16.8 C
Budapest

„Biztos vagyok benne, hogy Mária néni is segített az égből” – interjú Budaházy Györggyel

A Magyar Jelen az elsők között szólaltatta meg a házi őrizetbe került hazafit.

Október 27-én este tíz óra után néhány perccel gördült be a Budaházy család diósdi otthonának utcájába az a rendőrségi konvoj, amely Budáhazy Györgyöt szállította. A börtönből kiengedett (házi őrizetbe került) hazafit családja és közeli barátai mellett Pongrátz András ’56-os veterán is a helyszínen fogadta.

A megérkezést követő percek természetesen az örömről és a szerettek köszöntéséről szóltak, ám ezt követően az a megtiszteltetés érte stábunkat, hogy megszólaltathattuk Budaházy Györgyöt.

A 2006-os szabadságharcos a Magyar Jelennek adott interjújában többek között elmondta,

milyen érzés újra otthon lenni;
hogyan viselte az éhségsztrájkot;
lát-e esélyt az eljárási kegyelemre;
valamint arról is beszélt, biztos benne, hogy a nemrég elhunyt Wittner Mária is segítette az égből.

KORÁBBAN ÍRTUK:

Házi őrizetbe helyezik Budaházy Györgyöt, így több éves meghurcoltatás után újra hazatérhet otthonába – tájékoztatta Budaházy Edda a PestiSrácokat.

Budaházy Edda elmondta, hogy az éhségsztrájkot követően kiengedik a börtönből testvérét, és megköszönte az imákat és a rengeteg támogatást, amelyet családja az elmúlt évek során kapott. Csatát nyertünk, de a háborút még nem. A viharfellegek nem mentek el, tudjuk jól. Hálásak vagyunk az imákért, a támogatásért és a nyilvánosságért, amit a nemzeti oldal nyújtott felénk – fogalmazott Budaházy Edda.

Magyar Jelen

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink