Az Érpataki Modell valóban működik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy Orosz Mihály Zoltán önként beköltözött Érpatak cigánysorára, hogy megmutassa: vezetése alatt a kiilleszkedett egyének elköltöztek a településről és itt most a rend az úr. Az AlfaHír.hu riportja.
Felgyújtott házak, fényes nappal az áldozat saját kertjében levágott házi állatok, lövöldözések, drogok, emberölés, éjszakára kivert lámpák állandó terror, garázdaság, rendszeres lakás-betörések, folyamatos termény- és falopások, és további „csibészkedések” uralták a Chicagonak nevezett településrészt Érpatakon. Egészen addig, amíg Orosz Mihály Zoltán polgármester rendet nem tett. Olyannyira, hogy most oda is költözött, mi pedig elmentünk, beszélgettünk vele és a helyiekkel is.
Orosz Mihály Zoltán nevét a fél ország ismeri, szinte az összes médiafelületen foglalkoztak már vele. Többnyire azonban látványosan nem tudnak vele mit kezdeni, így megpróbálnak belőle viccet csinálni, elrettentő példaként beállítani. Tény, hogy tevékenységét nehéz szó nélkül hagyni, és tényleg vérmérséklettől függ, hogy melyik figyelemfelhívó akcióját ki hogyan értékeli. Azt azonban két fröccs után még a legvérmesebb liberális újságírók is elismerik, hogy amit Érpatakon megvalósított, az úgynevezett Érpataki Modell, tényleg működik. Helyben rendet tett, a legkeményebb bűnözőkkel is felvette a kesztyűt, és vagy elüldözte őket, vagy felmutatta a normákat nekik, és beállította őket a sorba. Egy klasszikus mondást aktualizálva azt mondhatjuk, hogy Érpatakon két út van: az egyik a közösség építése, a másik járhatatlan.
Négyszer választották Orosz Mihály Zoltánt a település élére, de arról, hogy valamit jól csinál, a leginkább az árulkodik, hogy nemrég még a cigánysorra is nyugodt szívvel be tudott költözni. Oda, ahol abban az időben, amikor még Vérpatak volt a település gúnyneve, fegyverek ropogtak, házak égtek le, ahol kiverték a lámpákból a villanykörtéket, és ahonnan még a gólya is elmenekült, nehogy az ebédlő asztalra kerüljön. Hogy utánajárjunk, milyen az élet a Kossuth utcában, és hogyan fogadta a helyi cigány lakosság a polgármestert, ellátogattunk a településre, ahol először magunk jártunk körbe, kérdezősködtünk, hogy aztán szembesítsük Oroszt a hallottakkal.
A betonútról földútra kell kanyarodni, ez a Kossuth utca, amit a környéken csak Chicagoként ismernek. Az érpataki cigánysor, ahonnan a beilleszkedésre képtelen, a társadalmi normákat el nem fogadó bűnözők jobbnak látták, ha elmennek. Börtönbe vagy külföldre. Amikor bekanyarodunk az úton, akkor önkéntelenül is gyorsítunk a lépteinken, zsebünkben rámarkolunk a telefonunkra, pénztárcánkra, a fényképezőgép is a nyakba kerül, elvégre jártunk mi már a Lyukóvölgyben, az Avason, Durandán vagy éppen Somsályon, így jobb az elővigyázatosság. Aztán hamar feloldódunk, mert cigánysor ugyan, de viszonylag rendezett kerteket, ültetvényeket, tisztaságot találunk, és még a minket figyelő szemekben is csak kíváncsiságot látunk, semmi „csibészséget”.
A szabolcsi Chicago
Egy idős ember kanyarodik elénk biciklivel, megszólítjuk, készséggel válaszol. A Kossuth utca régen a falu legszebb utcái közé tartozott. Aztán a rendszerváltás környékén a régi tulajdonosok kihalása után antiszociális elemek kezdtek beköltözni az üresen maradt házakba. Olyan terrort alakítottak ki, hogy a rokonok, örökösök nem is mertek ez ellen tiltakozni, így a házfoglalók gyorsan el tudták foglalni az egész utcát. Sokszor házról házra költöztek, annak függvényében, hogy mennyi idő alatt amortizálták le a befoglalt házat.
„Fordított élet volt itt. Nappal nem volt mozgás, éjszaka pedig beindult a mozgolódás. Lopott áruk, minden, amit el tudnak képzelni. Közvilágítás nem volt már akkor, rendőr nem járt itt, megtehették” – idézi fel az első beszélgetőpartnerünk, majd lassan tovább is biciklizik, mi pedig egyre beljebb haladunk a Chicagoban.
„Mit szól hozzá, hogy itt fog lakni a polgármester úr?” – tesszük fel a kérdést egy cigányasszonynak, aki a kapujából nézelődik, nem messze az új szomszéd házától. „Mi örülünk neki, szeressük a polgármester urat. Nem haragszunk rá, mint a többi cigányok, akik csibészkednek. Jó, hogy így rendbe tartja a falut, nincs betörés, lopás” – hangsúlyozza, de mi most arra is kíváncsiak vagyunk, hogy mi volt régen. „Hohó” – legyint sokatmondóan, majd hozzáteszi, hogy tizenöt éves kora óta él itt, és ahogy fogalmaz, „nagyon mocskosság, szemtelenség volt itt régen, marakodás, verekedés”. Ő is elmeséli, hogy a közvilágítást szándékosan tönkretették, de tény, hogy „akik éjszaka gyöttek-mentek állandóan, azoknak jó volt, hogy nem volt világítás, ugyebár”.
Csak tudni kell viselkedni
Szépen lassan, ahogy megyünk tovább, maguktól is jönnek oda hozzánk. Piroskát az előző polgármesterről kérdezzük. Elmondja, hogy itt azért nem épült annak idején aszfaltút, mert a régi polgármester szerint „azok már nem emberek, nekik nem kell”. Megígérjük, hogy átadjuk a jelenlegi polgármesternek, hogy most már jó lenne ide aszfaltút, aztán tovább kérdezősködünk. Meglepően szívesen válaszolnak, mint kiderül, a helyieket abszolút hidegen hagyja, hogy mit mutatnak a tévében, újságokban Érpatakról, ők tudják, amit tudnak. „Nagyot fordult a kocka, mióta Zoli van. Jó irányba. Ezt neki is elmondom, nemcsak a háta mögött. Annyira el volt szaporodva a bűnözés, hogy nem volt ember, aki ezt meg tudta volna akadályozni. Bármit vittek, ami mozgatható volt. Én személy szerint nem mertem elmenni itthonról, mert nem tudtam, hogy mire jövök haza.”
„Kell most tartani attól, hogy ideköltözik a polgármester?” – tesszük fel a kérdést mindenkinek. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy mit szólnak hozzá. Válaszul senki nem mondta azt, hogy zavarná, a legtöbben örülnek neki, és volt olyan is, aki széles vigyorral csak annyit mondott, hogy „ha jól viselkedik…” Egy háromgyermekes cigányember így fogalmaz: „Vele nekem nincsen bajom, ha elmegyek hozzá, segít. Akik elköltöztek, az olyanok voltak.” A szemben élő szomszéd, egy fiatal anyuka szerint is jobb az élet itt, mióta OMZ a polgármester, „csak tudni kell viselkedni”.
A változás okai is érdekelnek minket, így Orosz Mihály Zoltán módszereiről is kérdezzük az utca lakóit. „Eleinte fenyegették is őt, persze, de látták rajta, hogy nem éri meg vele szemben felállni. Itt dolgozni kell, és akkor lehet előrelépni. Azok persze, akik tudják magukról, hogy nem akarnak megváltozni, csak bűnözésből akarnak élni, azok továbbállnak, oda ahol lehet azt, ahol szemet hunynak felette. Akik magukba szállnak, elgondolkoznak, azok számára van értelme az életnek a továbbiakban itt” – fejti ki egyikük, majd egy újabb történetet hallunk, amely szerint volt olyan is régen, hogy egy idős házaspárhoz betörtek, baltával megfenyegették, hogy maradjon csendben, ők pedig szép komótosan kipakolták a hűtőjét, még szalonnát is sütöttek a gáztűzhelyén. Volt, hogy a betörők az áldozat saját kertjében vágták le a házi állataikat. Annyira félt mindenki, hogy az ilyen esetek után feljelentések sem születtek.
A herbálról is érdeklődtünk
Ebben az utcában laktak azok is, akiket nemrég az érpataki jelzőrendszernekköszönhetően füleltek le. Találkoztunk néhány olyan fiatallal is akik herbált terjesztettek, a manapság a fiatalok között legnépszerűbb drogot. Az ő esetükben hamar kiderült, hogy ők is élnek vele. „A fű már unalmas, monoton” – mondja egyikük. Sőt, mint kiderült, a fő bevételi forrásuk a lányfuttatás, ami magyar és holland tapasztalatok után most Ausztriában kecsegtet nagy jövővel. Az lesz az úti céljuk hamarosan, ők sem bírják azt, hogy itt vége a „csibészkedésnek” – ahogy ők hívják a foglalkozásukat.
Szemben a liberalizmussal
Ideje a polgármesterhez is bekopogni, aki örül az érkezésünknek, éppen étkezéshez készülődik, meg is vendégel minket, de előtte még vele is járunk egyet, miközben folyamatosan jönnek oda hozzá érdeklődni, kérni. Kérdéseinkre jó szokásáshoz híven hosszan és szemléletesen válaszol.
„Gyakorlatilag azoknak a kártékony folyamatoknak a gyógyítása folyik a településen, amit az ingyenes juttatásokon (újabb és újabb szociális transzfereken) alapuló neoliberális szociális segélyosztó rendszer okozott a ‘mélyszegények’ kötelezettségeinek az átvállalása révén az alapvető emberi képességek folyamatos elsorvasztásának útján. A liberálisok ugyanis valójában nem felzárkóztatnak, hanem mélyzüllesztenek, és mivel nem várnak el a gettólakóktól semmit, nem viszik be hozzájuk a törvényt, így alakulnak ki olyan településrészek, mint Érpatakon is korábban a Chicago” – fejti ki Orosz Mihály Zoltán, hogy mi vezetett a rendszerváltás idején a hírhedt cigánysor kialakulásához.
A folyamatok gyógyításának része az is, hogy a kiilleszkedettséget a visszailleszkedettség váltsa fel az itt élők gondolkozásának, mentalitásának, lelki habitusának, s életmódjának gyökeres és mélyreható változásán keresztül, ami nem pénz, s pláne nem liberális emberjogi szabadságharc kérdése, amely lényege szerint mindig a kiilleszkedett társadalmi csoportok „hülyítésének és uszításának” az eszköze. Az antiszociális rétegnek ugyanis elsősorban nem segélyekre, hanem normafelmutatásra és törvényre van szükségük, majd pedig a törvények és társadalmi normák betartása után egyenlő, de soha sem érdemtelenül biztosított többlet lehetőségek biztosítására a normális élethez. „Mindenféle kettősmérce és pozitív diszkrimináció mellőzére, a kötelezettségek és jogok megbomlott egységének és egyensúlyának a helyreállítására is szükség van, valamint egy teljes paradigmaváltás révén a rendközpontú és érdemelvű organikus közösségszervezésre való áttérésre” – hangsúlyozza.
Miután hosszú évek munkája során élhetőbbé vált a településrész, döntött úgy, hogy ideköltözik, ezzel is bemutatva azt, hogy az Érpataki Modell milyen változásokra képes.
Közvetlen közelről
„Spontán módon több valós élettapasztalat ér majd, mint úgy, ha csak hallomásokból próbálok igazságot tenni” – hangsúlyozza, majd tovább részletezi: „a célom, hogy még mélyebben megismerjem az itt élőket, mert úgy gondolom, hogy csak úgy lehet valódi képet kapni azokról, akikért felelősséget vállaltunk, ha közvetlen közelről tudjuk megismerni az életüket, gondjaikat”.
Jelenlétével szeretné a normafelmutatást is erősíteni. Nagyon fontos eredménynek tartja, hogy azok az apróságok, mint hogy a kert rendben legyen tartva, hogy a gyerekek normális körülmények között éljenek és szülői nevelésben is részesüljenek, már nem külső kényszer hatására valósulnak meg, hanem belső elhatározássá vált. Az igényszint-emelésre tett erőfeszítések megtérültek, ugyanis a megemelkedett igényszint benső önbecsülést vált ki az adott személyben, ez pedig a többiek vonatkozásában fokozza a társadalmi megbecsültséget, ami szintén benső igényszintet és önbecsülést erősítő hatással bír, ami viszont szintén a társadalmi megbecsültséget fokozza majd. „Erre a pályára kell ráállítani őket, és akkor ez már öngerjesztő társadalomgyógyító folyamattá válik” – mutat rá.
A herbálról a polgármestert is kérdezzük, amely kapcsán elmondja, hogy annak felszámolását folyamatosan szem előtt tartja. Pontosan tudja, hogy kik használják, mindig csak a megfelelő pillanata vár, hogy a lebukás olyan mértékű lehessen, hogy ne ússza meg könnyedén a terjesztő. Volt is már több ilyen akció, amikor a lakosok körében kialakult egészséges jelzőrendszernek köszönhetően sikerült drogot fogatni a rendőrökkel. Vagy éppen fegyvert nemrég az érpataki jelzőrendszernek köszönhetően, amiről be is számoltunk nemrég.
Egyre többen költöznek Érpatakra
„Nagyon pozitív, hogy megfordult a tendencia, és egyre több értékes, építő ember költözik a településre. Sorban vásárolnak ingatlanokat rendes, adófizető emberek, ami nagyban köszönhető annak, hogy a közösségen élősködő, parazitaként a közösséget romboló elemek el lettek takarítva” – meséli örömmel. A rombolók építőkre cserélése valóban ritka folyamat, a bűnözők által uralt települések országszerte rohamosan pusztulnak le, aminek a megfordítását a legtöbb gyenge polgármester már régen feladta. „Az lenne jó, ha minden településen így lenne, és nem lenne hova elmennie a bűnözőknek, nem tudnának egyik településről a másikra költözni, és folytatni a tevékenységüket” – hangsúlyozza.
„Ha van rajtad egy fekély, akkor nem azt mondod, hogy téged az ott nem zavar, ugyanígy én is azt érzem, hogy ha van egy szeglete a településnek, ahol gond van, az engem zavar, és az ellen én fel akarok lépni. Felelősséget érzek mindenkiért, hogy a rendelkezésre álló lehetőségeimből megadjam a legtöbbet” – emeli ki.
Követik-e a példáját?
Úgy döntöttünk, hogy a beszélgetés után megkeresünk néhány polgármestert az országban, hogy megkérdezzük, ők is beköltöznének-e a településük cigánysorára, képesek lennének-e szembenézni a munkájuk eredményeivel. „Ha egy polgármester valóban a település orvosa, akkor csak úgy találhatja meg a megfelelő terápiát, ha közvetlenül fel tudja állítani a diagnózist. Arról nem is beszélve, hogy a terápia alkalmazásakor folyamatos visszajelzésre van szüksége, hogy javulnak-e vagy romlanak a folyamatok. Mi azért vagyunk eredményesek, mert állandó, valós, élő visszajelzéseket kapunk és ezeket folyamatosan beépítjük a következő lépések tervezési és végrehajtási fázisába” – tette hozzá felvetésünkhöz, és azt üzente minden településvezetőnek, hogy szívből ajánlja ezt a módszert.
„Az igazság győzelmére, ellenségeink szörnyű pusztulására, a jó halál kegyelmére” – emeli poharát Orosz Mihály Zoltán, és búcsúzóul koccintunk egy kis szabolcsi pálinkával. Éjszaka van már, de nem aggódunk az utcában hazafelé. Majd’ elfelejtettük: a gólyák visszaköltöztek.
Fotók: Nagy Zsuzsanna, alfahir.hu
