9.4 C
Budapest

Egészségügyi sétát tartott a Betyársereg és a Légió Hungária Sopronban

A Betyársereg és a Légió Hungária Nyugat-Dunántúli divíziója, kiegészülve az Ödenburg Hooligans tagjaival, újabb egészségügyi sétára indultak a hétvégén. Ezúttal hazai terepen, Sopronban kérték a srácok segítségét, mivel elszaporodtak a városban az ukrajnai cigányokhoz köthető különböző zaklatások és erőszakos esetek.

Tovább nehezítette a helyiek életét, hogy a környéket ellepték a keletről érkező, osztrák szőlősgazdák által alkalmazott egyének is (hiszen ki másé lenne a magyar föld, ha nem a külföldieké – a szerk.). Itt nem pár tucatról, hanem több száz főről beszélünk, ami egy ilyen kislélekszámú városban igen feltűnő.

A fiúk több szállást meglátogattak hogy érdeklődjenek a zaklató csoportok felől. Sok helyen a cigány vendégmunkások azt állították, az ukránok olyan erőszakosak, hogy ők maguk is tartanak tőlük.

Az egészségügyi sétát egy könnyed vacsora követte egy helyi étteremben, ahol szem és fültanúi lehettek, ahogy egy 4 férfiből és 3 nőből álló társaság egy arra sétáló lányt zaklatott verbálisan. Mikor kérdőre vonták a viselkedésüket a „férfiak” – a hozzájuk tartozó lányokat hátra hagyva – futóversenybe kezdtek, és életük talán legjobb sportteljesítményét nyújtva tűntek el pillanatok alatt a helyszínről.

Magyar Jelen

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink