13.3 C
Budapest

A Betyársereg a Becsület napján

14 nemzeti szervezet, köztük a Betyársereg, nézetkülönbségeiket félretéve álltak ki a hősök emléke előtt a Vérmezőn.

A nemzeti ellenállás szervezetei idén közösen hajtottak fejet a hősök emléke előtt a Vérmezőn. A szimbolikus jelentőségű helyszín megmutatta, hogy a célokban közös, de módszerekben eltérő szervezeteket a bátor helytállás szelleme eggyé képes kovácsolni.

A 2013-as esztendő nagy változást hozott a kitörés hőseire való megemlékezésekben is. A legnagyobb ilyen rendezvény a Vérmezőn zajlott le. A szervezők utasításai szerint a Széll Kálmán térről indult a menet, a Vérmező felé, amely súlyos harcok színtere volt az 1944-1945-ös időszakban. A volt Moszkva Téren most összecsapás nem történt a kommunistákat visszasíró csőcselékkel, de azért pár, a rendőrök által jól körbekordonozott egyénnek megvolt a napi nácizása. A tömeg fegyelmezettségének pillérét a Betyársereg biztosította, így a megemlékezők méltóságteljesen tudtak átvonulni a rendezvény helyszínére.

A fejhajtás katonás rendben zajlott, ahogy azt már megszokhatták a Hősök terei Becsület Napra kilátogató hazafiak. Az alakzatban felsorakozott több 100 fős csoportot a Betyárok gyűrűje védte az esetleges baloldali rendzavarástól. Szerencsére azonban rendbontás nélkül zajlott le a megemlékezés. A Himnusz közös eléneklése utána Kisgergely András olvasta fel Lipusz Zsolt megemlékező gondolatait amely, a hiteles cselekmények összefoglalójával, közelebb hozta a kitörés monumentális hősiességét az emberekhez.

Lantos János a bátorság, hűség és a becsület szimbólumának nevezte a védőket és kiemelte, hogy az élni akarás ösztönét győzték le az eszme erejével, amelyért harcoltak. „A mostani Európa nem ismeri a hősi halál fogalmát, és ki akarja irtani az eszme iránti harc szikráját is. Feladatunk nemzeti összefogással harcolni hazánkért.”

Lantos után Schömverder Ádám veterán katona lépett az emelvényre, hogy elmondja német anyanyelvű beszédét. Az idős katona történelmi áttekintése után az új világrend ellen szólalt fel, amelynek központja, mint mondja „régen Moszkva volt, mára pedig Brüsszel lett.” Végszóként az új világrend elleni harcra szólította fel a megemlékezőket és isteni áldást kért hazánkra a veterán harcos. A beszédek után a szervező nemzeti szervezetek képviselői mondták el pár mondatos gondolataikat. A Hungária Skins, a Gárda Szövetség, az MNA, a Kárpát Haza Őrei, a Szebb jövőért Polgárőr Egyesület, a Kard, Kereszt Korona Szövetsége, a Magyar Remény Közösség képviselői is felszólaltak, illetve egy református lelkész imádkozott is a hősökért. A Betyársereg vezetője Tyirityán Zsolt megemlékező szavaiban kiemelte, hogy a nemzeti szocializmus, amely ezt a harcot is éltette, a legéletképesebb ideológia a világon.

A Szent Korona Rádió munkatársa a megemlékezés után beszélt a sereg vezetőjével. Tyirityán Zsolt a megvalósuló nemzeti összefogásról elmondta „Szimbolikus értékű, már csak azért is, mert egy olyan esemény keretében történt meg ez az összefogás, ami magáról a harcról, az egészséges küzdelemről szólt.” A nemzeti szocialista ideológia gondolatához – amelyet a Betyárok vezetője a megemlékezésen is kiemelt – hozzátette: „Ez az eszmerendszer, ami folyamatosan egy heroikus harcot vív a megmaradásért az emberi értékek védelmében. Külső erők bár próbálják szétbomlasztani, sosem rohadt szét belülről, mint más ideológiák. A nemzeti szocialista eszme szétveréséhez a világ gonoszságának óriási összefogása sem volt elég, hiszen az itt él közöttünk és folyamatosan visszatér, míg az emberiség azt fel nem építi magának, mint államalkotó modellt.” Mint megtudtuk a Betyárok közel 50 fővel biztosították a rendezvényt, amely ennek is hála békésen ért véget. Zárszóként Tyirityán Zsolt kiemelte, hogy mindenkit szeretettel vár a HVIM által megrendezésre kerülő február 15-ei székesfehérvári Becsület Napi megemlékezésre is.

(Szent Korona Rádió)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink