Programok

A Légió Hungária Mozgalom ’56-os megemlékezése – a felszólalók közt Tyirityán Zsolt

„Kövesd a lángot! – tisztelgés antibolsevik szabadságharcunk hősei előtt” – a Légió Hungária Mozgalom 1956-os rendezvénye október 22-én Budapesten. Időpont:

Megemlékezés a 30 éve elhunyt legendás Ian Stuartról

Szeptember 23-án Vendetta, Fehér Törvény és egy Európából idelátogató több mint 25 éves zenekar fellépésével emlékeznek meg Ian Stuart 30

XVII. Rongyos Gárda Emléktúra – A HVIM ismét megemlékezést tart a soproni hősökről

A HVIM immár 17. alkalommal rendezi meg Sopronnál a Rongyos Gárda Emléktúrát, amelyen az első világháború után Nyugat-Magyarországért harcoló hősökről

Motoros Klán Klubház megnyitó szeptember 9-én!

A Betyársereg Motoros Klánja mindenkit szeretettel vár szeptemberben! Betyársereg

Egy legenda elment – emlékezni hív a Légió Hungária

A Titkolt Ellenállás egykori énekesének tiszteletére a Légió Hungária idén július 8-án immár ötödik alkalommal szervez megemlékezést. Az ötödik Cseresznye Gyuri

Továbbra is lehet jelentkezni a HVIM Ifjúsági táborába

Az előző évhez hasonlóan idén is két tábort szervez a HVIM a fejlődni vágyó fiatalok számára. A nagy múltú ifjúsági

Csókakői BETYÁRNAP Május 27-én!

Szeretnénk felhívni a figyelmet a Csókakői Betyárnap rendezvényre! Ne hagyjátok ki ezt a fantasztikus lehetőséget a pünkösdi hosszú hétvégén! Vegyetek

Nyílt túrára hív a Motoros Klán +Majális meghívó

Április 29-én nyílt túrára hív mindenkit a Betyársereg Motoros Klánja, de aki ezen nem tud részt venni a Mi Hazánk

Megemlékezés a győri terrorbombázásról és a magyar légtér hős védőiről (részletek)

A Légió Hungária a Comba18 Hungary-vel és a Betyársereggel közösen ismét a győri terrorbombázások áldozatai és a magyar légtér hős

Közös kiállás az abortusz ellen a HVIM szervezésében!

Március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén egy nagy összefogással megszervezett abortusz-ellenes megmozdulásra fog sor kerülni a Margit-szigeten a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági

Március 9-én lesz ítélethirdetés a Hunnia-perben

Megszületett az ítélethirdetés időpontja a Hunnia-perben. Minden jóérzésű és aggódó honfitársat szívesen látnak! Legyünk minél többen az eseményen! Regisztráció nem

Becsület Napja – Day of Honor – Tag der Ehre (részletek)

A 2023-as Festung Budapest rendezvénysorozat eseményei: A Becsület Napja megemlékezés gyülekezője: Normafa, Parkoló (Google térkép a HIVATKOZÁSRA kattintva) Ostromkalauz Becsület

Ostromkalauz – látogatás az ostromlott Budapest ikonikus helyszínein

A Festung Budapest rendezvénysorozat 2023-as nyitányaként kerül megrendezésre az Ostromkalauz, melynek keretében Retkes Tamás történész és író bajtársunk vezeti végig

Magyar próféta 2. könyvbemutató

Retkes Tamás történész és író Magyar próféta történelmi regénysorozatának második része 2022. év végén látott napvilágot, a dedikálással egybekötött könyvbemutatóra

Éjszaka a fagyban – extrém túlélőtúra a doni hősök emlékére

Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre az Éjszaka a fagyban elnevezésű extrém túra a Légió Hungária Mozgalom jóvoltából. Alább a részletek

Itt a 2023-as Festung Budapest programja

A Légió Hungária 2023-ban is nagyszabású programsorozattal készül a Becsület Napjára. A programpontok immár nyilvánosak:– Ostromkalauz– Becsület Napja– Fénylánc Pontos

Becsület Napja – 2023.02.11.

„A regnáló hatalom és az antifa minden gáncsoskodása ellenére, természetesen 2023-ban is megtartjuk a Becsület Napját, mely az elmúlt évekhez

VI. Mecseki láthatatlanok Emléktúra

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezi a Légió Hungária Mozgalom a Mecseki Láthatatlanok Emléktúrát. Mint írják: „Így tisztelgünk az

Szeptember 24. : Závodi Betyár Hétvége

Igazi betyáros hétvégére vár minden hazafit és honleányt a Betyársereg a Tolna vármegyei Závod községbe ezen a hétvégén! A koncertek

Október 9. – Vitéz Vastagh György Emléktúra

2022 október 9-én vasárnap immár 12. alkalommal indul neki a sajátos kegyeleti és ismeretterjesztő „Vitéz Vastagh György Emléktúra” Szentesen. Légy

Lépjünk ismét a hősök nyomába! – XVI. Rongyos Gárda Emléktúra

Immáron 16. alkalommal kerül megrendezésre a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében a Rongyos Gárda Emléktúra Sopron térségében, melynek keretében a

Egy Vármegyés Lány – Beszélgetés a Vármegyés Tábor volt résztvevőivel (kedvcsináló videó)

A Hatvannégy Vármegye idén is megrendezi augusztusban a Vármegyés Ifjúsági Tábort. Legújabb videójában az Egy vármegyés lány beszélget ezen apropó

Ismét Nacionalista Sporttábor a Légió Hungária szervezésében!

2022-ben is megrendezésre kerül a Nacionalista Sporttábor, mely az elmúlt években a jobboldali színtér egyik legkomolyabb sport kihívásává nőtte ki

Kiszakadni egy hétre a modern világból – Vármegyés Ifjúsági Tábor 2022-ben is!

Idén is megszervezi a HVIM a Vármegyés Ifjúsági Tábort, ahová várják a 15 év feletti, harcos mentalitású, hagyományhű fiatalok jelentkezését.

Add a véred a Hazáért!

A Betyársereg esztergomi klánja nemzeti szervezetekkel összefogva véradást szervez, hogy ezzel is erősítse a nemzeti összetartozás és az érzést, hogy

Lépj rá te is a hadak útjára! – 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Farkasok a most először megrendezésre kerülő 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúrával készülnek 2022.

Budai Kitörés Emléktúra 2022

Idén is megrendezésre kerül a “Budai Kitörés Emléktúra”.Az emléktúra politikamentes megemlékezés, kizárólagos célja a magyar katonáink, és akkori szövetségeseink katonai

Fáklyás vonulás Horthy tiszteletére

A nemzeti összefogás seregszemléje lesz 13 szervezet részvételével február 6-án – közölte Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke. Idén ugyanis

Lépjünk újra együtt a legbátrabbak nyomába! – XII. Legbátrabb Város Emléktúra

A tavalyi évben sajnálatos módon csak egyénileg lehetett teljesíteni a nagy múltra visszatekintő, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett

Programajánló: Retkes Tamás – „Magyar Próféta I.” könyvbemutató

A Légió Hungária Mozgalom meghívója, egy igazi hazafias kulturális eseményre! Vegyünk részt minél többen! „A könyvbemutatóra Budapesten fog sor kerülni,

Programajánló: Az antifa módszerei Németországban

A Légió Hungária Mozgalom meghívója: November 10-én várunk benneteket egy bajtársunk beszámolójára, aki évekig dolgozott Németországban, ahol aktív részese volt

V. Mecseki Láthatatlanok emléktúra november 6-án

Idén ötödik alkalommal rendezi meg a Légió Hungária emléktúráját, ezzel tisztelegve a Mecseki Láthatatlanok emléke előtt. Az 1956-os antibolsevista szabadságharc

Fáklyás felvonulást tart Olaszliszkán a lincselés 15. évfordulóján a Mi Hazánk, a MÖM és a Betyársereg

A cigánybűnözéssel szemben zéró toleranciát hirdet a Mi Hazánk, ezért az olaszliszkai magyarlincselés 15. évfordulóján a Magyar Önvédelmi Mozgalommal és

Forum Dextrum – 15 éve történt a tv ostrom kerekasztal beszélgetés

A Forum Dextrum jobboldali kerekasztal szervezetei a 15 évvel ezelőtti tv ostrom okait és konklúzióit vizsgálják a beszélgetés során. Több

Szeptember 18-án IX. Attila Védvonal Emléktúra (újdonságok, információk!)

2013 óta minden évben megrendezésre kerülő Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra idén, 2021-ben szeptember 18-án lesz. A túra egy seregszemlének

A Rongyos Gárda jubileuma nemzeti összefogással

Nyolc nemzeti szervezet összefogásával lesz megemlékezés Budapesten a Rongyos Gárda 100. évfordulós jubileumán, a nyugat-magyarországi szabadságharc kirobbanásának 100. évfordulóján, augusztus

Tüntetést szervez a HVIM az LMBTQP-lobbival szemben

A Háttér Társaság július 12-én a Pride hónap keretében a gyűlöletbeszédet „elkövetőkről”, tehát rólunk, nemzeti oldaliakról fog előadást tartani. A

A normalitásért lázadó ifjúságot nevelünk – Ismét Vármegyés Ifjúsági Tábor

A vírushelyzet lehetővé teszi, hogy idén is megtartjuk Vármegyés Ifjúsági Táborunkat, ahová főleg a 15 év feletti, harcos mentalitású, jobboldali

Mutassunk erőt együtt! A XX. Trianon-felvonulás programja

A nagysikerű tavalyi felvonulást követően a HVIM idén is a budapesti Hősök teréről induló fáklyás felvonulást szervez június 4-re. A rendezvényen felszólal

IV. Nacionalista Sporttábor – Harcosok készüljetek!

Idén is megrendezésre kerül a színtér harcosainak szóló sporttábor. – a Légió Hungária sokat sejtető bejegyzése. Ígérjük, hogy minden körülmények

Megemlékezés 1944. április 13-i győri terrorbombázásról – ELMARAD!

A Betyársereg több hazafias mozgalommal együtt emlékezik Győr 76 évvel ezelőtti bombázására. – A MEGEMLÉKEZÉS A JÁRVÁNYÜGYI HELYZET MIATT ELMARAD!

Programajánló: Hősök Útja

„Ugyan nem értek egyet a maguk nézeteivel, de ez a megemlékezés szép és méltó. Nekem a nagybátyám halt meg itt”

Egyénileg lehet teljesíteni az eredeti „Legbátrabb Város” Emléktúrát

A járványhelyzet miatt a vezetett, csoportos túra elmarad, de egyénileg, kisebb csoportokban mindenki saját felelősségre teljesítheti, a 11 éve a

„Minden körülmények között” – a Légió Hungária október 23-ai megemlékezése

„Minden körülmények között” – ezzel a mottóval juttatta el szerkesztőségünkhöz a Légió Hungária Mozgalom legújabb közleményét. Mint írják: „Egyelőre csak

Szeptemberben Ian Stuart emlékkoncert Győrben – Frissítve!

Egy igazi nemzeti program lesz szeptemberben Győrben. A legendás Ian Stuart Donaldsonra, a Blood&Honour mozgalom alapítójára és egyben a legendás

10 szervezet együttműködésével újra Attila Védvonal Emléktúra

Ebben az évben is megrendezésre kerül, 2020. szeptember 26-án a HVIM főszervezésében az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra – természetesen

Július 4-én, a budapesti Hősök terén ünnepeljük a diadalmas Pozsonyi Csatát

Lovasszínház, ostormenet, hagyományőrzők és számtalan kulturális programmal várják azokat, akik megemlékeznének a 907 évi, magyar diadallal záruló pozsonyi csatáról, ami

100. évforduló: nem marad el a Trianon Felvonulás! Június 5. 19:30 Hősök tere

A HVIM szervezésében, ám széles összefogással, több szervezet csatlakozásával megrendezésre kerül idén is a Trianon Felvonulás Budapesten, amit a rendőrség

„Úgy készülünk, hogy idén augusztusban is lesz Magyar Sziget”

A koronavírus járvány mindenre rányomja a bélyegét, de vajon milyen hatással lesz ez a Magyar Szigetre? Az Elemi.hu erről kérdezte

Legyen kinek átadni a zászlót! Vármegyés Gyerek és Ifjúsági Tábor (július 12-19.)

Lehet jelentkezni a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által szervezett “Vármegyés Gyerek és Ifjúsági Táborba” a [email protected], amelyet Gödöllőn rendeznek meg

Végleges információk a Becsület Napjáról

Február 8-án ismét felsorakozunk, és szinte az egész világgal dacolva, de tisztelgünk hős elődeink előtt! Minden résztvevőt megkérünk, hogy a HIVATKOZÁSRA kattintva

Festung Budapest: A sajtó hazudik, a megemlékezés meg lesz tartva!

Az elmúlt napokban számos sajtótermék közölte a hírt, mely szerint a rendőrség betiltotta a Becsület Napja megemlékezést. A hír futótűzként

2020-ban is – Alföldi Betyár Fekvenyomó Verseny

Újra itt az alföld legnagyobb fekvenyomó versenye. Jó verseny profi bírókkal egyedi díjazással! Március végén ismét Alföldi Betyár Fekvenyomó Verseny!

Becsület Napja – Emlékkoncert

Az elmúlt évekhez hasonlóan ismét emlékkoncertekre is sor fog kerülni a Festung Budapest rendezvénysorozat keretei közt. Rendezvénysorozatunk totális ellenszélben kerül

Január 25.: X. Legbátrabb Város Emléktúra

Szép lassan a HVIM is történelmet ír azzal, hogy immáron tizedik alkalommal rendezzük meg az emléktúrát Magyarnándor és Balassagyarmat között. Hozzávetőlegesen

Becsület Napja – 2020

A hatalmi ellenszéllel szemben, tovább a kijelölt úton: Budapest Erőd védői előtt tisztelgünk 2020-ban is. – A Légió Hungária Mozgalom felhívása,

2019-ben is Nemzeti Gyerekkarácsony

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom idén is megrendezi Nemzeti Gyerekkarácsonyát. Ezúttal a Válasz – Független Civilek Fehérvárért Egyesület és a

Lovas és fáklyás menet Horthy bevonulásának 100. évfordulóján

Budapest újra vörös rongyokba öltözött! A Mi Hazánk Mozgalom a főváros régi fényének visszaállítása érdekében Horthy Miklós bevonulásának 100. évfordulóján

November 24-én: megemlékeznek a horvátországi Szentlászló védőiről

A horvátországi Kezdeményezés a Horvát-Magyar Barátságért Egyesület megemlékezést szervez Szentlászlón. – a Szent Korona Rádió programajánlója. A délszláv háború, melynek

November 9-én ismét Mecseki Láthatatlanok Emléktúra

A Légió Hungária Mozgalom az elmúlt évekhez hasonlóan idén is megrendezi a Mecseki Láthatatlanok Emléktúrát. A hazafiak is tisztelegnek az

Ünnepi megemlékezés II. Rákóczi Ferenc újratemetésének 113. évfordulója alkalmából

Október 26-án, szombaton 10.00 órai kezdettel tartják meg az ünnepi megemlékező istentiszteletet II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem magyarországi újratemetésének 113.

Lobogjon a láng! – Ütős mozgósító videó – október 23.

Október 23-án felvonulásunknak ismét kettős apropója lesz. Egyrészt tisztelgünk elődeink előtt, akik életük, vérük és szabadságuk kockáztatása árán is küzdöttek

Lobogjon a láng! – street art-al a hősökért

„Mozgalmunk mindig törekedett rá, hogy olyan eszközöket vonjuk be a hazai szélsőjobboldali közéletbe, melyek egyrészt újszerűek, másrészt kellően igényesek. Ezennel

Lobogjon a láng – Felvonulás október 23-án

Október 23-án felvonulásunknak ismét kettős apropója lesz. Egyrészt tisztelgünk elődeink előtt, akik életük, vérük és szabadságuk kockáztatása árán is küzdöttek

2019-ben is Vitéz Vastagh György Emléktúra

Immár kilencedik alkalommal indul 30 km-es útjára „sétáló megemlékezésünk”, hogy lerójuk kegyeletünk az 1944 októberének elején városunkat védő hős magyar

Túra az elfeledett selmecbányai hősök nyomában

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom másfél évtizede célul tűzte ki, hogy túrákat szervez a nemzeti oldal természetjárásra fogékony közönsége számára.

A nemzeti összefogás családi napja augusztus 20-án

A Mi Hazánk Mozgalom, a MIÉP és az FKGP augusztus 20-ai rendezvénye egy családi nap lesz, ünnepi programja többek közt három pártelnökkel és

Ahol a jövő kezdődik: Idén is lesz Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Tábor

A H.atvannégy V.ármegye I.fjúsági M.ozgalom (Facebook cenzúra miatt írva így) idén is megszervezi a nagy sikerű, 10-20 éveseknek szóló gyerek

19-44 – Megújul idén az Attila Védvonal Túra (szept. 21.)

Idén immár hetedik alkalommal kerül megrendezésre a HVIM főszervezésében az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra. Szerettük volna család-barátabbá tenni a

„A magyarellenes román állampolitika” ellen szervez tüntetést az EMNP

A „kisebbség- és magyarellenes román állampolitika” leállításának céljával hívja tüntetni július 23-ára Székelyudvarhelyre szimpatizánsait az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A

Tüntetésre hív a Vármegye a román nagykövetség elé június 27-ére

Nemcsak az úgynevezett Romániának, hanem a magyar Külügyminisztériumnak is üzennek a tüntetésen a vármegyések. A sorozatos román soviniszta atrocitások elleni

Nacionalista Sporttábor – kemény kedvcsináló videó

A tavalyi évben még zárt körben zajlott le a sporttábor, az akkor még hivatalosan meg sem alakult Légió Hungária berkein belül, idén

Van még mindig aktualitása: idén is lesz Budapesten Trianon-felvonulás

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom június 2-án tartja az idei Trianon-felvonulását Budapesten. Információink szerint több hazafias szervezet is csatlakozott már

Rasszvédők Konferenciája: túljelentkezés miatt júniusban!

A 2019. május 11-ére meghirdetett „Rasszvédők Konferenciája – A fehér populáció kihívásai a XXI. században” című rendezvényre olyan létszámú jelentkezés

A Motoros Klán ajánlásával: Blues Company és Kottánkívüliek buli

Blues Company és Kottánkívüliek Váraszón, a Víg Betyárban! Szabadtéri buli!!!! – áll a Motoros klán által is támogatott esemény Facebook

Felvidéki Magyar Sziget idén is! Alistál – Június 14-15.

A felvidéki Alistálon 2019. június 14-15-én kerül megrendezésre HVIM rendezésében a XII. Felvidéki Magyar Sziget. Részletes programok alább. A rendezvény

Programajánló: Blood and Honour születésnapi koncert

5 éves a Blood and Honour C18 Magyarország. Ennek alkalmából április 20-án Győrben születésnapi koncertet rendeznek. További infók hamarosan!  

100 éves a Rongyos Gárda – Emlékezz velünk!

A Rongyos Gárda megalakulásának 100. évfordulóján, egy ikonikus helyszínen, a megalakulás helyszínén emlékezik a nemzeti oldal. A HVIM, a Betyársereg

Rákóczi Emléknap a Szent István-bazilikában

A II. Rákóczi Ferenc Történelmi Öröksége Egyesület március 23-án, szombaton 10.00 órai kezdettel szervezi meg az ünnepi megemlékező istentisztelet II.

Rasszvédők Konferenciája Budapesten

Május 11-én a nemzeti oldal jeles képviselői, köztük Tyirityán Zsolt, Incze Béla és László Balázs részvételével rendezik meg a „Rasszvédők

Becsület Napja – 2019 – Frissítve!

2019 február 9-én, szombaton ismét Budapesten fogunk összegyűlni, hogy egy megemlékezés keretei közt tisztelegjünk a magyar Fővárost védő európai harcosok

Mozgósító videó a Becsület Napjára – 2019

Ameddig vannak, akik az elődeink által képviselt heroikus szemléletmódot továbbörökítik, addig egészen biztosan nem volt hiábavaló áldozatuk. A Becsület Napjának

Kedvcsináló: Budai Kitörés Emléktúra 2019 (videó)

A Budai Kitörés Emléktúra nem teljesítménytúra, hanem kegyeleti túra. A túrán részt vevők nem teljesítményükkel adóznak az 1945 februárjában itt

Programajánló: IX. Legbátrabb Város Emléktúra

100 éve ünnepeljük a legbátrabb balassagyarmati és nógrádi hősöket, akik megmentettek egy darab anyaföldet a megcsonkított hazánknak. Január 26-án ismét

Nemzeti Gyerekkarácsony 2018-ban is +teljes program

A HVIM mellett a Mi Hazánk is szervezője az évtizedes múltra visszatekintő, családos rendezvénynek. A gyerekeknek szánt adományokat is várnak

Rockmegemlékezés: 56 lángja – Rock a Szabadságharc körül

 A város legvagányabb 1956-os rockmegemlékezésére készül a nemzeti rock egyik legismertebb hazai képviselője, a Romantikus Erőszak. Október 22-én, az 56

A Corvin Köznél emlékezik a Mi Hazánk – az egyik főszónok Tyirityán Zsolt

1956-ban is használt ágyúval ad le díszlövést Pongrátz András a Corvin közben a Mi Hazánk Mozgalom október 23-án 15 órakor

’56 Lángja Újra Ég! Hazafias megemlékezések országszerte

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Mi Hazánk és a Légió Hungária rendezvényeit ajánljuk október 23-ára. – A Patrióta.info összefoglalója

Romer – Mindig skinhead Turné – Pécs Ti-ti-tá – Október 19.

Újra Romantikus Erőszak koncert Pécsen! Sziva Balázsék a „Mindig skinhead Turné” keretén belül látogat el a kultúra fővárosába, hogy 1

II. Mecseki Láthatatlanok Emléktúra a Légió Hungária szervezésében

A tavalyi évhez hasonlóan idén is megrendezzük a Mecseki Láthatatlanok Emléktúrát. Így tisztelgünk az 1956-os forradalom baranyai hősei, a Mecseki

A 2018-as Attila Védvonal Túra is hatalmas sikert aratott (+videó)

Idén hatodjára került megrendezésre az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra, de úgy tűnik, hogy bőven van lendület, ugyanis majdnem 200

Szeptember 22.: Attila Védvonal Túra 2018-ban is

Idén is megrendezésre kerül a HVIM főszervezésében az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra. Előnevezni szeptember 19. 20:00-ig lehet az [email protected]

HUN Harcos Futam Survivor Ferivel – Legyünk ott minél többen!

Jövő hétvégén tartják a HunHarcos akadályfutó verseny következő futamát, a festői szépségű Tihanyban. A Betyársereg is képviselteti magát versenyen, többek között

Tüntetésre hívunk: Egy biztonságosabb Pillangó Parkért

A Magyar Erő és Elszántság Mozgalom a Betyársereggel közösen, az ott lakókkal összefogva demonstrációt hirdet a Pillangó Park biztonságáért. A

Magyar Önvédelmi Napok Tyirityán Zsolttal Zagyvarékason

A Magyar Önvédelmi Mozgalom szervezésében, idén is megrendezésre kerül a Magyar Önvédelmi Napok elnevezésű rendezvény. A július 6-8. között zajló

A Betyársereg ajánlásával: Istentisztelet a Budapest Pride ellen

A budapest pride kártékony és pusztító szellemiségének kompenzálására szerveződő felekezetközi istentisztelet részleteit és a szervezők közleményét alább olvashatjátok. Legyünk ott

A Betyársereg ajánlásával: Emlékmenet a Rákóczi-szabadságharc évfordulóján

Emlékmenet indul 2018. június 16-án, a Rákóczi-szabadságharc kezdetének évfordulóján Budapesten az Andrássy út 22. szám elől 11.00 órakor. Emlékezzünk közösen

Trianon megemlékezés a Betyársereggel Esztergomban

Emlékezzünk közösen június 4.-én a Trianoni Békediktátum aláírásának 98. esztendején. A Betyársereg részéről felszólal majd mozgalmunk vezetője Tyirityán Zsolt, Kovács

A hónap összecsapása: Lantos vs. Puzsér

Mint korábban írtunk róla Puzsér Róbert “A tíz legmérgezőbb magyarországi szekta” témáját vette gorcső alá a HírTv Sznobjektív című műsorában.

Hazafias hétvégi program: Romer és Nemzeti Front koncert Mohácson

A hétvégén a nemzeti rock két nagyágyúja fog koncertezni a Duna menti kisvárosban Mohácson. Ha még nincs programod szombat estére,