16 C
Budapest

Megkezdődött a II. Ne Bántsd a Magyart! Betyáros Családi Nap (Percről-percre)

A sokszínű, betyáros programokkal teletűzdelt rendezvény korán reggel kezdődött Esztergomban a főzőverseny indulásával. A bográcsok készen álltak, a hozzávalók előkészítése után már rotyognak is a finomabbnál finomabb hagyományos magyar ételek, melyek két szigorúan zsűri fog elbírálni: a szakmai csapat, majd az ételeket elfogyasztó közönség.

Cikkünket folyamatosan frissítjük! Tartsatok velünk!

A rendezvényhez természetesen számtalan hazafias hagyományőrző csoport hozzájárul, mint például a Betyársereg, a Kótai Betyárok, a Cséphadaró Hagyományőrző Egyesület, a Kóbor Betyárok, az Esztergomi Tábori Betyárok vagy a Magyar Megmaradásért.

A Rendezőség eligazítással kezdte a napot, ha valakinek nem tetszene valamiért a rendezvény, merre menjen reklamálni.

A rendezvényen számtalan kézműves kínálja portékáját. Szűrök, fokosok, bőrbőr készült termékek mellett a nemzeti pólókat és kiegészítőket árusító sátrakban is nagy választékkal kényeztetik az érdeklődőket.

1848-as, valamint első és második világháborús eszközök, relikviák, különlegességek megtekintésére, megvásárlására is lehetőség van.

A Magyar Vöröskereszt egy érdekes és hasznos bemutatót tart az egészségügyi veszélyhelyzetekről. A látogatók egész nap gyakorolhatják szakmai segítség mellett az újraélesztést és más életmentő fogásokat.

A motorosokat külön parkoló várja. Több klub is képviselteti magát, a Legends Hungary, Betyársereg Motoros Klán, a Sóskút Szárnyai, a Falka MC és rengeteg egyéni motor is érkezett csodaszép vasakkal, de rengeteg egyéni motoros is érkezett csodaszép vasakkal.

Tömlöc, kaloda, sőt, bitó várja azokat a betyárokat, akik nem tudtak idejében elmenekülni a zsandárok elől.

Herbály András betyárbűvész mutatványait és a betyársággal kapcsolatos előadását kicsik és nagyok egyaránt örömmel nézik végig.

A méltán híres Buck Viktor csikós és szürkemarha- idomár mutatványait elképedve nézte végig a közönség.

Buck Viktor

A főzőverseny eredménye:

1. Vitnyédi Zsivanyok

2. Röszke Team

3. Luie és Bandája

A dobogóról éppencsak lemaradt negyedik helyezettként a Budapesti Klán.

Folytatódnak a bemutatók. A DogTech csapata kápráztatja el a nézőket kitűnően idomított, okos ebeikkel.

Az esztergomi Spartacus Lövészegyesület élménylövészettel várja a fegyverek és izgalmak iránt érdeklődőket.

Bese Botond „Egy dudás a mi csárdánkban” címmel ad ízelítőt a népi dudajáték magasiskolájából.

Rózsa Sándor emlékére ad le ágyúlövést Lukács Sándor, a Bihar és Sárrét Hagyományőrző Csoport csoport vezetője.

Zajlik a Kisbetyárok fokostartó versenye. A kis termet nagy elszántsággal párosul.

Pabar György a Fokostartó Betyár verseny győztese, kiemelkedő idővel. A vándorfokos egy évig nála lesz.

Tombolahúzással folytatódnak a programok. A kiállítók, kézművesek által felajánlott nyereményekért nagy izgalmak közepette böngészik a szelvényeket a fesztivál vendégei.

Megkezdődtek a koncertek, sokan várták már a remek nemzeti zenekarokat. Elsőként az RPG csapott a húrok közé.

A szervezőség tortával köszöntötte a 40. születésnapját ünneplő Oi-Kor zenekart. A banda négy évtized lendületével jàtssza a szép számmal összegyűlt rajongóknak a jól ismert dalokat.

Színpadon a Romer!

Betyársereg

spot_img
spot_img

Kapcsolódó cikkeink

Friss cikkeink