12 C
Budapest

„Kezdem úgy érezni, hogy a magyar állam feladta a déli területeit.”

Egyre nagyobb problémát jelent az illegális bevándorlás. Jól jelzi ezt Ásotthalom példája, ahol Toroczkai László küzd, hogy csonka országunk déli végeit megvédje a menekültektől.

10432558_370773786437254_5817795258428126780_n

Ezek a bevándorlók nem tisztelnek semmit. Ahogy Toroczkai László Facebook bejegyzésében is írja szinte feladata a magyar állam a déli végek védelmét. Pedig maga Orbán Viktor jelentette ki, hogy nincs szükségünk bevándorlókra. Persze ez csak ködösítés és a radikálisabb beállítottságú magyar szavazókat próbálja megfogni ezekkel a gondolatokkal a Fidesz. Szerencsére délen Rózsa Sándor örököseként most Toroczkai harcol a magyar végeken, hogy hazánkat ne tudják ellepni az idegen népek.

Legutóbb az illegális migráció elleni küzdelmem legújabb eredményeként közel 15 millió forintos rendkívüli támogatást kapott Ásotthalom a Belügyminisztériumtól, amelyből Köztisztasági Csoportot állítanak majd fel (ezzel munkahelyeket is teremtenek), járművet szereznek be, így mindig rend és tisztaság uralkodhat a településen.

Toroczkai László Ásotthalom polgármesterének legutóbbi Facebook bejegyzése:

„Vidáman indultam el reggel a tanyánkról a kislányommal Ásotthalom belterülete felé. A határátkelőnktől 300 méterre lévő turul-szobornál kikerültem az első barna bőrű illegális határsértő csoportot, akik agresszíven akartak megállítani, majd miután rájuk dudáltam, egy kavicsot dobtak a kocsim után. 2 kilométerre északabbra egy újabb migráns csoportot kerültem ki, akik az útszéli buszmegállóban raktak tüzet. Nagy divat ez náluk, pedig most nem mínusz, hanem plusz 5 fok volt, de kíváncsi leszek majd a szárazabb időben hányszor kell eloltanunk az erdőtüzeket. Újabb 2 kilométer megtétele után értem a Bokor-tanyához, amelyet a XIX. században épített Bokor Károly földbirtokos, s ahol még maga Rózsa Sándor is vendégeskedett néhányszor. Éppen műemléki védelem alá szeretnénk vetetni az épületet. Ma reggel azonban sűrű füstbe borult a patinás épület, amelyet napi rendszerességgel törnek fel a migránsok. Az ablakon keresztül tüzet láttam a jelenleg nem lakott épületben.

1503390_371049459743020_4161476090734227089_n

Gyorsan letettem az iskolában a kislányomat, közben hívtam a mezőőreinket, így egyszerre értünk oda az épülethez. Velünk szemben egy kisebb migráns csoport haladt az út közepén, természetesen eszük ágában nem volt félrehúzódni, még mutogattak is. Egy, magát afgánnak mondó illegális bevándorlót találtunk az épületben, aki nem zavartatta magát, éppen a tűznél melegedett. A kandalló ugyan még nem készült el, de őt ez nem zavarta. Természetesen az ilyen tüzeket minden esetben mi oltjuk el, a migránsok akár az erdő szélén, akár a buszmegállókban, akár magántulajdont képező épületekben szinte mindig ott hagyják az égő tüzet, amikor tovább indulnak. Közben megérkezett a műemlék-jellegű épület tulajdonosa, s hívtuk a rendőrséget, mivel egyetlen rendőrrel sem találkoztunk. Fél óra múlva meg is érkeztek a helyi rendőrök. Külön felhívtam a figyelmet arra, hogy ne a szokásos eljárás legyen, tehát, hogy a rendőrség taxiként működve beszállítja a szegedi idegenrendészetre a migránst, ahol kap magyar okmányokat, amelyekkel ingyen vonatozhat, majd kap szállást, étkezést és napidíjat is, hanem vegyék őrizetbe, hiszen, ha egy magyar tör be más házába és rak tüzet a szoba közepén, akkor azt bizony letartóztatják. Kezdem úgy érezni, hogy a magyar állam feladta a déli területeit.

1798468_370773799770586_492794795511026105_n

A papírok nélkül érkező bűnözők, akik nem csupán a határátlépésnél követnek el bűncselekményt, hanem a sorra megfagyó, kihűlő gyermekeiket hátrahagyva kiskorú veszélyeztetését is elkövetik, s házakba törnek be, teljesen szabadon bolyonganak Magyarország területén. S, akkor még nem is beszéltünk arról, hogy lehet, hogy odahaza éppen egy falut irtott ki, s bármelyiknél lehet fegyver is. Az EU természetesen semmit sem akar tenni, de a magyar kormánynak kutya kötelessége lenne az alapvető alkotmányos jogainkat biztosítani.”

(Betyársereg)

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink