9.6 C
Budapest

Közérzetjavító sétát tartott a Betyársereg budapesti egysége

Fővárosunk szép lassan visszacsúszott a tizenöt – húsz évvel ezelőtti állapotokba. Sajnos mindig jól érzékelhető Budapesten a kiilleszkedett életmódot folytatók jelenléte, de ilyenkor ünnepek előtt még nagyobb számban rontják a levegőt az utcákon, tereken, aluljárókban. A Betyársereg Újpesti Klánja, kiegészülve a Budapesti Klán tagjaival ezért úgy döntött, sétál egyet a karácsony előtti forgatagban.

A Nyugati pályaudvar és környéke, a 4-6 villamos vonala, Blaha Lujza tér és Rákóczi tér környékén sétát tartó Betyárok komoly feltűnést keltettek. A dolguk után siető emberek csodálkozva, érdeklődve, sőt, szimpátiával figyelték őket, egy járókelő pedig odakiáltott nekik: „Hajrá Betyársereg!”

Persze nem mindenki örült a fegyelmezett, erőt mutató jelenlétnek. Az aluljáró kövén bódultan ücsörgő punkok félelemmel és gyűlölettel reagáltak, az arab, néger és egyéb színes nációk aggodalommal az arcukon siettek odébb és  a Blaha Lujza téren éppen üzletelő cigányok is jobbnak látták elkotródni. Láthatóan szükség van ilyesfajta sétákra, azokért a magyar emberekért, akiket ez megnyugtat – és persze azok miatt is, akiket a Betyársereg jelenléte valami furcsa ok miatt nyugtalanít.

Betyársereg

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink