13.3 C
Budapest

Elsöprő nemzeti siker Végegyházán – interjú Vajda Norbert polgármesterrel

10 éve a nemzeti oldalon tevékenykedik, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület majd a Magyar Önvédelmi Mozgalom munkájában is részt vett. Most a Jobbik színeiben a MÖM támogatásával egy Békés megyei kistelepülés Végegyháza polgármestere lett, egy nagyon erős 52%-os eredménnyel. De vajon, hogyan jutott el ideáig? Vajda Norberttel beszélgettünk.

_rt_0055

– Hogyan jutottál arra az elhatározásra, hogy indulsz a polgármesteri székért?

 – László Attila barátommal, a Magyar Önvédelmi Mozgalom vezetőjével érkeztem a településre a 2014-es önkormányzati választások elött 3 hónappal! Akkor is indultam, de csak a második lettem. Persze nem adtuk fel, hanem dolgoztunk tovább!

Azt is tudni kell, hogy Végegyházán nem volt Jobbik alapszervezet, ennek mi tettük le az alapjait. Szabó Gábor pártigazgatóval egyeztettem és úgy döntöttünk, hogy indítanunk kell valakit az önkormányzati választásokon. Én természetesen örömmel vállaltam a feladatot.

Aminek meg lett az eredménye. Egy hónapja 52%-kal nyertem!

42

– Milyen terveid vannak a település vezetésében?

– Elsődleges feladatom a településen egy lakossági összefogást létrehozni, aminek jó kiindulási alapja lehet ez a választási eredmény!

Úgy gondolom, hogy meg kell tanítani az együttélési normákat. Itt persze a cigány-magyar együttélésre gondolok. Ez véleményem szerint könnyebben fog menni, mint gondoltam!

Azt gondolom, hogy az, hogy idáig jutott a település az a képviselő-testület hibája. Ráhagytak mindent az emberekre, nem mutatták fel a normákat, nem működtek együtt senkivel! A lakosságot is széthúzás jellemezte, ami mára már kezd megváltozni, de sok munka lesz még vele és ebben vezető szerepet kell vállalnom!

img_5020

– Repüljünk egy kicsit vissza a múltba. Hogyan kerültél a nemzeti oldalra és mikor döntötted el, hogy aktív részt kel vállalnod a politikában?

– 10 éve már a nemzeti oldalon tevékenykedem. László Attila bajtársammal kb. 6-7 éve dolgozunk együtt. A Szebb Jövőért polgárőrség kötelékében kezdtük, mint egyesület. Majd jött a MÖM, ahol szintén együtt dolgozunk a Szebb Jövőért!

bb_l3344

A Betyársereg vezetőjével, Tyirityán Zsolttal is kb. 6-7 éve ismerkedtem meg és a kezdetektől baráti és bajtársi kapcsolatunk van köztünk! Rengeteg közös programunk volt az évek során!

2016-kepek-218

Az egész ország területén kifejtettük már nemzetmentő és építő munkánkat. Attilával és Zsolttal már sok harcot megéltünk a társadalomból ki illeszkedett lényekkel szemben.

– Sportolsz valamit, vagy sportoltál korábban?

– Hobbi szinten fociztam, de a sportra már nem jut időm, mert a nemzetépítő munkám mellett a maradék időmet a családomra és a kisfiamra fordítom!

img_6054
Tyirityán Zsolt (Betyársereg), László Attila (MÖM) Vajda Norberttel

– Mit gondolsz mozgalmunkról?

– A Betyársereg, mint mozgalom, véleményem szerintem az egyik legszervezettebb és leghatékonyabb nemzeti szervezet Magyarországon!

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink