3.4 C
Budapest

Az ön támogatására is szükség van – továbbra is rászorulókon segít a MÖM

A Magyar Önvédelmi Mozgalom adományokat gyűjt, melyeknek köszönhetően segítséget tud nyújtani az önhibájukon kívül rászoruló magyaroknak. Alább a MÖM közleményét olvashatják.

A gazdasági válság miatt honfitársaink tízezrei nélkülöznek, amely következményeként továbbra sincs olyan nap, hogy ne érkezzen segítségkérés hozzánk. Ehhez párosulva a közbiztonsági állapotok is fokozottan romlanak és ez ügyben is növekszik az irányunkba történő megkeresés.

Természetesen minden tőlünk telhetőt megteszünk továbbra is, hogy segítsünk azoknak a magyar családoknak, akik önhibájukon kívül kerülnek nehéz helyzetbe, illetve hathatós segítséget nyújtsunk a normális lakosság biztonságérzetének a javításában is, de az anyagi erőforrásaink végesek.

Ezért újabb felhívással fordulunk mindazokhoz, akiknek a lehetőségei megengedik, hogy támogassa a bíróság által nyilvántartásba vett civil szervezetünket a Magyar Önvédelmi Egyesületet.

A felajánlások átadásáról, eljuttatásáról rendszeres és nyilvános tájékoztatást adunk, illetve igény esetén a támogatóink számára privát tájékoztatást biztosítunk.

Segítsen, hogy időben odaérjünk a segítséggel!

A Magyar Önvédelmi Egyesület számlaszáma:

  • OTP Bank: 11733137-23380286
  • IBAN: HU66 1173 3137 2338 0286 0000 0000
  • BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB

Elérhetőségeink:

Köszönettel:
Magyar Önvédelmi Egyesület
MÖM hírszolgálat!

Néhány köszönetnyilvánítás:

Betyársereg

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink