16.5 C
Budapest

Hazafias szervezetek tüntettek a cigánybűnözés ellen

Ismét demonstrálni kényszerültek a hazafiak Budapesten. A nemrég történt közfelháborodást okozó gyilkosság, mely Szabó Sándor sportember és édesapa életét követelte, újfent ráirányította a figyelmet arra, hogy a „két hét rend” országában továbbra is rendszeresen szedi magyar áldozatait a cigánybűnözés.

A tüntetésen megjelent szervezett formában a Betyársereg, a Mi Hazánk Mozgalom és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom is.

A többszáz rendpárti hazafiból álló tömeghez először Vékony Csongor, a Mi Hazánk Mozgalom budapesti elnöke szólt. Arról beszélt, hogy a cigányság integrációja évszázados probléma, de nem lép fel kellő erővel sem a kormány, sem a rendőrség. A nyugati példa azt mutatja, hogy az európaitól messze elhelyezkedő rasszok akarják a fehér embert térdre kényszeríteni. Liberális önámítás az egyenlőség mítosza, mert Magyarország a magyaroké, nekünk nem kell igazodnunk senkihez. Nem kell igazodnunk a cigánybűnözéshez, az lmbtqstb agymosáshoz. A kisebbségeknek kell igazodniuk a mi kultúránkhoz, akik pedig nem akarnak igazodni, azok húzzák meg magukat, vagy takarodjanak az országunkból.

Ezután Grundtner András jogász beszélt, aki a magyar jogrendben lévő hiányosságokat és a nem megfelelő jogalkalmazás következtében fennálló tarthatatlan helyzetet kárhoztatta. Felszólította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy kerül, amibe kerül, tartsa fenn a rendet.

László Attila, a MÖM vezetője kifejtette, hogy Borsod vármegyében négyszáz százalékkal nőtt az életellenes bűncselekmények száma, a hivatalos statisztikák tehát nem mondanak igazat. A megtámadottaknak harcot kell folytatni a feljelentésről őket lebeszélni akaró rendőrséggel. Mindeközben minden egyes nap kap megkeresés és segítségkérést a Möm. Régen jobboldali tüntetéseken az volt a jelszó: „magyar rendőr velünk van”. Lassan viszont a no-go zónák előtt álló, oda bemenni és intézkedni nem merő rendőr fogja azt skandálni, hogy „a Betyársereg velünk van”. Pintér Sándor belügyminiszter ahelyett, hogy lemondana, egyre több hatalmat kap, a cigánybűnözők pedig szabadon szervezkedhetnek a magyarság ellen.

A „cigánybűnözés” szó Parlamentben való használata miatt kapott ötmillió forintos bírságáról beszélt Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője. Kifejtette azt is, hogy sikertelen a cigányság integrációja, miközben a Fidesz a szőnyeg alá söpri a problémát. Több magyar gyermekre van szükség, ha nem akarunk cigányország lenni. A beszédek közben cigány ellentüntetők próbálták megzavarni a demonstrációt.

Ezután a színpadra lépett Tyirityán Zsolt a Betyársereg vezetője, aki az összefogás szükségességét hangsúlyozta beszéde elején. Példaként említett egy tavalyi késelést, amikor másfél centin múlott egy bajtárs élete. Elmondta, hogy már nem csak a rosszhírű Borsod vármegyében van baj, mert nyugat-magyarországi polgármesterek is megkeresik őt, hogy segítséget kérjenek a Betyárseregtől. Tyirityán Zsolt megfogalmazta, hogy nem az önbíráskodás a cél, ám a kialakult helyzet miatt a magyarság rákényszerült arra, hogy megszervezze önmagát és ha muszáj, akkor vissza kell ütni. Úgy tűnik, mintha a vezetők szándékosan hagynák, hogy káosz alakuljoin ki. Nem intézkedik kellőképpen a rendőrség a szükséges alkalmakkor, igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás van, jogvédők hergelik az arra fogékonyakat. Mindezekből a jelekből úgy tűnik, mintha szándékosan egy cigány-magyar polgárháborút akarnának kirobbantani. De – folytatta a Betyársereg vezetője – van itt még sokszázezer olyan magyar, aki képes kiállni magáért. Beszédét hosszú tapssal szakította félbe a gondolataira rezonáló tömeg.

Tyirityán Zsolt azzal folytatta beszédét, hogy megidézte Kiss Norbert emlékét, akit 30 éve vertek agyon Kecskeméten a cigányok, mely a bíróság felháborító ítélete szerint 3.5 év börtönnel lett csupán büntetve. Majd Szabó Sándorról emlékezett meg, akit személyesen ismert. Felhívta a figyelmet arra, hogy az említett gyilkosok egy adott szubkultúrához tartoznak, aminek tagadhatatlanul van etnikai háttere. Ezeket a bűnöző elemeket és a cigányokat a magyarság ellen hergelő vezetőket a cigányságnak ki kell taszítania. Beszéde végén felhívta a figyelmet legfontosabbakra: „Önszerveződés, önvédelem, üssetek vissza és tartsatok ki!”

Az est utolsó felszólalója Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bűnözés elharapódzásának szőnyeg alá söprése tekintetében egyetértés van a Fidesz és a balliberális ellenzék között. A pártok közül egyedül a Mi Hazánk beszél őszintén a problémáról és a megoldásról, melyért fenyegetést és rasszista bélyeget kapnak. A megoldás az lenne, ha megállítanák a bűnözést és megvédenék a tisztességes embereket, magyarokat és cigányokat is. Azonban ebben nem lehet számitani a Fideszre, sem a balliberális ellenzékre, ezért a Mi Hazánknak 10 éven belül kormányra kell kerülnie.

Betyársereg

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink