23.7 C
Budapest

Antidogma: Klímaautizmus haladóknak

Most, hogy az emberek és tehenek okozta „globális felmelegedés” következtében majd megfagyunk májusban, néhány keresetlen gondolat erejéig ismét visszatérek a globalisták kedvenc aktuális vesszőparipájához, amelyet egyes obskurantista kon­teósok – köztük egy olyan dilettáns, mint a néhai John Coleman, az amerikai meteo­rológusok doyenje – nem átallnak a „történelem legnagyobb átverésének” titulálni. Teljességében tudománytalan érvelésük szerint az egésznek az a célja, hogy hamis adatok tálalásával általános „tudományos konszenzust” kreáljanak a globális átlaghőmérséklet katasztrofális növekedésének bizonyítására, és ily módon az ún. szénadó révén a fehér országokat kolosszális összegekkel megpumpolják.

Igaz, hogy az elmúlt télen 25 éve nem tapasztalt rekordhideget mértek az USA-ban, ahol helyenként mínusz 40 fok alá süllyedt a hőmérő higanyszála úgy, hogy a nélkülöző négerek kénytelenek voltak fegyverrel rekvirálni maguknak télikabátot Chicagóban, és mivel a négereknek közismerten kényes az ízlésük, és a luxusmárkákat szeretik, amint annak már Olaszországban is tanújelét adták az afrikai menekültek (Le pretese choc dei migranti: „Dateci vestiti Armani e Boss”, ilgiornale.it, 2016. október 26.), ez alkalommal is az ezerdolláros Canada Goose márkára tartottak igényt, a megfagyást elkerülendő. (People robbed of Canada Goose coats at gunpoint in Chicago, fox5ny.com, 2019. január 27.)

Az is igaz, hogy a jegesmedve, a „globális felmelegedés” által veszélyeztetett állatfajok emblémája köszöni szépen, jól érzi magát, sőt az utóbbi 70 év folyamán örvendetes módon 5-7-szeresére nőtt az állománya. (Écologie : l’ours polaire et sa doublure médiatique, contrepoints.org, 2015. október 15.) Nyilván nem hallottak róla, hogy a klímaapokaliptikusok „tudományos” jóslata szerint mára már ki kellett volna halniuk a jéghegyek elolvadása és heveny hőguta következtében. Végül a velük foglalkozó „tudományos” team (IUCN Polar Bear Specialist Group) kutatói kénytelenek voltak bevallani, hogy a kutatási alanyaik csökkenő számával kapcsolatos „találgatások” pusztán „a közvélemény elvárásainak kielégítését” (sic!) szolgálták (Scientists admit polar bear numbers were made up to „satisfy public demand”, dailycaller.com, 2014. május 30.), azt a biológust pedig, akinek a „tudományos” cikke alapul szolgált a klímaapokaliptikusok góréjának számító Al Gore egykori amerikai alelnök szenzáció­hajhász és így természetesen Oscar-díjas dokumentumfilmjében (Kellemetlen igazság, 2006) a jegesmedve-populáció drámai csökkenésével kapcsolatos hisztériához, „tudománytalan viselkedés” (scientific misconduct) miatt felfüggesztették állásából. (Scientist Who Reported Polar Bears Drowning Is Suspended by U.S., bloomberg.com, 2011. július 28.)

Megfelelő tudományos képzettség híján a magam részéről nem kockáztatok érdemi állásfoglalást a „klímaváltozás”, lánykori nevén „globális felmelegedés” tematikában, javíthatatlan szkeptikusként (de omnibus dubitandum) azonban rávilágítok a „Mentsük meg a Földet!” sztori néhány különösen szembeötlő anomáliájára. Kezdve mindjárt keletkezése körülményeivel, amelyek enyhén szólva is gyanúsak. Már maga az a tény, hogy az első „Föld napját” 1970. április 22-én (Lenin születésnapján!) Walter Cronkite, hivatalosan „Amerika leghitelesebb embere”, valójában a globalista háttérhatalom egyik legbefolyásosabb fedőszerveként működő Külkapcsolatok Tanácsának (CFR) bennfentese reklámozta a CBS-en az akkori poszthippi nemzedék tagjainak, biztos jele annak, hogy valami nem stimmel a történet körül. Ráadásul a 70-es években még az eljövendő jégkorszakról folyt „tudományos” diskurzus az amerikai sajtóban a népesség ijesztgetésére, sőt a CIA egyik 1974 augusztusi tanulmánya nemzetbiztonsági fenyegetésnek nyilvánította a globális lehűlés és a növekvő északi-sarki jégtakaró okozta szélsőséges időjárást.

A 80-as évek elejére a jégkorszak miatti aggodalmat hirtelen felváltották az „üvegházhatással” kapcsolatos mesék, amelynek az ezredfordulóra pusztítónak kellett volna bizonyulnia. Al Gore demokrata párti szenátor és a változatosság kedvéért szintén a CFR tagja 1992-ben egy globális Marshall-tervért agitált a Föld megmentése érdekében. Ugyancsak ő adta ki 2006-ban ténybeli tévedésekkel teletűzdelt bestsellerét Kellemetlen igazság címmel a „globális felmelegedésről”, amelyből azonnal film készült, és egy ad nauseam médiakampánynak köszönhetően Nobel-békedíjat eredményezett számára, ugyanúgy rászolgálva, mint később Obama a sajátjára. (Nobel secretary regrets Obama peace prize, bbc.com, 2015. szeptember 17.)

Ferenc pápa 2015-ben bűnnek nyilvánította a „klímaváltozást”, és felszólította híveit, hogy higgyenek benne. Mára Leonardo DiCaprio hollywoodi filmsztár társaságában lényegében a pápa vált a „klímaváltozás” vezető reklámfigurájává, miután Al Gore renoméját némileg megtépázta perverz szexbotránya és azt követő válása. (Two More Massage The­rapists Accuse Al Gore of Sexual Assault, businessinsider.com, 2010. július 21.) Ez utóbbi helyett színre lépett Greta Thunberg svéd tinédzser, aki az anyja szerint autistaként természetfeletti képességekkel rendelkezik, például puszta szemmel látja a szén-dioxidot. (Selon sa mére, Greta Thunberg verrait le CO2 á l’oeil nu, sudinfo.be, 2019. május 3.) Mint minden szentnek, neki is látomásai vannak.

Valójában a „globális felmelegedés” ugyanolyan millenarista (a végítéletet váró) kultusz, mint a pünkösdista-karizmatikus kereszténységé. Ellentétben azonban ez utóbbi mozgalom szektásai­val, akik világháborút akarnak kirobbantani, hogy siettessék az Armageddon bekövetkeztét és az igazak elragadtatását a mennyei királyságba, a klímaapokaliptikusok legalább nem egoisták és nem hibbantak. Ők csak azt akarják, hogy tiltsák be az autót és az elektromosságot, hogy mindenki úgy éljen, mint az amisok. Kétségtelenül hitelesebbek lennének, ha önmagukon demonstrálnák a „vissza a természethez” életstílust. Aztán majd meglátjuk.

Gazdag István – Demokrata

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink