16.8 C
Budapest

Becsület Napja – idén is a Betyársereg biztosításával

Az idei Becsület Napját sem tudja a hatalom ereje megállítani. Egy rendezvénysorozat keretében zajlanak majd az események, melyre a koronát a 8-ai közös megemlékezés adja majd. 

Ahogy a múlt évben úgy idén is jelen lesz a Betyársereg, és ebben az évben is biztonságban érezheti magát mindenki, ugyanis a rendezvény biztosítása a betyárok kezében lesz. A nemzeti szervezetek közül természetesen ismét képviselteti magát  testvérszervezetünk a HVIM.

Hazai és külföldi előadókkal ballada estet szerveztek bajtársaink 2014.02.07. re a Becsület napja előestéjére.

További részletek később IDE KATTINTVA érhetők el.

Becsület Napi közös megemlékezés – pontos helyszín később!

Február 8. Becsület Napja megemlékezés. Gyülekező 12 órától 13 óráig. Megemlékezés kezdete 14 órakor. A helyszínről később bővebb tájékoztatást adunk honlapunkon, azonban kultikus helyszínről van szó, tehát érdemes lesz ellátogatni a rendezvényre és fejet hajtani a hősök emléke előtt.

kitores2014

2014-ben is lesz Kitörés Emléktúra!  

Többek kérésére – az idő- és pénzhiányra való tekintettel -, idén a Börzsöny Akciócsoporttal összehangolva, egymást segítve szervezik meg a kitörés emléktúrát. Idén is lesznek 25, 45, 60 km-es teljesítménytúrák, de választható az emléktúra is, amely több katonasír, hadállás, bunker érintésével történik. Lesz lehetőség az eredeti helyszíneken visszaemlékezések felidézésével, koszorúzásokkal, mécses gyújtásokkal – így lényegesen lassabb – is részt venni a rendezvényen. Ezekről bővebben IDE KATTINTVA OLVASHATNAK!

Természetesen, ahogy bővebb információkhoz jutunk tájékoztatjuk olvasóinkat! Ami biztos: a nemzeti oldal ismét méltó emléket állít, megemlékezésével, a katonáknak, legyenek azok bármely nemzet tagjai. Ők valódi hősök voltak, akiknek példája útján építhetjük meg a szilárd erkölcsi alapokon nyugvó Nemzetek Európáját.

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink