihallgatta már a bíróság.

/Budahazy.org, Kuruc.info nyomán Patrióta/

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink