10.6 C
Budapest

Antidogma: G7: fenn az ernyő, nincsen kas

Ismét összeröffent az úgynevezett „legfejlettebb gazdaságokat” tömörítő G7 csoport, ezúttal Bajorországban. A jenki imperializmus vezetői és kiszolgálóik közötti ilyen találkozók az idő múlásával egyre kínosabbá válnak. Ez annak a bizarr disztópiának a szintézise, amelybe a globalo-demokratizált LMBT-Nyugat bezárja önmagát.

A találkozón Zelenszkij trónolt messiásként, Von der Leyen, az „erős és független” nők mintapéldánya pedig csodálattal hódolt ennek a nemzetközi terroristának, aki hónapok óta egy harmadik világháborút próbál kirobbantani. Zelenszkij, aki érthető módon kész harcolni az utolsó ukrán holodomortúlélőig, még több fegyvert akar, a nyugati demokráciák pedig teljesítik is az akaratát, ebben példás egységet tanúsítva. Nemzeti hagyományaikhoz híven most is a britek a legfőbb háborús uszítók. Ha egy jó kis kontinentális vércsapolás megszervezéséről van szó, a perfid Albion mindig a szokásos formáját nyújtja (mindeddig a megnyilvánulásaiban egy lestrapált cirkuszi bohócot imitáló Boris Johnsonnal az élén, akit időközben kifütyült a porondról a brit publikum).

A G7 alkalmat adott arra is, hogy a bajor vidékről valószínűtlen rasszok és törzsek bukkanjanak elő, és a szülőföldjükön zajló törzsi összecsapásokról vartyogjanak. Mint Tigré, egy etiópiai régió, amely népirtás áldozatának mondja magát, vele szemben pedig amhara ellenségei, akik ugyanezt állítják magukról. Mivel a négerek rendületlenül irtják egymást, a jenki 600 milliárd dollárt akar az afrikai natalitás (születési arányszám) feneketlen hordójába ömleszteni, hogy még több afrikai álljon rendelkezésre az európai országok elözönlésére. Elvégre valakiknek fizetniük kell a nyugdíjainkat…

Nem világos, hogy a nyakig eladósodott G7-ek hogyan fogják ezt finanszírozni, de valószínűleg nadrágszíj-megszorító intézkedések (adóhegyek, áremelések, iskolák és óvodák bezárása stb.) alá temetve a még munkaképes fehéreket. Ez kezdettől fogva szándékos: lehetőség szerint késleltetni az életszínvonal összeomlását, amely elkerülhetetlenül együtt jár majd az államadósságok robbanásával, egy teljesen kollektivizált gazdaság létrehozása érdekében.

Az ennek egyik elemeként bevezetendő fejadagolás ürügye bármi lehet: a Covid–19, Putyin fenyegetése vagy a levegő hőmérséklete… Az oligarchia úgy gondolja, hogy a hatalom elvesztése nélkül igazolhatja a fizetésképtelenséget (vagyis az egyéni megtakarítások tönkretételét), a semmiből találva ki képzelt fenyegetéseket.

Emmanuel Macron francia elnök: „Az Oroszország által Ukrajnában folytatott háború megzavarja az energiapiacokat.” Philippe Herlin francia közgazdász: „HAMIS. Az ostoba szankcióid, az Európai Központi Bank pénznyomtatása a háború előtt a deficitjeid finanszírozására és a megfizethetetlen energetikai rendszerváltásod okozza ezt az inflációt.”

Valójában a G7 a legjobban eladósodott országok csoportja. Az USA, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság, Franciaország és Kanada államadóssága miatt már jócskán több mint egy éven át kellene a teljes gazdasági teljesítményüket hitelezőiknek átadniuk ahhoz, hogy az adósságuk zéróra csökkenjen (ez a kalkuláció nem tartalmazza a kamatfizetéseket, a családok, a nem pénzügyi szervezetek és vállalatok adósságát), és Németország is csak az éves GDP-je négy hónapját tudná megtartani. Legalábbis eddig. A jenki Oroszország elleni támadása ugyanis nem annyira Oroszország, mint inkább a német–orosz energiatengely, a kontinentális gazdaság pillére ellen irányult. Most, hogy ez a tengely megsemmisült, a német gazdaság térdre rogyott, és a kontinens többi része is menthetetlenül követni fogja.

Holger Zschäpitz német gazdasági szakújságíró: „Németország globális szinten gazdasági erőközpontként hanyatlik, kereskedelmi többlete megszűnt. A külkereskedelmi mérleg hiánya májusban egymilliárd euró volt, ami 1991 óta az első negatív eredmény az energiaproblémák és a gyáripar gyengesége miatt.”

Márpedig a német kereskedelmi többlet nélkül az euróövezetnek esélye sincs a fennmaradásra. Az ingyenpénznek immár vége. Európában az energiaárak az Oroszországgal való konfliktus és az ökomillenaristák „tisztaenergia”-delíriuma hatására robbanásszerűen emelkedni fognak, és a túlárazott energia miatt a világpiacok rövidesen elérhetetlenné válnak az EU számára, annál is inkább, mert Oroszország nyomott áron szállít energiát egész Ázsiának, az európai ipar közvetlen versenytársának. Ha ráadásul a francia, olasz, spanyol és görög adósság összeomlik a német termelőapparátus megbénulása nyomán, akkor az egész EU lekapcsolhatja a villanyt – szó szerint és képletesen is.

Nem csoda, hogy egyre több németnél kezd leesni a tantusz. Egy friss felmérés szerint a többségük úgy véli, hogy az ukránoknak területi engedményeket kell tenniük az oroszoknak a békéért cserébe. Klaus Ernst, a német parlament energetikai és gazdasági bizottságának az elnöke pedig felszólította az uniót az Oroszország elleni szankciók feloldására és az Oroszországgal való tárgyalás megkezdésére a Nord Stream 2 gázvezeték építésének befejezése érdekében.

Mindeközben az agykárosodott brüsszeli bürokrácia két lábon lövi magát, és dacosan üvöltözik az oroszokkal, holott tudnia kellene, hogy Oroszország soha nem fogja feladni a Donbaszt vagy a Krímet, és köztudomásúlag vannak atomfegyverei, hogy megvédje őket. Ezzel minden retardáltsága ellenére a NATO is tisztában van. A jenkit inkább más kimenetel érdekli. Miután le­zúztak minden nyugati valutát és gazdaságot, készülnek a központi bankok digitális pénznemének és a biometrikus személyi azonosításnak a bevezetésére egy orwelliánus „nagy testvér”- (vagy inkább „nővér”)-féle totalitarizmus érdekében az úgynevezett nagy újrakezdés (Great Reset) fedőneve alatt, amely az Új Világrend átkeresztelése.

Ukrajna hasznos katalizátor a projekthez. A Nyugat most ugyanazt az inkompetens gondolkodásmódot tanúsítja, mint amikor a vezetőik végtelen háborúkba küldik a fiataljaikat, miközben üldözik saját népeiket, arra ösztönözve az agymosott és öngyűlöletre idomított fehéreket, hogy meghajoljanak a globalista messiáskultusz és a kóborló fekete gyilkos bandák előtt, amelyek büntetlenül gyújtogatnak, fosztogatnak és gyilkolásznak fehéreket a BLM (Burn Loot Murder) keretében és a multikulturalizmus nevében.

Gazdag István – Demokrata

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink