6.4 C
Budapest

A Rend Pártján – Demonstráció és felvonulás Sopronban

A Betyársereg szervezésében demonstrációt tartottak Sopronban az utcán tomboló erőszak felszámolása érdekében. A Cyberpress.hu által a rendezvényről készült részletes, képes beszámolót alább olvashatjátok.

Korábban már beszámoltunk arról ,hogy figyelemfelhívó felvonulást szerveznek civilek Sopronban azzal a céllal, hogy  jelezzék az “érintetteknek” azt, hogy a város polgársága nyugalomra, a törvények betartására, és békére vágyik és ezért összefogásra is képes. Erre az eseményre 2019.04.20-án került sor, melynek gyülekező helyszíne a Széchenyi téren volt, ahonnan a menet is indult.

Tompa Miklós főszervező érdeklődésünkre elmondta, hogy mindenképpen egy békés és  jelzésértékű eseményre invitálták mindazokat, akiknek szintén elegük van abból, hogy egyre több atrocitásról lehet hallani a város területén. Hangsúlyozta azonban, hogy bárkit, akit esetleges inzultálás, fenyegetés ér, az fontos hogy azonnal  forduljon a rendőrséghez bizalommal és jelentse az esetet, hiszen fontos hogy az ilyen ügyek hivatalosan kerüljenek kivizsgálásra, mert az önbíráskodás nem megoldás semmire és nem mellesleg büntetendő is.

Turner Attila szervező hozzátette, hogy szinte azonnal a civil kezdeményezés mellé állt a Betyársereg soproni illetve kőszegi klánja, akik mint rendezők is biztosították a hivatásos rendőri felügyelet mellett a résztvevők békés vonulását, amelyen mintegy 150-200 fő vett részt.

A demonstráció szervezői – A Betyársereg soproni illetve kőszegi klánjainak különítménye

A séta érdekessége, hogy a közel két óráig tartó belvárosi sétán három esemény is történt, ahol a rendőrség tagjai azonnal intézkedtek.  A Mátyás király utcában egy idős asszony szorult segítségre, aki a bevásárlásból igyekezett haza és elszédült, majd elesett és fejsérülést szenvedett.  A hölgynek a sétán résztvevők azonnal segítettek a rendőrség tagjaival együtt, és az utóbbiak azonnal jelezték is a mentőszolgálatnak az esetet, egy esetleges agyrázkódás lehetősége miatt.

A békés menet közben aztán a soproni rendőrkapitányság tagjai egy tilosban parkoló autót is jelentettek a kollégáknak, majd a Várkerületen egy rendszámot is azonnal le kellett venniük egy járműről, amelynek nem voltak megfelelő érvényes okmányai.  A rendezvény egyébként nyugalomban és a közrend megzavarása nélkül telt, amely remélhetőleg eljut azok fülébe is, aki szeretnek a “zavarosban halászni” a leghűségesebb városban.

A szervezők a séta végén külön köszönetüket fejezték ki a Soproni Rendőrkapitányságnak az esemény biztosításáért.

TOVÁBBI KÉPEK A DEMONSTRÁCIÓRÓL: 

(Cyberpress.hu, Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink