Moncsi barátunk egy remek összefoglalót írt a Kölnben, szilveszter éjjelén történt eseményekről. A nők ellen elkövetett szexuális támadásokról beszélünk, amelyek már nem csak Németországban, de Ausztriában és Svájcban is felütötték a fejüket. A bevándorlás egy újabb rémképe kezdődött Európában. Várható volt… sajnos.
Öt nap. Százhúsz óra. Pontosan ennyire volt szükség ahhoz, hogy a médiának kusst parancsoló német vezetést legyőzze az internet. Facebook, twitter, instagram über alles! Mert anno az Arab Tavaszt is általuk vívták győzelemre. Hát most kicsit tán a szólásszabadság is győzhet. Legalább egy csata erejéig. És némileg polkorrekten, de azért lehet érteni a lényeget.
Öt nap kellett, hogy ki merjék mondani: német nagyvárosokban szilveszter éjszakáján menedékkérőnek LÁTSZÓ lények nőnek LÁTSZÓ emberekkel erőszakoskodtak. VÉLHETŐEN a zaklatás, fogdosás mellett nemi erőszak is történt. Ja, és az észak-afrikainak LÁTSZÓ férfiak a nőnek LÁTSZÓ emberek mellett férfinak LÁTSZÓ egyéneket is kifosztottak. A németnek LÁTSZÓ polgárokat petárdának LÁTSZÓ tárgyakkal ijesztgették, és nem kizárható, hogy fegyvernek LÁTSZÓ tárgy is volt náluk. NAGY VALÓSZÍNŰSÉGGEL arabnak és egyéb észak-afrikainak LÁTSZÓ, FELTEHETŐLEG menedékkérő (nem migráns!) egyének voltak a zavargások okozói. A rendőrség pedig ezer lény (mert az ilyen nem ember) ellen százötven (!) rendőrt volt képes kivezényelni. Akik persze nem bírtak a csőcselékkel.
Persze a feminipuncik mélyen kussolnak, a migránssimogatók ilyenkor nem ajvékolnak. Olyan csend van a tájukon, hogy ilyen vagy fél éve nem volt. Itthon se. Sőt, hírlik, hogy a hazai üdvöske megható, szilveszteri rohanásában a liftben fogalmazott üzenetében közölte híveivel, hogy minden posztjáról (?) lemond, mert pénzt kell keresnie. No igen, sokba kerül az élet, főleg, ha az információ valós, és szír szívszerelmét már bejuttatta valahogy az országba. Három gyerek mellett újabb éhes száj a családban….
Na de vissza a német eseményekhez. Ha mindez fordítva történt volna, akkor nagyjából már december 30-án tudtunk volna a szilveszteri eseményekről, és azóta is folyna a csapból, hogy szemét nácikok, rohadt szélsőjobbosok zaklattak hátrányos helyzetű bevándorló hölgyeket. Megfáradt lelküket és tépett idegzetüket a házukra hulló bombákra emlékeztető hangos és villogó petárdákkal meg tűzijátékokkal cincálták. Miután burkájukat letépték, a nem várt látvány hatására alantasan bántalmazták őket, majd mindegyiküktől elrabolták szerényke segélyüket, amiből még egy hónapig kellett volna megélniük, egész kiscsaládjukkal együtt. A rendőrség nem százötven, de ezerötszáz rohamrendőrt vezényelt volna azonnal az öt-tíz támadó ellen. Ha mindez fordítva történt volna, az Amnesty International és minden jogvédő szervezet tiltakozna, petíciókat írna, pszichológusok rohannának segíteni az erőszak áldozatain, no és persze azonnali pénzbeli segélyt is kapnának, az elszenvedett sérelmek és sérülések kompenzálására. A világ médiája szélsőjobboldali fenyegetettségről ordibálna, címlapon és öles betűkkel, beszélgetős műsorokban sírhatnák el bánatukat az áldozatok. Az Iszlám Állam hívei még nagyobb tüntetést szerveznének Kölnben, a már megszokott helyeiken, és követelnék azonnal a saria törvények azonnali bevezetését.
A hírek olvastán és hallatán egy nyári beszélgetés jutott eszembe. A Jászai Mari téren ültünk, és néztük, ahogy a rendőrség éppen egy tucatnyi fiatal, migráns fiúval szemben intézkedik. Mellettünk egy idősödő, jól szituált, újlipótvárosi hölgy ült. Éppen várt valakit, aki késett. Hallva beszélgetésünket hozzánk fordult: – Tudja, kedvesem, a legnagyobb baj az, hogy ezeknek a fiatal gyerekeknek egyszer csak majd feláll a micsodája. Kipihenik az út fáradalmait, és elkezdenek fickóskodni. Akkor pedig nőt akarnak szerezni maguknak. És ezek nem fognak fizetni az erre szakosodott hölgyeknek. Nem! Ezek elkapják, akit érnek, és szépen kiélik rajtuk az állati vágyakat. Nem azért, mert nem futja a kurvára, hanem azért, mert nekik ez is jár. Én nem félek, mert nem minket, öregasszonyokat fognak megerőszakolni, megverni, megölni. Ezek a mi szép lányainkra, unokáinkra pályáznak majd.
Mikor felállt, hogy induljon, még visszanézett, és annyit kérdezett: – Van lánya? Akkor nagyon vigyázzon rá! Csúnya világ vár az európai lányokra!
A hír pedig, ami öt napig szót sem érdemelt, és hírértéke sem volt a médiák számára, borzolgatja az idegeket még két-három napig. Mert minden csoda csak addig tart. És hát lassan, szépen beleszokunk az új világrendbe. Aztán megint jönnek a kutyusos-cicusos képek, szívszaggató szerelmes idézetek, a migránshelyzetet elemző okoskodások, a vízbe fúlt migráns csemetéken siránkozó posztok. És a kutya sem kérdezi meg a bundesmuttit, mit szól ahhoz, hogy érik a gyümölcs. Érik a megálmodott, Európát hazavágó, szívének mégis oly kedves multikulti-gyümölcs. Vajon sorosgyuri segít a lelkileg-testileg megnyomorított nőknek is? Gyanítom, ilyenkor azért annyira nem lelkes…..
(Betyársereg, Moncsi blogja)
