21.7 C
Budapest

Egyetemi Ellenállás: Milyen tanulság vonható le az LMBTQP lobbi nyugati térnyeréséből?

Fontos összefüggésre világít rá az Egyetemi Ellenállás legújabb Hundub posztjában. Sokszor lehet olyan megnyilvánulásokat hallani, hogy nem kell a nyugati világban folyó létrontással foglalkozni, sőt még a magyarországi tendenciákkal sem, jobb otthon ülni, és semmit sem tenni… Ugyanakkor most egy amerikai hallgató esete kapcsán láthatjuk, hogy mi vár ránk, ha mindig csak otthon maradunk.

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes közösség:
A Betyársereg HunDub oldala >>>
Csatlakozz!

Többször megkapjuk azt a felszólítást a normalitás képviselőiként, hogy hagyjuk békén az LMBTQP lobbistákat, hadd éljék életüket úgy, ahogyan kívánják, és ne álljunk ellen, jobb ha nem is foglalkozunk velük. Ugyanakkor, ha jól megvizsgáljuk a tendenciákat, láthatjuk, hogy az utolsó órába léptünk, amikor még tehetünk valamit a jövő generációinak érdekében. Az USA-ban végzett legújabb felmérés azt mutatja, hogy az erőszakos LMBTQP lobbi és a kötelező érzékenyítések hatására már a fiatalok 15,9 %-a nem tudja eldönteni magáról, hogy fiú-e, vagy lány. Továbbá számos tanulmány is bebizonyította, hogy a homoszexualitás divattá tétele felelős azért, hogy egyre több tinédzser vallja magát az LMBTQP valamelyik kategóriájához tartozónak.

Az Amerikai Egyesült Államokban a New York-i Állami Egyetemről (State University of New York, SUNY) most azon okból rúgtak ki egy hallgatót, mert kijelentette, hogy a férfi férfi, a nő nő, és nincs másik nem. Owen Stevens a közösségi oldalán adott hangot a véleményének, amelyben biológiai tényekre hivatkozott és elmondta, hogy egy nőből soha nem lehet férfi és vica versa.

Az egyetem vezetése kifejtette, hogy a hallgató a kijelentéseivel nem felel meg az intézmény által lefektetett előírásoknak és szabályoknak. Különösen kifogásolták azt, hogy Owen fenntartja azt az álláspontját, hogy nem ismeri el, ha valaki nem az eredeti biológiai nemének megfelelően azonosítja magát. Ez az álláspont pedig szembe megy azzal az egyetemi irányelvvel, miszerint a diákoknak olyan környezetet kell biztosítani, ami védi az ő mentális és érzelmi jólétüket.

Még mindig legyinthetnénk az ügyre azzal a felszólalással, hogy csináljanak azt Amerikában, amit akarnak, mi innen az ellen nem tudunk semmit sem tenni. Ugyanakkor, ha egy kicsit jobban áttekintjük a dolgokat, máris más megvilágításba kerül a helyzet. A magyarországi LMBTQP lobbista társaságok, mint például a Háttér Társaság és a Labrisz Leszbikus Egyesület évek óta tanulmányaiban és felszólalásaiban arra indítványozza az oktatási intézményeket és a kormányzatot, hogy teremtsenek az ő ideológiájuknak megfelelő környezetet az intézményekben. Íme egy részlet a 2019-es kiadványukból:

Mi is vár most Owen Stevens-re? Akkor térhet vissza az egyetemre, ha részt vesz egy úgynevezett „kármentesítési tervben”. Ez azt foglalja magában, hogy el kell távolítania közösségi oldaláról a problémásnak ítélt videóit, és az adott felületeken csökkentenie kell aktivitását, valamint az iskola által szabályozott tréningen való részvételre is kötelezik. Tehát amennyiben nem vesz részt kötelező LMBTQP érzékenyítéseken és agymosásokon, esélye sem lesz, hogy megszerezze diplomáját, és életcéljának megfelelő életet élhessen. Továbbá a kötelező érzékenyítés Owen mentális és érzelmi jólétének károsodását is szolgálná, de hát, jól ismerjük a balliberális kettősmércét, mely deklarálja, hogy csak nekik lehet igazuk, és minden más elmélet és vélemény szembe megy az emberi szabadságjogokkal, ezért tilos számukra a szabad véleménynyilvánítás.

A fentebbi példa is jól mutatja, hogy miért kell ellenállnunk. A hazai LMBTQP lobbista szervezetek a nyugatiak módszereinek mintája alapján dolgoznak, így azon eseményeket megvizsgálva, melyek az USA-ban és Nyugat-Európában történnek, jól láthatjuk, hogy mi várható nálunk is, ha nem teszünk semmit. Már hazánkban is a felsőoktatási intézményekben a hallgatóknak (főleg a tanárszakosoknak, akik a jövő generációit fogják felnevelni) kötelező képzésük alatt az „érzékenyítéseken” való részvétel, és ha a modern ideológiáknak ellentmondó véleményt fejeznek ki, akkor hátrányosan különböztetik meg őket. A fertő ugyanakkor már az alsóbb fokú oktatási intézményektől sem marad távol. A túlérzékenyített tanárok különböző érzékenyítő feladatokat adnak a diákoknak, például tudomásunkra jutott, hogy egy Budapest agglomerációjához tartozó gimnáziumban a diákoknak előadás készítésénél az egyik választható téma a szivárványcsaládok. Kedves károgók, és kényelmesen otthon ülők, még mindig úgy gondoljátok, hogy nem kell ellenállni?

Az hallgató kálváriájáról szóló történetről a V4NA hírügynökség oldaláról értesültünk.

Egyetemi Ellenállás vezetőség

(Szent Korona Rádió)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink